Az igehirdetés alapigéje: „Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: „Ne ölj! Mert aki öl, megérdemli az ítéletet.” Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet, aki pedig azt mondja testvérének: Ostoba! – megérdemli, hogy a nagytanács elé kerüljön; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb testvéreddel, és akkor térj vissza, és vidd fel ajándékodat! Békülj meg ellenfeleddel idejében, amíg együtt vagy vele az úton, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és börtönbe ne kerülj! Bizony mondom neked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillérig.” (Mt 5,20–26)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Az igazság tart meg. Nem teljesen magától értődő ennek a mondatnak a tartalma, hiszen annyi minden akarja elhitetni velünk, hogy megalkuvással, azzal, hogyha alkalmazkodunk a környezethez, azzal tudunk boldogulni.
Mégis az igazság tart meg. Nem pusztán a ragaszkodás a magunk igazához, hanem valami nagyobb igazságnak az érvényesülése. Így beszél arról Jézus Urunk ebben a mai igénkben, hogy a mi igazságunk legyen nagyobb a farizeusok és az írástudók igazságánál.
Nagyon egyszerűnek tűnik, hiszen a farizeusok vallásosságát úgy szoktuk érteni, hogy az álszent magatartás, ami a kegyes látszatra ügyel, megpróbál jó színben feltűnni Isten és emberek előtt, de nincs semmi őszinte tartalma.
Ezzel szemben a farizeusok és az írástudók a vallásosság élcsapata voltak abban a korban, azaz állandó aggodalommal keresték Isten akaratát. Kutatták azt, hogy mit is kellene tenni. Hogy mi az, amit előír számukra az Isten törvénye. Mindig meg akarták szerezni ezt a fajta igazságot, ami alapján Isten elfogadja őket, és ami alapján igaz emberré nyilvánítja őket. Figyeltek a Szentírásra, figyeltek arra, hogy mit hallhatnak ki a törvényből és a prófétákból. Igyekeztek arra, hogy meglegyen bennük a hit Istenben, és hogy ezt a hitüket a cselekedeteik igazolják. Sőt, ezen túlmenően érezték azt, ahogy mindez kevés és tökéletlen, és ajándékokat vittek az Úr oltárára, bűnükért való engesztelésül, hogy elnyerhessék a bűnbocsánatot. Tehát mindent igyekeztek végrehajtani, amit tőlük Isten és embertárs megkövetelt.
Ha a saját életünkhöz, saját ünnepeinkhez és hétköznapjainkhoz mérjük, ha a saját Bibliaolvasásunkhoz, a saját Istenkapcsolatunkhoz, a saját cselekedeteinkhez mérjük a farizeusok és írástudók igazságát, akkor egyértelmű lesz a számunkra, hogy nem nagyobb a mi igazságunk az övékénél. És mégis azt mondja Jézus, hogy ezeknek az őszintén Isten törvényét betölteni akaró embereknek nem elég az igazsága. Mindez, amit ők teljesítettek, amiről érezzük, hogy nem kevés, azzal kapcsolatban azt mondja, hogy mégsem elég az üdvösséghez, azaz nem elég az örök élethez, de nem elég ahhoz sem, hogy már itt a Földön boldogságunk és békességünk legyen. Mert az üdvösség mind a kettőt jelenti, az örök életet és az itteni boldogságot és békességet is. Nagyobb igazságra van szükség.
