Az igehirdetés alapigéje: „Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. Azután elnevezte azt a helyet Bételnek – azelőtt Lúz volt annak a városnak a neve. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” (1Móz 28,10–22)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Mi van fölöttem? Nagyon nem mindegy, hogy mit tudok válaszolni erre a kérdésre, hiszen nagyon sokan úgy élik az életüket, hogy meg vannak róla győződve, hogy üres ég alatt küszködnek egészen egyedül, egészen magányosan. Hogy nincs fölöttük senki és semmi.
Lehet, hogy Jákóbnak is voltak hasonló gondolatai, hiszen ha megnézzük az életútját, különösen azt a szakaszt, ami eddig a különleges álomig tart, akkor azt láthatjuk, hogy nagyon igyekezett mindent ő bebiztosítani, mindent ő megszerezni. Az elsőszülöttségi jogot is, az áldást is, az egész életét úgy igyekezett rendezni, hogy minél inkább az ő kezében legyen, úgy tudja alakítani, ahogyan szerinte a legjobb. Lehet, hogy úgy érezte, hogy nincsen fölötte senki, neki kell valahogyan boldogulnia, neki kell kicsikarnia ettől az élettől azt, amit csak tud.
És azt láthatjuk ebben a történetünkben, hogy Jákób mégis vándorlásra kényszerült. Hiába próbálta meg jól berendezni az életét, tovább kell mennie. Sőt, nem is pusztán vándorlásról van itt szó, hanem az, ahogyan eljut ide, ahogyan halad Hárán felé, az valójában menekülés. Mert mindaz, amit ő megpróbált megtenni, bebiztosítani, az sokkal inkább teherré vált számára. Nem tudta már elviselni tetteinek a következményét. Hiszen azért, hogy megszerezhessen mindent, magára haragította apját és testvérét, szembement mindenféle törvénnyel. És gyáva volt ahhoz, hogy ezeknek a tetteknek a következményét elhordozza. Úgy érezte, az életét kell mentenie, ezért futnia kellett.
Talán azonosulni tudunk Jákóbbal abból a szempontból, hogy vándorlunk mi is. Sokféle állomást magunk mögött hagyunk, sokféle olyan részét az életünknek, ami kedves volt nekünk, vagy olyasmit, amin szerettünk volna túl lenni, és elmúlt. Vándorolunk újabb és újabb körülmények felé tartva. Ha magunkba nézünk, ha őszinténk vagyunk magunkhoz, akkor talán azt is be kell ismernünk, hogy Jákóbhoz abban is hasonlítunk, hogy gyakran menekülni kényszerülünk. Gyakran el szeretnénk hagyni azt a sokféle tettet, amit elkövettünk, ami újra és újra vádol bennünket. Gyakran szeretnénk valahol letenni sokféle tettünknek a következményét. Gyakran szeretnénk magunk mögött hagyni azt, akik mi voltunk, akivé mi formáltuk magunkat, de terhes már számunkra ez az önazonosság. Szeretnénk végre valaki más lenni. Szeretnénk végre megváltozni, de magunkkal kell cipelnünk súlyos teherként a tetteinket, a tetteink következményét, és azt a valakit, akit egyre inkább érezzük, hogy nem tudunk megváltoztatni, nem tudunk átfaragni, nem tudunk újjá tenni. Menekülünk mi is, terhet hordozunk mi is.
Jákób számára a menekülésben nagy fordulatot jelentett az, amikor bűnös emberként, csalóként, sokféle terhet cipelve, mégis egészen váratlanul megnyílt fölötte az ég. Nem azért, mintha kiérdemelte volna ezt Jákób, hanem egészen Isten csodájaként, egészen kegyelemből történt meg vele ez a páratlan látomás. Megnyílt a szeme, és észrevette azt, hogy nem egyedül küszködik. Nem üres ég alatt, magányosan próbálja meg rendbe tenni az életét, hanem ott van fölötte az Úristen. Álmában meglátta azt, hogy ott áll fönn az Úr, Ábrahám Istene, Izsák Istene. Észrevehette azt, hogy van fölötte valaki.
