"szöveg" címke

Cím Dátum Média Megjegyzés / Szöveges tartalom
Videóáhítat – március 25.

A mai ige: „[A gonosztevő] így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,42–43)

Videóáhítat – március 23.

A mai ige: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Videóáhítat – március 20.

A mai ige: „[Jézus] pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Mk 4,38)

Videóáhítat – március 19.

A mai ige: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.” (Mt 7,24)

Videóáhítat – február 2.

A mai ige: „Az én igém [...] nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,11)

Videóáhítat – február 16.

A mai ige: „Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az Úr az Isten, nincs más.” (1Kir 8,60)

Videóáhítat – február 13.

A mai ige: „Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” (Jn 1,16)

Videóáhítat – február 11.

A mai ige: „[Isten,] aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)

Videóáhítat – február 9.

A mai ige: „A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.” (2Tim 1,14)

Videóáhítat – február 6.

A mai ige: „Hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” (ApCsel 9,3–5)

Videóáhítat – február 4.

A mai ige: „Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is.” (2Kor 1,5)

Videóáhítat – január 21.

A mai ige: János írja Gájusznak: „Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” (3Jn 2)