Az igehirdetés alapigéje: „Mily kedvesek a te hajlékaid, ó, Seregek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem! Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni.” (Zsolt 84,2–5.11)
Gyászoló Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Gálos Ernő 1937. május 23-án kapta életét Teremtőjétől Gálos Jenő és Klausz Erzsébet gyermekeként. 2025. május 30-án, 88 évesen szólította el az élet és halál Ura.
Sokszor gondoljuk úgy, hogy akinek nincs házastársa és gyermekei, az nem él teljes életet, az szinte otthontalanul tengődik a világban. Ernő bácsi életútja megmutatja, hogy ennek nem kell így lennie.
Már tizenévesen azért dolgozott, hogy szüleinek és testvéreinek igazi otthona legyen. Bár neki nem lett saját családja, de testvére családja, lánya, unokái nagyon fontos helyet foglaltak el az életében. Édesanyját nagy hűséggel ápolta. Munkahelyén, a tervezőirodában emberek otthonteremtéséért munkálkodott. Szívügye volt az evangélikus szeretetotthon felépítése. Tehát egyáltalán nem volt otthontalan, hiszen sokat tett azért, hogy másoknak otthona legyen.
Ezeken a házakon kívül viszont áll Sopronban egy épület, ami azt hiszem, még fontosabb volt számára: az evangélikus templom. Sokat emlegette, hogyan mentek együtt istentiszteletre már gyerekkorában családjával és diáktársaival. Az évtizedek során kevés olyan vasárnap volt, amikor üresen maradt a helye. Szinte egész életét áthatotta a templomért érzett féltő, gondoskodó szeretet. Így szólítja meg a zsoltáros Istent: „Boldogok, akik házadban laknak”. Ernő bácsi szinte a templomban lakott. Legalábbis valami láthatatlan szál állandóan oda kötötte, ott volt igazán otthon. Már gimnazistaként részt vettek testvérével az orgona hangolásában, újra és újra mesélte az egyes fontosabb felújítási és karbantartási eseményekről szóló történeteket. Ismertető füzetet is írt.
Persze nemcsak a templom mint épület volt fontos számára, hanem a gyülekezet közössége. 1978. november 12. óta volt presbiter, hosszú ideig másodfelügyelő és magyar gondnok.
Mindezeken keresztül viszont hiszem, hogy nem csupán kövekkel és emberekkel volt közössége, hanem magával a mindenható Istennel. Az ő jelenlétében volt a templomban és a gyülekezetben. Kosztolányi Dezső szavaival élve mégiscsak egy nagy úr vendége volt.
János evangéliuma szerint amikor Jézus Krisztusnak a templomért, Isten házáért érzett féltő szeretete nyilvánult meg, akkor ezt a jelenetet ezekkel a szavakkal zárta: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” Jelképesnek érzem, hogy most, amikor Gálos Ernő testvérünk földi sátra összeomlott, éppen akkor megújul az a templom, amit annyira szeretett. Hiszem, hogy jele ez annak, hogy az ő számára is eljön a nagy restauráció ideje. Isten nem feledkezik meg róla, nem hagyja romlásban, hanem helyreállítja. És az a reményünk, hogy a nagy házigazda befogadja abba a szent városba, ahol már nem is lesz szükség templomra, „mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma.”
Így búcsúzunk Gálos Ernő testvérünktől. Búcsúzik tőle öccse, sógornője, keresztlánya és családja, unokatestvérei, rokonai és ismerőse. Búcsúzik tőle a soproni evangélikus gyülekezet. Úgy búcsúzunk Ernő bácsitól, hogy tudjuk, nagyon szerette az Isten házát, Isten házanépéhez tartozott, ezért az a reményünk, hogy a nagy házigazda a mennyei hajlék boldogságába fogadja őt. Ámen.