„[Gott] hat aus einem Menschen das ganze Menschengeschlecht gemacht.“ (Apg 17,26a)
Aus irgendeinem Grund brechen in uns immer wieder Misstrauen und Hass gegenüber anderen Menschen hervor und führen zu böswilligen Taten. Das geschah vor achtzig Jahren, als Ungarn einen Teil seiner Bürger ablehnte und von sich stieß. Dort wirkte gewiss der kainische Impuls: „Soll ich meines Bruders Hüter sein?“ Gottes Wort widersetzt sich dieser Trennung und weist darauf hin, dass wir alle zusammengehören und füreinander Verantwortung tragen.
Der vorgelesene Bibelvers stammt aus der Rede des Apostels Paulus in Athen. Die Athener waren nicht nur stolz auf ihre Stadt, sondern neigten auch dazu, auf andere herabzuschauen. Demgegenüber sprach der Apostel Paulus vom gemeinsamen Ursprung aller Menschen. Davon, dass Gottes Schöpfungsabsicht und Liebe hinter der Existenz eines jeden von uns steht. Und das bedeutet, dass wir zusammengehören, unabhängig von Muttersprache, Nationalität, Konfession oder Parteizugehörigkeit.
Wir befinden uns in der Zwischenzeit von Ostern und Pfingsten, genau wie unsere Vorfahren im April 1946. Wir können zurückblicken auf den auferstandenen Jesus, der inmitten der verschlossenen, zurückgezogenen Jünger stand und sie so begrüßte: „Friede sei mit euch!“ Damit machte er sie zu Botschaftern des Friedens. Und vor uns liegt das Pfingstfest, an dem wir uns daran erinnern werden, dass die Ausgießung des Heiligen Geistes die sprachlichen Unterschiede überwunden und Menschen unterschiedlicher Herkunft zu einer Gemeinschaft vereint hat.
Ich glaube, dass Gott uns dazu aufruft, uns daran zu erinnern, welche tragischen Folgen Trennung, Spaltung, Stigmatisierung und Feindbilder haben können. Er möchte, dass wir ineinander Gottes Geschöpfe sehen, dass wir alle zu Gott und somit zueinander gehören. Er ruft uns dazu auf, Botschafter des Friedens des auferstandenen Jesus zu sein. Amen.
Lasst uns gemeinsam das Gebet sagen, mit dem sich die Vertriebenen in dieser Kirche, aber wohl auch auf dem Weg zum Bahnhof und in den Eisenbahnwaggons, der Macht des himmlischen Vaters anvertraut haben: Vater unser…
„[Isten] az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette.” (ApCsel 17,26a)
Valamiért újra és újra előtör belőlünk a másik emberrel szembeni bizalmatlanság, gyűlölet, és ártó tettekhez vezet. Ez történt nyolcvan évvel ezelőtt, amikor Magyarország megtagadta és ellökte magától polgárainak egy csoportját. Ott munkált ebben a káini indulat: „Őrzője vagyok én a testvéremnek?” Isten igéje szembeszáll ezzel az elkülönüléssel, és rámutat arra, hogy mindannyian összetartozunk, és felelősek vagyunk egymásért.
A felolvasott igevers Pál apostolnak az Athénban elmondott beszédéből való. Az athéniak nemcsak büszkék voltak városukra, hanem hajlamosak voltak arra is, hogy a többieket lenézzék. Ezzel szemben beszélt Pál apostol minden ember közös eredetéről. Arról, hogy Isten teremtő szándéka és szeretete áll mindannyiunk létének hátterében. És ez azt jelenti, hogy anyanyelvi, nemzetiségi, felekezeti hovatartozásra, pártállásra való tekintet nélkül összetartozunk.
Húsvét és pünkösd ünnepe között vagyunk, akárcsak eleink 1946 áprilisában. Visszatekinthetünk arra, hogy a bezárkózó, elzárkózó tanítványok között megállt középen a feltámadott Jézus, és így köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ezzel a békesség követeivé tette őket. És előttünk áll pünkösd ünnepe, amikor majd arra emlékezünk, hogy a Szentlélek kiáradása áttörte az anyanyelvi különbségeket, és egy közösséggé tett különböző helyről származó embereket.
Hiszem, hogy Isten arra hív minket, hogy emlékezzünk, milyen tragikus következményei lehetnek az elkülönülésnek, a megosztottságnak, a megbélyegzésnek, az ellenségképeknek. Azt akarja, hogy meglássuk egymásban Isten teremtményét, azt, hogy mindannyian Istenhez, és így egymáshoz tartozunk. Arra hív, hogy a feltámadott Jézus békességének továbbvivői legyünk. Ámen.
Mondjuk el együtt azt az imádságot, amivel ebben a templomban, de hiszem, hogy az állomásra vezető úton és a vasúti kocsikban is az elűzöttek a mennyei Atya hatalmára bízták magukat: Mi Atyánk…