Az igehirdetés alapigéje: „Hálát adok értetek az én Istenemnek mindenkor azért a kegyelemért, amely nektek Krisztus Jézusban adatott. Mert őbenne meggazdagodtatok mindenben: minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Ezért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” (1Kor 1,4–9)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Gazdagok vagyunk! Ez a mai igénk egy csodálatos, ujjongó hálaadás, ami nemcsak a korinthusi gyülekezet életéről, hanem rólunk is szól. Hogy mi is milyen gazdagok vagyunk! Hogy mennyi minden tölti meg az életünket, és semmiben sincs hiányunk. Talán azt kérdezzük, ezeket hallva, hogyan lehet szíve Pál apostolnak ilyet írni nekünk. Hogyan fizethet ki Isten igéje ennyivel minket, amikor talán sok csalódással, reményvesztettséggel a szívünkben, egy kis vigasztalást reméltünk Isten szavától? Egészen hihetetlennek, sőt talán hiteltelennek tűnnek Pál szavai, amikor azt írja, hogy gazdagok vagyunk az ismeretben, közösségben, hitben, reménységben. Hiszen talán éppen erőtlennek, magányosnak, kiábrándultnak érezzük magunkat. Úgy érezzük talán, nem sok közünk van ehhez a levélhez. Képtelenség, hogy nekünk szóljon, biztosan egészen másfajta embereknek íródott.
Ha belelapozunk egy kicsit az első korinthusi levélbe, aminek az elejéről való ez a mai igénk, akár már közvetlenül a mai igénket követő verstől kezdve elképesztő látleletet találhatunk a korinthusi gyülekezet életéről. Olvashatunk arról, hogy pártokra szakadt a gyülekezet, tagjai viszálykodnak, sőt bíróság előtt pereskednek egymással, néhányan vérfertőzést követnek el, egymásra licitálnak, hogy melyikük különb a másiknál, visszaélnek az úrvacsorával, a tehetősebbek kiszorítják a szegényebbeket az asztalközösségből és így tovább. Szinte az egész levél erről szól. Botrány botrány hátán. Pál apostol helyenként szinte kétségbeesve könyörög a gyülekezetnek, hogy hagyjanak fel ezekkel a bűnökkel. Alig néhány vers van a levélben, aminek nem ez a hangvétele. És ennek a gyülekezetnek írja ezeket a gazdagságról szóló sorokat Pál apostol. Ennek a széthullottnak látszó közösségnek írja, hogy nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban! És nem azért, mert nem ismerné őket, rózsaszín szemüveget tett volna a szeme elé, vagy szépíteni szeretné a helyzetet, vagy azért, mert mielőtt leszidja őket, egy kicsit udvarolni akar nekik. Pál apostol komolyan gondolja, hogy ezért a gyülekezetért őszinte szívvel tud hálát adni Istennek, és tényleg gazdagnak nevezheti őket számtalan ajándékban.
Testvérek, ha ezeknek a széthúzó, könyökölő, gőgös, züllött embereknek íródtak ezek a gyönyörű szavak. Akkor hogyne szólhatnának nekünk is? Hogyne vonatkoznának ránk is ezek a túláradó tulajdonságok? Egészen határozottan szólít meg minket Isten ezen a mai igén keresztül, hogy gazdagok vagyunk. Elsőre nehéz elhinni ennek a valóságosságát. Akkor is, ha tudjuk, hogy lelki, hitbeli, közösségbeli gazdagságról van szó. Úgy érezzük talán, hogy ezen a téren is szegények vagyunk.
Pál apostol valami olyasfajta értelemben beszél a gazdagságról, mint abban a történetben, amikor egy asszony azt álmodta, hogy az utcáról betért egy teljesen új üzletbe, ahol legnagyobb meglepetésére Istent magát találta a pult mögött. Megkérdezte tőle: – Mit árulsz itt? Isten így válaszolt: – Mindent, amit a szíved kíván. Az asszony alig mert hinni a fülének, és elhatározta, hogy a lehető legjobb dolgot fogja kérni, amit ember csak kívánhat. Ezt mondta: – Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot akarok. Aztán kis szünet után hozzátette: – Nem csak magamnak, hanem minden embernek a földön. Isten mosolyogva válaszolt: – Azt hiszem, félreértettél. Én nem gyümölcsöket árulok itt. Csak magokat.
Nem azzal nyugtatgat tehát minket az apostol, hogy hitben, reménységben, lelki békességben olyan gazdagok vagyunk, hogy már nem is fér tőle a szívünkbe kétség, félelem és harag. Hiszen fért a korinthusiakéba is. De nem is szemfényvesztést művel velünk, hogy valami nagy általánosságokkal vigasztalgat, nesze semmi fogd meg jól. Hanem olyan hatalmas értékekre hívja fel a figyelmet, amik már most adottak számunkra. Amik már most gazdaggá tesznek minket. És amikben minden lehetőség adott, hogy fává és gyümölccsé nőve betöltsék az egész életünket. Négy ilyen, gazdagító magról ír Pál apostol.
