Kedves Testvérek! Hadd idézzek pár mondatot Pilinszky Jánostól: "A tettenérés kínja elviselhetetlen. A bűnöző ebben a helyzetben úgy érzi magát, mint a vadászok gyűrűjébe került állat. Egyedül van, s egyedülléte csak a haláltusához hasonlítható, sőt, többnyire azonos vele. Helyzete- ilyen értelemben- gyökeresen igazságtalan. Mert aki tetten ér, akik tetten érnek- a helyzet teszi így-, bűntelennek tűnik, míg ő, a tetten ért, semmi egyéb, mint bűn, semmi egyéb ebben a pillanatban, mint maga a bűn, amit elkövetett. Csupasz, tehetetlenül kiszolgáltatott tárgy a kutató pillantások kereszttüzében." Eddig az idézet.
A XX. század éppen ezt az iszonyatot hozta el: hogy kiderült rólunk, emberekről, mik vagyunk, mire vagyunk képesek. Amit a fejlődés és a haladás eszméjével, izmusokkal addig sikeresen takargattunk, íme, nyilvánvalóvá vált: ilyenek vagyunk, erre vagyunk képesek. Meztelenségünk elviselhetetlen. Ami hatvan éve, vagy ami ötven éve történt, az nem más, mint megcsúfolása mindannak, amilyenné teremtettünk, és egyértelmű üzenet arról, amilyenné váltunk. Az ember, Isten képmása kiközösíti az emberiség köréből önmaga egy részét, azt, aki szintén Isten képére teremtetett. Mint a gyermek, amelyik bámulja a kezét, s nem hiszi el, hogy az a kéz ő maga. Így hajtott végre az emberiség öncsonkítást azáltal, hogy saját testének egy részére úgy tekintett, mint idegen és ellenséges valamire.
S mint akik rémálomból ébredtünk, amely álomban mi magunk voltunk a rémek, úgy tekintünk vissza évtizedek múlva is: ez lehetséges volt? Képes erre az ember? Pontosítva: én magam képes vagyok, képes lennék erre? S ha igen, hogyan lehet ezzel a tudással együtt élni, hogyan lehet továbbcipelni sorsunkat?
Pilinszky szerint a tettenérés pillanatában a bűnös oly közvetlenül kerül szembe az igazsággal, vagyis Istennel, hogy ebben a párbeszédben mindenfajta tolmácsolás hamis és illetéktelen. Ha ennek a súlyát felvállaljuk, nem mint a bűnösök vagy megalkuvók utóda, hanem mint a nagybetűvel írt Ember, akiről kiderült, mi rejtőzik benne- ha mi, rajtakapottak ki merjük mondani- Kyrie eleison, Uram, irgalmazz! - akkor van esélyünk arra, hogy Isten befedi meztelenségünket.
Ez a mondat legnehezebb- évtizedek voltak kevesek ahhoz, hogy kibukjon az ajkakon. Ráadásul az egészséges sírásra nyíló ajkakat, mielőtt megszólaltak volna, hosszú ideig frázisokkal némították el. Csoda-e, ha mára a legszebb megtisztító szó is megrohadt vagy elhalt, mielőtt megszülethetett és életet szülhetett volna?
De én hiszem, hogy még most is lehetséges: Van, aki erőt ad ahhoz, hogy önmagunkra nézzünk, s Aki ennek ellenére sem gyűlöltet meg bennünket önmagunkkal, hanem visszavezet bennünket másik, igazi énünkhöz: nem ahhoz, akivé váltunk, hanem ahhoz, akivé valaha teremtettünk. Kyrie eleison- Uram, irgalmazz, hogy magamat ismét Isten képmásának tudhassam! Ámen.