Az igehirdetés alapigéje: „Ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés?” (1Kir 19,8b–13)
Kedves Testvérek!
Nagy és erős. Ha kimondom ezeket a szavakat, mindenki azonnal gondolni fog valamire, ami valószínűleg magában foglalja ezt a két vonást. Hatalmas és legyőzhetetlen. Bizonyára erre a két fogalomra is találnánk olyan személyeket is, akikre jellemző. Szuperhősök, hétköznapi hősök, bárki vagy éppen bármi. Kérdezem én, milyen értelemben gondolunk ezekre? Pozitív, nem? Olyan jellemvonások, amiket mi is szeretnénk magunknak tudni. Mert az erő, a hatalom és megingathatatlanság nagyon is jó vonások, ez teszi az embert legyőzhetetlenné. És mikor ilyeneket mondunk, halk, szelíd, gyenge, visszahúzódó, azok már kevésbé szimpatikusak a számunkra. Nem akarunk olyanok lenni, akikre ezeket sütik.
És amikor az Istenre gondolunk, hogy milyen vonásokkal rendelkezik Ő, akkor is éppenséggel mindig a nagyságára asszociálva ilyen szavak jutnak eszünkbe, mint hatalmas, mindenható, legyőzhetetlen. És nagy-nagy tetteket várunk tőle állandóan. Ez nem véletlen, hiszen szavával teremtette az egész földet, a semmiből épített fel mindent, egész világunkat, amiben mindennek hatása van mindenre. Már maga az ember és olyan összetett, hogy ámulattal csodálkozunk rá bonyolultságára. Micsoda hát a halandó, hogy még rá is van gondja? Teszi fel a kérdést még a zsoltáros is. De talán éppen itt van a válasz is. A halandó, egy aprócska lény, igen, aprócska az elefánthoz képest, a Mount Everesthez és az óceánhoz képest, mégis védelmezi, megtartja és gondja van rá.
Illés rettenetesen fáradt már ebben a szakaszban. Ő már nem akar tovább küzdeni, inkább végleg megpihenne, hiszen olyan hevesen és erősen végzi az Úr szolgálatát. Ez a mondata is: „Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg.” Szinte halljuk, ahogy felnyög, hogy ez hihetetlen, én ezt már nem bírom tovább.
Mi az, ami elég? Erre a kérdésre kerestük a választ két évvel ezelőtt Nyíregyházán. Vegyük fel ezt a fonalat. Mi az, ami elég a zsákutca helyett új út találásához? Mi az, ami elég ahhoz, hogy erőt merítsek? Mi az, ami elég a talpraálláshoz?
Illés prófétának elege van. Besokallt. Megijedt az üldözőitől, és így szólt: „Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” Úgy érzi, egyedül maradt, és ő egyedül nem elég ahhoz, hogy a jó győzzön. Konkrétan arra panaszkodik, hogy elbukott az Úrnak, a Seregek Istenének az ügye. Egy különleges kifejezést használ itt Istenre, amivel azt vallja meg, hogy ő uralkodik égen és földön, minden az ő hatalma alatt áll. A Seregek Istenének ügye elbukott? Ez önellentmondás. Ez képtelenség. Nevethetnénk is ezen a feltételezésen, ha nem lennénk mi is sokszor Illés helyében.
Nem tudom, pontosan milyen érzésekkel érkeztél Sopronba. Lehet, hogy aggódsz a sorsod miatt. Hogyan tovább? Milyen pályára, kivel, merre? Lehet, hogy aggódsz az egyház, a kereszténység miatt. Elfogyunk, egyedül maradunk? Lehet, hogy aggódsz a világ miatt. Elpusztítanak minket a háborúk és a klímaváltozás?
Illés az Isten hegyére ment a kétségbeesésével, a kérdéseivel, mert úgy érezte, ahol egyszer megszólalt Isten, ott talán ő is kaphat választ, megoldást, útmutatást és erőt. Te eljöttél a Szélrózsára, talán ugyanezért. Illés jó helyre ment. Hiszem, hogy te is. Hozzád is szól a kérdés: Mit csinálsz itt? Sokat buzgólkodtam. Egyedül maradtam? Illés már lemondott Istenről és a jövőjéről, de Isten nem mondott le Illésről, sőt terve volt vele. Ő így van veled is.
Mi volt elég ahhoz, hogy Illés új útra induljon? Mi lehet nekünk elég a Szélrózsából?
Illés az előző igeversek szerint sok mindent kapott Istentől. Kimerültsége után hosszan alhatott a pusztában egy rekettyebokor alatt. Kapott forró kövön sült lángost és korsóban vizet. De ez nem volt elég a reményhez, a folytatáshoz.
Aztán jött a nagy erődemonstráció: „nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat […] a szél után földrengés következett […] a földrengés után tűz támadt.” Azt gondolhatnánk, ez a megoldás. Azt hiszi, elbukott Isten ügye, egyedül maradt? Hát akkor szembesüljön Isten erejével. Sokszor gondoljuk, hogy erre van szükség. Hogy Isten lenyűgöző, ellenálhatatlan módon hívja fel magára a figyelmet. Lépjen végre közbe, némítsa el a hitetleneket, sújtson le az ellenségeire. De a látvány és a bosszú semmire sem elég.
