Erős vár a mi Istenünk! Az evangélikus bibliaolvasó Útmutató május 18-ai újszövetségi igéjét olvasom, Lk 24,30–31-ből: „És amikor [Jézus] asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték…”
Jézus az útitársunk. Ezt nem vette észre a két emmausi tanítvány, még egy hosszú beszélgetés alatt sem. És ez az, amit nem veszünk észre mi sem, csak a bajokat és saját gyengeségünket. Pedig velünk jön az úton, sőt, megszólít minket a szavával. Nekik mitől nyílt meg erre a szemük? A kenyér megtörésétől, a Jézussal való asztalközösségtől. Ugyanezt adja számunkra az úrvacsora. Biztos pontot, ami le tudja győzni a kétségünket, félelmünket.
Ezért sokunk számára nagy nehézség ebben az elmúlt fél évben, hogy az istentiszteleteinken nem ünnepelhetjük az úrvacsorát, és nagyon várjuk már az alkalmat, amikor újra magunkhoz vehetjük a szentséget. Hiszen az emberi kapcsolattartásra és az ige hangzására találtunk alternatív módszereket és pótlékokat, de az úrvacsorát nélkülöznünk kellett.
Hiszem, hogy Jézus nekünk is meg akarja adni azt, amit az emmausi tanítványoknak, és élhetünk ezzel az ajándékkal. Mert a Jézussal való asztalközösség bátorítás, erő és látás forrása. Ámen.
Isten velünk! Erős vár a mi Istenünk!