Erős vár a mi Istenünk! Nagyszombat igéjét olvasom, Ézs 26,12.19–20-ból: „Uram, te szerzel nekünk békességet, hiszen mindent te tettél, ami velünk történt. … Életre kelnek hallottaid, föltámadnak a holttestek! Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok! Mert harmatod a világosság harmata, és a föld visszaadja az árnyakat. Eredj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az Úr haragja.”
Nagyszombat különleges nap. Átmenet nagypéntek és húsvét között. A várakozás és elrejtőzés ideje. Emlékezünk ma arra, hogy reményünk, megváltónk, Jézus Krisztus testét elrejtette a sír.
Nagyszombatihoz hasonló helyzetet élünk meg most a járvány miatt is. Veszteségeket hordozva, korlátozásokat elszenvedve élünk. Várjuk a betegség visszaszorulását, de még magunkra zárt ajtóval, a szobánkba elrejtőzve.
De általában is ilyen nagyszombati lélekkel éljük sokszor az életünket. Így siratjuk halottainkat, így félünk saját halálunk órájától, mintha nem látnánk tovább nagyszombatnál, a sír csendjénél.
Isten igéje azzal szólít meg minket, hogy vezet út tovább ebből az állapotból. Már most a feltámadás reményével ünnepelhetjük nagyszombatot. A földnek is úgy engedhetjük át szeretteink holttestét, hogy vissza kell majd adnia.
A csend, az elrejtőzés, a zárt ajtó ideje van ma, de tudnunk kell, hogy elmúlik ez az idő. Ahogyan Berzsenyi Dániel vall róla:
„Bizton tekintem mély sírom éjjelét!
Zordon, de ó, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád: ott is elszórt
Csontjaimat kezeid takarják.”
Ámen.
Isten velünk! Erős vár a mi Istenünk!