2022 októberében népszámlálást tartanak Magyarországon. A hosszú kérdőív utolsó részében szerepel egy kérdés, ami a felekezeti hovatartozásra vonatkozik. Erre nem lesz kötelező válaszolni, így valószínűleg az adatlapot online vagy kérdezőbiztos segítségével kitöltők közül sokan üresen hagyják majd ezt a szakaszt. Pedig nagyon fontos témáról van szó, és komoly üzenetértéke van az erre adott válasznak. Biztatunk mindenkit, szánjon rá időt, hogy válaszol erre a kérdésre. Az evangélikusokat, egyházunkhoz kötődőket, velünk „szimpatizálókat” arra bátorítjuk, vallják magukat evangélikusnak, hiszen a kérdés arra vonatkozik, melyik az a vallási közösség, amit a legközelebb érzünk magunkhoz. Szintén fontos, hogy biztassuk erre családtagjainkat és ismerőseinket.
Gyülekezetünk sok tagja számára magától értődő, hogy a népszámláláson és a hétköznapokban egyaránt kifejezésre juttatják evangélikus identitásukat. Néhányuk ezzel kapcsolatos gondolatait olvashatjuk az alábbiakban.
Dr. Tóth Károly
Evangélikus lettem a keresztségben, mert őseim, akik a lutheri időkben jöttek Sopronba évszázadokon keresztül – a megpróbáltatások ellenére – megtartották vallásukat és ezt a valláshoz való hűséget az anyatejjel szívhattam magamba.
Számomra fontos és boldoggá tesz, hogy megőrizve vallásomat evangélikus lehetek, de százszor fontosabb, hogy az Úr kegyelméből hívő emberré lettem.
Gyermekként természetes volt, hogy szüleimmel, nagyszüleimmel templomba járok, és Isten gyermekének mondhatom magamat. Felnőve, a megpróbáltatások sokasága közepette – ha röpke „pillanatokra” – a világ eltávolítani is igyekezett az Úrtól, de az Úr kegyelme, békessége szövetsége (Ézs 54,10) – mint azt a konfirmációi igémben megígérte – mind a mai napig megtartott.
Dr. Farsangné Bérci Márta
Minden ember alapvető vágya, hogy szeressék, elfogadják. Aki soha nem kapott feltétel nélküli szeretetet, megbetegszik, elsorvad, belepusztulhat ebbe a hiányba. Evangélikusnak lenni nekem azt jelenti, hogy tudom, ez nem fordulhat elő sem velem, sem senki mással, aki Krisztushoz tartozik. Hallom és továbbadom ezt az örömhírt. Isten feltétel nélküli szeretetét élvezhetjük ingyen és örökké. Ő soha nem hagy el bennünket. Lehetünk bármilyen különbözőek, lehet nagyon eltérő az életünk, a személyiségünk, a véleményünk a világ dolgairól. Gyülekezeti és tágabb felekezeti közösségünkben elfogadjuk ezt, megengedett, sőt azt mondanám, támogatott a kíváncsiság, az önálló gondolkodás, akár még a vita is. Azért jó evangélikusnak lenni, mert különbözőségünk gyönyörű változatosságot ad, mégis valamennyien egyek vagyunk abban, hogy Isten igéjéből mi mindenekelőtt az örömhírt halljuk és valljuk. Isten szeretetének örömhírét.
Dr. Tölli Katalin
Felnőttként elköteleződni saját akarat, döntés kérdése volt. Minden nap tanulni az életről, önvizsgálatot tartani folyamatos igényem. Bízom a felsőbb erőben, hogy reményem legyen megkülönböztetni a helyes utat a helytelentől, miközben önmagam belső békéjét keresem. Ezt a sokszínűséget érzem evangélikusként.
