Mátis Tamásnak hívnak, 53 éves, beledi származású vagyok. Evangélikus fiatalként akkori lelkészünk, Bence Imre hívásának köszönhetően vettem részt az egyházmegyei ifjúsági alkalmakon, majd 1989-ben Sopronba költöztem. Feleségemmel együtt három gyermekünk és három unokánk van. Végzettségemet tekintve szobafestő, mázoló, tapétázó mester vagyok, cégemnek a Color-Dekor SMZ Bt.-nek 1994 óta vagyok vezetője. A gyülekezetben nagyon sok ingatlan felújításában részt vettem, ebből talán a legnagyobb munkák a Gyülekezeti ház felújítása, lakás kialakítása régi gyülekezeti teremből. Szintén részt vettem a temetőkápolna festésében 2015-ben és a mellékhelyiségek kialakításában is. Gyakorlati embernek érzem magam, s talán tanácsaimmal, problémamegoldó képességemmel tudok segíteni a gyülekezet épületeinek, helységeinek felújításában, javításában, gazdaságosabbá tételében.
Fontos számomra a gyülekezetben végzett segítő munka, – melyben családommal és barátainkkal együtt tevékenykedhetünk – mert igazi közösséggé formált bennünket.