És hogy mit jelent konkrétan ez a nagyobb igazság, azt Krisztus Urunk itt egyetlen parancsolaton szemlélteti. Nagyon érdekes egyébként, hogy pontosan azon a parancsolaton, amit a legtöbbször fel szoktak hozni azok, akik úgy érzik, hogy teljesen felmenthetik magukat a bűnösség alól. Hiszen ha valakit azzal szembesítünk, hogy ő bűnös, akkor a legtöbbször azzal mentegetőzik, hogy nem, ő nem ölt embert. Mi is így érezzük talán, hogy az ötödik parancsolat ellen biztosan nem vétettünk. Ezért igazán megdöbbentő Jézusnak ez a törvénymagyarázata, amivel aztán A hegyi beszéd további részeiben még öt másik parancsolatot is így értelmez, de közöttük először ezt, és a mai igeszakaszunkban egyedül csak ezt veszi elő, az ötödik parancsolatot, hogy „Ne ölj!”. És azt hallhatjuk ki Jézusnak a törvénymagyarázatából, hogy nemcsak az vétkezik Isten törvénye ellen, aki kioltja másnak az életét, hanem a bűn már akkor elkezdődik, amikor az embert haragos indulat tölti el a testvére ellen. Tehát nem pusztán a cselekedeteinken múlnak a dolgok, nem pusztán ezen múlik az igazságunk, hanem a szív tisztaságán. Ahogyan egy énekünkben is énekeljük: „Szegény szívemnek nincsen tisztasága.” Ez a helyzetünk, ez az állapotunk, pedig Jézus Urunk szavai szerint itt dől el minden, a szív mélyén. Nem a külsőben, nem a tettekben, azok már csak következményt jelentenek, hanem belül, a szívünk mélyén. Tehát, hogyha valaki rendelkezik olyan akaraterővel, hogy nem enged a haragjának, hiába forr benne az indulat, hiába gyűlöli a testvérét, mégis képes gátat szabni, és képes arra, hogy sem tettekkel, de még szóval se adja ennek a jelét: Csodálatos magatartás ez, de azt hallhatjuk ki Jézus szavából, hogy ez még mindig nem elég. Ennél sokkal nagyobb igazságra van szükségünk. Ennél sokkal többre van szükség az üdvösséghez. Mert Isten nemcsak az egyes cselekedeteinket igényli, hanem nekünk olyan Urunk van, aki az egész emberre igényt tart.
Kedves Testvérek! Azt hallhatjuk Jézus szavából, hogy ennél nem érhetjük kevesebbel. Nem hagyhatjuk, hogy akárcsak a szívünk egy elzárt zugában is fortyogjon tovább az indulat és a harag. Mert ez mindenképpen mérgez. Családban is, gyülekezetben is, mindenféle emberi kapcsolatunkban és egyéni életünkben egyaránt. Csak úgy lehet igazságunk, csak úgy lehet boldogságunk és békességünk, ha teljesen kisimul szívünkben mindenféle indulat, mindenféle harag. Ilyen nagyobb igazságra van szükségünk.
Hogyan lehet a miénk ez a nagyobb igazság? Ennek a mikéntjét konkrétan is megadja itt Jézus Urunk. Azt a nagyon szemléletes képet tárja elénk, hogy amikor valaki a kor szokásainak megfelelően áldozatát viszi az oltárhoz, de eszébe jut – még csak nem is azt olvassuk, hogy ő vétett valamit az embertársa ellen – csak hogy valami rendezetlen ügye van valaki mással, akkor hagyja ott az áldozatot, és menjen, rendezze azt az ügyet. Tehát Jézus nem arról beszél, hogy a hibásnak kell kezdeményeznie a békülést, hanem azt mondja, hogy mindig a tanítványnak, mindig Jézus tanítványának kell lennie az elsőnek a békülésben. Nem számít, hogy ki vétett nagyobbat, nem számít, hogy ki ütött először, nem számít, hogy kié volt az erősebb harag. Aki Krisztushoz tartozik, az mindenképpen először lép a másik felé. A nagyobb igazsághoz ez mindenképpen hozzátartozik, hogy Jézus tanítványa az, aki megteszi az első lépést, mert arra rendelt bennünket, hogy békét teremtsünk.