Kunstár Ágnes
Evangélikus családba születtem. Vallásukat példamutatóan megélő evangélikus nagyszülők és szülők vettek részt a nevelésemben, irányítottak önkéntelenül is a templom, a keresztyén közösség felé. Hullámvölgyek persze voltak, vannak és lesznek is, de soha nem volt kérdés számomra, hogy hova tartozom. Ahhoz a közösséghez, amelyik elindított, amelyik az ifjúságom idején megalapozta életemet, amelyik iránymutatást adott egy élhető, szabad döntésekkel és láthatatlan – de nem betarthatatlan – keretekkel teli teljes élethez.
Stinner Dávid
Az evangélikusság érzése bennem egy mozaik, sok apró elemből áll össze. Ezek az elemek a gyermekkoromtól fogva gyűjtögetett emlékek, élmények és meggyőződések, melyekből itt kiemelek néhányat:
A magtártemplom ódon csöndjében elmondott ima.
A hangszerek királynőjén megszólaló korálénekeink.
A vidám hangulatú ifjúsági napok, táborok.
A nyitott, befogadó közösség.
Bizonyosság az Úristen megbocsátó kegyelme felől.
Személyes Isten-kapcsolat lehetősége az élő Krisztuson keresztül.
A Szentlélek ihlette Írás minden élethelyzetre adott útmutatása.
Raffai Balázs
Evangélikusnak vallom magam, mert ebben a közösségben otthon vagyok. Elmondom ha kérdezik, vagy ha szóba kerül, hogy milyen alapállásból szemlélem a világot. Igyekezem, hogy ne csak szavakban, de tettekben is Jézus követője legyek.
Jó itt lenni, ezért evangélikus gyökereinek megvallására biztatok minden testvéremet az idei népszámláláson, és én is úgy nyilatkozom majd, hogy ide tartozom.
Nagy Szabolcs
A kérdésben rejlő egyszerűség ellenére nehéz megfogalmazni a gondolataimat.
Hosszú utat tettem meg, amíg a soproni gyülekezet tagjai közé léptem. Egy gyülekezetbe, mely sokszínű, régóta fennálló, hagyománytisztelő, de mégis megújulni képes.
Egy közösség, melyben értékekre leltem. Értékre, melyet őrizni, továbbadni kell. Olyan kézzel nem is fogható kincsre, melyet a fiataloknak eljuttatva reménykedhetünk, hogy a „mag jó talajba” került. Szülőként, anyaként megtapasztaltam, hogy mekkora erővel, segítőkészséggel van teli gyülekezetünk: minden egyes tagjára figyel, segíti, ha szükséges. Összetartozunk, és ezt az összetartozást bizony nem könnyű szavakba önteni. „Csak jön magától” – az istentiszteleteken, a szolgálatokon, a templom előtti beszélgetésekben, a rendezvények szervezésében-részvételen, az egyes csoportok munkájában, idősek-fiatalok segítésében és még sok-sok területen. Kindergruppe, Ifi, barkácskör, baba-mama klub stb.– csoportok, lehetőségek, ahol az érték megszületik és kibontakozik.
Jó ennek a közösségnek a tagja lenni, jó átérezni az együvé tartozást, jó látni, hogy van kinek átadni a tudást, a gondolatokat.
Krutzlerné Szarka Tünde
Szüleim házasságában édesanyám volt evangélikus. Korán elveszítettem, így keresztmamámmal jártam ünnepnapokon templomunkba. Konfirmáció előtt az ifjúsági csoporttal kapcsolódtam be közösségi egyházi életünkbe. Rusznyák Feri bácsi nagytiszteletűnél konfirmálódtam.
Pedagógusként, mert oly korban éltünk, sokáig nem látogathattam közösségeinket.
Számomra, mint sokunk számára a rendszerváltozás során nyílt arra lehetőség, hogy evangélikus általános iskolát építhetünk, 1996-ban. Sok-sok közösségi élmény kapcsolódik munkánkhoz.
A cselekvő szeretet, amire az Úr tanított bennünket, kísért végig.
Remélem, ahogy a német énekeskönyvünk 450-es énekében és iskolánk falán levő homokórán olvasva és átélve Kis János gondolatait: „Gyorsan folyó időmet az Úr nem adta hiába.”
Rajnai Károly