Bevezető zene: Beatrice: Nem kell...
Igazad van, van, mikor nemet kell mondani. Vannak, akik szerint az önálló személyiséghez vezető út első lépcsője ennek a szónak a kimondása: nem. Azaz tudjak válogatni, ne fogadjak be mindent kritikátlanul, merjem bevállalni hogy én nem vagyok azonos másokkal. Amíg naivan bólogatok mindenre, amíg mindent csak parancsra teszek, addig nem lehetek teljesen felnőtt. Egyik legelső feladatunk az éleben bizonyos dolgokra nemet mondani. És különben is, a világban bőven van mire nemet mondani: hazug vagy álszent mosolyokra, a mindent megmagyarázni képes sunyiságra, arra, amikor el akarják veled hitetni, a fekete csak a fehér egy sajátos árnyalata, és így bemagyarázzák neked, nincs szükség se bocsánatkérésre, se megbocsátásra ezen a világon.
Ha ezzel találkozol, nem csoda, ha azt mondod: nem kell. Igazad van. De egy másik szóba hadd kössek bele: abba, hogy semmi nem kell. Ez a semmi jobban megrémiszt, mint a nem kell. Mert ha semmi nem kell, akkor mi marad meg számodra- mire tudsz igent mondani- tudsz-e egyáltalán valamire? S ha nem, merre tovább, van-e tovább egyáltalán.
Hadd idézzem most Thomas Mannt! "Nem-akarásból, úgy látszik, élni nem lehet; valamit nem akarni megtenni tartósan nem jelenthet élettartalmat: valamit nem akarni, és egyáltalán semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni talán túl közel van egymáshoz." Bizony, minél jobban ragaszkodsz ahhoz, hogy nem kell, annál jobban behálóz a rendszer, ami ellen küzdesz- magad is annak a részévé válsz, ami ellen lázadsz. A gonosz ellen nem a nemet mondás a legjobb fegyver, hanem az igent mondás valami egészen másra.
Ahogy Isten nemet mondott az ön- és világpusztító erőkre, de igent mondott az emberre. Ahogy Jézus ostort fogott a cinikus kufárok ellen, de igent mondott a kánai ünneplő násznépre, vagy az őt késő éjjel fölkereső Nikodémusra. S ahogy az Isten nemet mondott a halálra, de harsogó igent az emberi életre- olyannyira, hogy maga is emberré lett, hogy maga is felvállalta az emberlétet annak örömeivel és fájdalmaival együtt.
Az önálló emberré válás első lépcsőfoka valóban a nem kimondása. Az első, de nem az egyetlen és utolsó. Akkor vagyunk igazából emberek, Isten arcképének hordozói, ha megtanulunk valamire igent is mondani- igent az életre, igent mindarra, amit Isten szeretetéből adni akar nekünk.