Kedves Testvérek, számunkra is ezt is üzeni ez a történet, hogy nem egyedül küszködünk, hanem igenis fölöttünk is ott van az Úr. De ennél fontosabb üzenete is van ennek az igénknek, hiszen Jákób nemcsak Istent látja maga fölött. Hanem lát valamit Isten között és ő közötte, a menny és a föld között, amit a régebbi Bibliafordításunk úgy fordított, hogy létra, ez az újabb fordításunk úgy, hogy lépcső. De a lényeg az, hogy van valami, ami összeköti az eget a földdel, összeköti Isten szentségét, Isten hatalmát, Isten csodáinak a világát, azzal a világgal, ami a miénk, ahol küszködünk, ami sokszor a kudarcainknak a helyszíne. Van, ami összeköti ezt a két világot. Igenis létezik közlekedés Isten mennyei világa és a mi földi világunk között. Fölöttünk van Isten, de nem elérhetetlen magasságban, hanem van, ami összekösse velünk őt.
Talán kimondatlanul ez volt az álma Jákóbnak, mint ahogyan kimondottan ez volt az álma azoknak a babilóniaiaknak, akik tornyot építettek az ősi történet szerint, hogy valahogyan elérhessék az eget, mert érezték, hogy ez a megoldás, hogy erre van szükség, hogy valahogyan meglegyen ez a lépcső, amivel el tudunk jutni oda föl, ami valahogy létrehozza ezt a kapcsot ég és föld között.
Ez volt az álma a babilóniaiaknak, és valószínűleg az ottani tornyok, ezek a lépcsős toronytemplomok, zikkuratok lehettek hatással Jákóbnak az álmára. Elképzelhetjük, hogy erről mesélhetett az édesanyja, hogy a felmenői láthatták ezeket a templomokat ott Mezopotámiában, Babilonban.
Ez volt az álma azoknak a régi embereknek, és ez az álmunk nekünk is, hogy végre láthassuk azt, hogy igenis van kapcsolat ég és föld között. Ahogyan Weöres Sándor fogalmazta meg, az ő soraiból is ugyanez az álom csendül ki:
„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
Erre vágyunk, hogy megtaláljuk ezt a létrát ég és föld között.
Jákób nem épített tornyot, Jákób nem találta meg önmagában a létrát, mégis láthatta ezt a csodálatos összekötő kapcsot. Nem mintha ő teremtette volna ezt meg, hanem felülről ereszkedett alá, egészen különleges, páratlan módon adatott neki egy ilyen lépcső. Megláthatta álmában ezt, hogy igenis létezik ilyen összeköttetés.
És számunkra is fontos üzenete ez ennek a történetnek, hogy mi nem tudunk ilyen létrává válni. Talán furcsán hangzik, hogy vitatkozom Weöres Sándorral, de meggyőződésem, hogy a Biblia igazsága más ezen a téren. Bennünk magunktól, nekem ez a keserű tapasztalatom napról napra, bennünk magunktól nincsen ilyen létra. Mi magunktól nem tudunk ilyen lépcsőt építeni. Mégis adatik, mégis van ilyen összekötő kapocs ég és föld között. Jákób álma, a bábeliek álma, Weöres Sándor álma Jézus Krisztusban vált valósággá. Jákób itt még csak lelki szemeivel láthatta ezt. De mi a keresztre nézve már tudhatjuk, hogy megtörtént ez a csoda, hogy van kapcsolat ég és föld között, őbenne ért össze ez a kettő. Ez a csoda történt meg karácsonykor, és különösen ez történt meg, ez pecsételődött meg a golgotai kereszten, hogy összeért az ég és a föld, megvalósult ez a szoros kapcsolat, a fent és a lent között, az Isten világa és a mi világunk között.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ha van ilyen lépcső, akkor hol tudjuk megtalálni? Hol van számunkra a menny kapuja? Nagyon érdekes a történetnek az a része, amikor Jákób megváltoztatja annak a helynek a nevét, amit eddig Lúznak hívtak, és ő átnevezi Bételnek. A Lúz egyes kutatók szerint elkülönülést, magányt jelent, a Bétel pedig azt jelenti: Isten háza. De érdemes észrevennünk azt, hogy ez a két név ugyanazt a helyet illette. Tehát, amit ő eddig úgy élt meg, hogy az elkülönülés, a magány helye, ahol eddig csupán a küszködéseinek a helyszínét látta, azzal kapcsolatban rájött, meglátta, mert Isten megnyitotta a szemét, hogy az valójában Isten hajléka, az valójában Isten jelenlétének a helye. Eddig is ott volt, csak nem tudta. Ki is mondja: „Isten háza ez, csak én nem tudtam.”