Egy másik szemléletes képpel pedig úgy fejezi ki a nagyobb igazság szükségességét, hogy tartozásunk van, adósságunk, ami felhalmozódott Istennel szemben és emberekkel szemben. Ki tudja megfizetni ezt a tartozást? Pedig erre lenne szükségünk, hogy rendezzük ezt. Nagyon szemléletes az az egy apró kifejezés, amit itt kihallhatunk ebből az igénkből, azt mondja: idejében. Idejében, amíg még egy úton vagy vele. Megdöbbentő azt látni, hogy emberek, akik életútjuk végén járnak, akár halálos ágyon, akár úgy, hogy csak érzik, hogy talán már nem sok van hátra a földi vándorlásukból, mennyire igyekeznek rendezni mindent, hogy mennyire képesek felülvizsgálni azt a fajta büszkeségüket is, ami évtizedeken keresztül kitartott, ami mögé el tudtak rejtőzni és újra és újra eljátszották azt, hogy biztos, hogy nekik van igazuk, és ebből semmiképpen sem engedhetnek. Azokban az utolsó órákban, hetekben, években valahogy mégis hajlandók elengedni ezt, mert érzik, hogy adósságelengedésre van szükség, valahogy mindenképpen rendezni kell ezeket az ügyeket, mert fogytán az idő. Idejében kell rendezni ezt, amíg még megtehetjük, amíg még élünk, amíg ki nem derül, hogy bíró elé és börtönbe valók vagyunk mindannyian. Adósok vagyunk mindannyian. Hát ki fizeti meg ezt a számlát? Ki képes erre a rendezésre? Ki az, aki meg tudja tartani ezt a törvényt? Ki az, aki ki tudja irtani a szívéből nemcsak az indulatok következményét, hanem magát az indulatot is?
Egyértelmű lehet a válaszunk erre a kérdésre: Senki. Egyikünk sem képes erre. Mindannyian abban a helyzetben vagyunk, hogyha belenézünk ebbe a tükörbe, amit a Tízparancsolat és Jézus Urunk törvénymagyarázata jelent, akkor ezzel szembesülünk, hogy nincs meg bennünk a szükséges nagyobb igazság.
Mégis Jézus Urunk nem azért mondja el csupán ezt a törvénymagyarázatot, hogy kétségbe ejtsen bennünket. Nem azért mondja el mindezt, hogy olyanfajta szigorított változatát adja elő a törvénynek, ami teljesen gúzsba köt bennünket, és tehetetlenné tesz bennünket arra, hogy megvalósítsuk az igazságot. Krisztus Urunk önmagára mutat. Itt is, bár burkoltan, mégis szembesít bennünket azzal a kérdéssel, hogy ki tartja meg a törvényt, ki fizeti meg az adósságot. És itt a válasz: Ő megteszi, megtette ezt. Ő tett eleget, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ő az, aki meg tudja ezt tenni és meg is tette ezt. Kedves Testvérek, éreznünk kell, hogy nagyobb igazságra van szükségünk. A nagyobb igazság Jézus Krisztus. Semmi más és senki más. Nem a mi tetteink, nem a mi törekvésünk, nem a mi gondolataink, nem a mi reménységünk, hanem egyedül Jézus Krisztus. Ő ez a nagyobb igazság. Egyedül ő az, aki eléri azt, amire szükségünk van. Egy az, ami szükséges, egyedül Jézus Krisztus, a nagyobb igazság. Ugyanis a mi igazságunk nem abból származik, amire mi magunktól képesek vagyunk, nem a mi tetteinkből származik, nem a mi döntéseinkből, nem a mi indulatainkból, ez az igazság abból származik, amit Isten tett értünk, bennünk Krisztus által. Erre a nagyobb igazságra van szükségünk, mert csak ezt tud megtartani. Ez viszont meg tud tartani.
Kedves Testvérek, csodálatos vigasztalás ez ebben a mai igénkben, mert ha magunkra nézünk, felébred bennünk a kétség, ha az indulatainkra nézünk, akkor újra és újra rá kell jönnünk, hogy nem elég mindez a boldogsághoz, békességhez. Nézzünk Krisztusra! És igenis megvan a vigasztalásunk, hogy ő meg tud tartani. Ő elég ahhoz, hogy megtartson bennünket az örök életre, ő elég ahhoz, hogy megadja itt számunkra a békességet és a boldogságot.
Kedves Testvérek! Az igazság tart meg. Rá kell jönnünk, hogy a mi igazságunk kevés ahhoz, hogy megtartson bennünket, hogy megtartsa közösségeinket, hogy megtartsa az életünket. De van nagyobb igazság. Nem a mi tetteinkben, nem a mi szívünkben, nem a mi indulatainkban, a nagyobb igazság Jézus Krisztus. És ő igenis megtart. Ámen.