Az Úr megmutatja magát neki. Félelmetes, hogy micsoda bemutatói vannak az Istennek, hiszen, olyan elemeket mutat, amitől az ember azonnal pánikba esik, ha ilyennek szemtanúja, és bár képes rá az Isten és valóban, azt is Ő adja, de a hangja mégsem ebben jelenik meg. Hanem hol és hogyan? Halk és szelíd hang hallatszott. És ott volt az Úr. Nem mindig a legerősebbeké a győzelem. Nem mindig a hatalmas tettek hozzák a sikert és nem mindenki legyőzhetetlen, aki sebezhetetlen. Sőt, inkább a legapróbb dolgok visznek bennünket a legmagasabbra, ha végig nézel magadon, a legkisebb részed végzi a legfontosabb munkát benned. Kedvenc trilógiám a JRR Tolkien Gyűrűk ura című könyvét feldolgozó filmek, melyben Gandalf, a szürke mágus azt mondja az egyik hobbitnak, az aprócska szerzetnek, hogy azért csodálja a népét, mert bár kicsik és szinte senki nem vesz róluk tudomást, mégis kitartóak és bátrak. „A legapróbbak is képesek fordítani a jövő alakulásán.” – hangzik el tőle.
Sokan vagyunk ma itt sok felől és várjuk, hogy az a bizonyos szelíd hang megszólítson bennünket a nagy és erős hangok közül. Mert a zaj mindig nagyobb, mint a csend, de mégis a legnyugodtabb hely a számunkra a csendesség. Ahol magam vagyok, ahol magammal lehetek. A Teremtőmmel, aki engem életre hívott. Mert jó, ha olykor szól a zene, táncolunk, énekelünk és vigadunk. Ugrálunk a fények között és hangosan nevetünk a barátok gyűrűjében. Mikor felkiáltunk, gól és együtt ünnepelünk, mert ezekben is ott lakozik az, aki halk és szelíd hangjával szólít. Nyissuk meg szívünket ebben a pár napban, hogy megtaláljuk azokat a csatornákat, ahol a zajban is meghalljuk Őt. Ahol a zaj, bár erős, de nem tolakodó és helyet ad annak, aki igazán szólni kíván hozzánk. Nem vagyunk mindig erősek, nem kell, hogy állandóan győzni akarjunk. Lehetünk kicsik és szinte láthatatlanok. Mert a nagy tetteket a legkisebbek hajtják végre, ahogyan a legfontosabb hang is a leghalkabban szólít minket.
Próbáljuk megfejteni az élet titkát, Istent a természet erőiből vagy a sorsunk alakulásából. De a lényeg csak csendben hallható. Istennek úgy tetszett, hogy az igében tárja fel a rejtélyeket.
Számomra megdöbbentő az a kommunikációs stratégia, amikor egy hírt nem tudnak megcáfolni, ezért inkább álhírek sokaságát kezdik terjeszteni, hogy az emberek mindennel kapcsolatban elbizonytalanodjanak, és azt higgyék, nincs is igazság. Van, amikor zajkeltéssel akarják ellehetetleníteni a szó meghallását és a gondolkodást.
Sokszor lehet az az érzésünk, hogy hangerőverseny zajlik körülöttünk. Mindent ellepő plakátok, egyre hatásosabb reklámkampányok. Isten nem vesz részt ebben a versenyben. Ő nincs ott a pusztító szavakban. Nincs ott a harsányságban. Isten nincs ott a gyűlöletben, nincs ott a dezinformációban, nincs ott az erőszakban.
Ő lábujjhegyen érkezik. Isten gyakran suttog.
Az ő halk és szelíd hangja elég. Elég ahhoz, hogy választ kapj, elég ahhoz, hogy erőt meríts. Illés arra panaszkodott, hogy egyedül maradt. Aztán ezen a szelíd hangon Isten beszélt neki hétezer emberről, akiket meghagyott, akik nem hajtottak térdet Baal előtt.
A bibliai leírás talányos azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit hallott ott Illés. A teológusok vitatkoznak azon, hogyan kell elképzelni ezt a halk és szelíd hangot. Enyhe szellőként? Talán nem is érthetjük pontosan, csak Illés értette. Talán olyan halkan szól hozzád is Isten, hogy senki más nem hallja, csak te. Egészen közvetlenül és személyesen. „Figyelj, mert más nem érti most suttogó szavát.” Az ő szavának nincs szüksége hangszórókra, Facebook-posztokra vagy hirdetésekre, hogy elérjen hozzánk.
Hanem úgy szól, ahogyan Valaki az ítélet kimondása helyett csak lehajol és ujjával ír a földre. Ahogyan Valaki, amikor királlyá akarják tenni, visszavonul a hegyre egymagában. Valaki, aki lecsendesíti a viharos tengert. Valaki, aki a zajos sokaság közepén is téged hív le a vadfügefáról, mert a te házadban kell megszállnia. Valaki, aki nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki. Valaki, akinek a legfontosabb vagy, és a hangzavar közepette is hozzád fordul: „Ma velem leszel a paradicsomban.”
Hiszem, hogy ez a terve ezzel a négy nappal, hogy téged megszólítson halk és szelíd hanggal. Ámen.