Gazdagok, akiknek beszélő Istenük van! Hatalmas kincs, hogy olyan Istenünk van, akinek van mondanivalója a számunkra. Napról napra tapasztalhatjuk, hogy egyre inkább visszaszorul a világunkban a beszéd. Egyre kisebb szerepe van. És különösen a tartalmas beszédnek, nem a megszokásból, a kínos csend elkerülése végett kimondott közhelyeknek. Hanem a személyes, mély értelmű, megmozgató, átformáló szavaknak. Olyan Istenünk van, aki megszólít minket, aki szóba áll velünk. A bálványok némák, de az igaz Isten beszél. A Szentírás csendes olvasásában és az igehirdetésben egyaránt. Ilyen értelemben beszél Pál a beszédben való gazdagságról, Isten elhívásának a kincséről. Mert Isten szava teremtő, békéltető, bátorító és mozgásra indító szó.
Gazdagok, akiknek istenismeretük van! Ez a második, amit Pál kiemel. Hálát ad a gyülekezet istenismeretben való gazdagságáért. Ezzel kapcsolatban is az emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy micsoda tévutakon jártak azok a korinthusiak, akiknek ez a levél eredetileg íródott. Hitetleneknek látszó emberek hitére hivatkozik az apostol. Itt sem gyümölcsről, hanem magról van szó. Legalább annyiról, hogy van egy kis rés az előítéleteim között, a gondolatrendszeremben, sőt az istenképemben is, amin keresztül az élő Isten formálhat, taníthat. És igenis mindannyiunkban ott van ennek a legbelső nyitottságnak a gazdagsága. Bármennyire is megpróbáljuk körülbástyázni megszokásokkal vagy ideológiákkal. Ezért ujjong úgy Pál, hogy mi is meggazdagodtunk ismeretben. Emiatt az Isten formáló, éltető cselekvésére való résnyi nyitottság miatt. Ugyanis az ókori gondolkodásmódban a tudás sosem távoli tények logikus ismeretét jelentette, hanem valami elérhető valóság átélését. A vele való közösségbe kerülést. És ennek az átélt ismeret magjának mi is mindannyian birtokában vagyunk.
Gazdagok, akiknek van közösségük! Ez a harmadik, amiért Pál apostol gazdagnak nevez minket is. Ahogy a pártoskodó korinthusiaknak, talán nekünk sincs a kezünkben a maga kiteljesedett egészében ez az ajándék. Az apostol mégsem külön-külön próbálja visszaédesgetni a közös útra az egyes korinthusi pártokat vagy egyéneket. Egy közösségként szólítja meg őket. És nekünk is határozottan hirdeti azt az örömhírt, hogy igenis, továbbra is megvan a széthulló családi közösségek, az elszakadó gyülekezeti kötődések magja. Az összeveszések, közömbösség ellenére a mag még mindig megvan, mert Isten adta ezeket a közösségeket. És Isten adhat lehetőséget és erőt, hogy ezek a magok is újra kicsírázzanak.
Gazdagok, akiknek van reménységük! Ez a negyedik kincs, aminek a birtoklásáról Pál felvilágosít minket. Illúziókban való csalódás után vakmerőségnek tűnik puszta reménységre építeni. De a Mindenható Isten ígéretei sokszor még a megtörtént valóságnak látszó tényeknél is szilárdabbak. A Gondviselő Istentől kapott ígéret végtelen fedezetű és biztonságú csekket jelent. A keresztény reménység azért gazdag, mert a halottak felől is biztosat tud: van feltámadás, van Krisztussal való boldog találkozás, és az Úrral való állandó együttlét. Hatalmas látótérre nyitja a szemünket, túl ezen a világon, túl a halálon. Ezzel szemben viszont végzetes szegénységben tengődik az, akinek a látómezejébe csak ez a világ fér bele. De a mi számunkra igenis megvan ez a táglátókörű reménység, megvan a lehetőségünk, hogy építsünk rá. Kétségeskedéseink ellenére a mi életünkben is megadatott az az ígéret, az a reménység, ami gazdaggá tesz minket.
Pál apostol erről a négy kincsről ír a korinthusiaknak is, nekünk is. Hogy minden összetörtség, reménytelenség, magány ellenére ezek igenis ott vannak a mi életünkben is. És hogy ezekkel már most mindenünk megvan, ami az igazi gazdagsághoz kell. Ahogy Luther Márton írja: „Minden itt van számunkra! ... Neked csak Krisztus megjelenésére kell várnod. Ha valami hiányzik neked, akkor csak erről lehet szó.”
Hol van ez a gazdagság? Nem a mi képességeinkben vagy körülményeinkben, hanem Jézus Krisztusban. Ő az, akiben Isten mindent megad, amire csak szükségünk van. És mi Krisztushoz tartozunk. Tehát nem lehetünk szegények.
Merjük elhinni, hogy ilyen gazdagok vagyunk. Mert beszélő Istenünk van, mert van istenismeretünk, mert van közösségünk és van reménységünk. Isten adja, hogy legyen bátorságunk észrevenni ezeket a kincseinket. Ámen.