Sopronban születtem és eddigi életem minden évét, egy rövid kétéves kitérővel, szülővárosomban töltöttem. Pályám, életutam során mindig fontos volt számomra, hogy bármilyen tevékenységet is folytatok, az közösséghez kötődjön, és én annak a közösségnek hasznos, építő tagja legyek. Köztisztviselőként 28 éven keresztül szolgáltam városom közösségét. Azt a szolgálatot, amit a polgári munkám során megtanultam, e közösségben is mérvadónak tekintem, melynek kifejeződése, hogy 11. éve szolgálhatok az Evangélikus Szeretetotthon igazgatósági tagjaként, és 6 éve a jelölőbizottság elnökeként. A legfontosabbnak az egyházközség közösségének fejlesztését tartom, ami megjelenik aktív és növekvő létszámban, és egyre erősödő olyan belső összetartozásban, ami vonzást tud kifejteni környezetére, és a közösségünkhöz tartozó fiatalokat megtartja, bevonja az egyházközség feladataiba.