Kedves Testvérek, így vagyunk mi is. Küszködünk, éljük az életünket, és nem vesszük észre, hogy Isten jelenlétében vagyunk. Nem vesszük észre, hogy a mi életünkben is, igenis, ott van ez a lépcső. Számunkra is adatott ilyen Bétel. Ahogyan itt Jákób megfogadja, hogy templomot szent el ott az Istennek, számunkra is ilyen hely a templom, ilyen alkalom az istentisztelet, ilyen alkalom minden egyes úrvacsora, hogy átélhetjük, hogy létezik ilyen lépcső. De ilyen alkalommá válhatnak az imádságaink csendes percei. Ilyen alkalommá válhat minden csendes bibliaolvasás is. Hogy észrevehetjük, hogy egész életünkben ott van a lépcső. Igenis, van kapcsolat. Isten világa és a mi világunk, az emberi világ között. Nagyon fontos ez a névváltoztatás, hogy észrevegyük: Nem Lúz az a hely, ahol küzdünk, hanem Bétel, Isten háza.
És aztán érdekes, hogy ez a névváltoztatás egészen végig húzódik a Biblián, mert nemcsak ez a hely kap új nevet, hanem Jákób is. A Jákób név azt jelenti, hogy csaló, egy kicsit később új nevet kap Istentől, Izráel lesz, Isten harcosa. Hasonlóan lényegült át Simon Péterré, kősziklává. Azért, mert megnyílik a szemük, és észreveszik, hogy mivé teheti Isten őket és a helyüket, a világukat.
Kedves Testvérek, észreveszi tehát Jákób ezt a lépcsőt. És amit érdekes még megfigyelnünk ebben az igében, hogy milyen következménye van számára ennek. Nagyon furcsán fogalmaz Jákób, mert itt a történet végén azt mondja, hogy ha valóban teljesíti Isten az ígéretét, ha tényleg velem lesz, ha tényleg megőriz, ha tényleg megáld, ha tényleg gondoskodik rólam, akkor ő lesz az én Istenem. Nagyon vakmerő, nagyon emberi gondolatok ezek. Azt mondhatnánk, hogy kétségbe vonja ezzel Isten szavának a hitelességét. De nagyon érdekes, hogy Isten nem sújt le rá emiatt, hanem igenis teljesíti az ígéreteit, és igenis megőrzi Jákóbot, és Izráellé teszi őt. Tehát Isten mintegy azt válaszolja ezzel Jákóbnak, hogy rendben van, hogy ha te még csak itt tartasz, hogy nem tudsz bízni vakon az én szavamban, akkor tégy próbát velem. Tedd próbára ezt a lépcsőt, amit láttál. Tedd próbára, hogy valóban van-e kapcsolat ég és föld között. Próbáld ki. Éj így, Isten jelenlétében, imádkozva, igét olvasva, tudva, hogy Isten van fölötted, és nem messze. Éj így, és rá fogsz jönni, hogy igenis, az Úr a te Istened.
Kedves Testvérek! Fontos kérdés, hogy mi az, ami fölöttünk van. Észre kell vennünk, hogy fölöttünk is nyitott ég van. Fölöttünk is, a mi küszködéseink, kudarcaink fölött is ott van a mindenható Isten, méghozzá nem messze, hanem számunkra is adott lépcsőt Jézus Krisztusban, számunkra is adott lépcsőt ezerféle találkozási lehetőségben ővele, számunkra is Bétellé szentelte az egész életünket, minden percünket, minden óránkat. Próbára tehetjük mi is ezt a lépcsőt egész életünkben. Ámen.