Az igehirdetés alapigéje: „Emberi módon beszélek, mert erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek. Mert amikor a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,19–23)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Szabadság vagy szolgaság. Ez a legnagyobb ellentét, az élet döntő kérdése. Ezzel lehet bennünket egymásnak ugrasztani: „Ne hagyd, hogy az övé legyen az utolsó szó! Mutasd meg, hogy a magad ura vagy, neked senki sem parancsolhat!” Nagy értéknek tartjuk a szabadságot, sok mindent feláldozunk érte. Ahogyan Petőfi Sándor írja: „Szerelmemért feláldozom mindenemet, / szabadságért feláldozom szerelmemet.” Nem véletlen, hogy a súlyosabb bűncselekményeket is szabadságvesztéssel büntetik.
Szabadságról hallhattunk ebben a mai igénkben, de kiábrándító, hogy azt üzeni: sohasem lehetünk teljesen függetlenek. Valakinek vagy valaminek mindenképpen a szolgálatában állunk. Ez ellenkezik az alapvető törekvésünkkel. Szeretjük azt hinni, hogy a sorsunk, a döntéseink egészen a mi kezünkben vannak, hogy mindig lehetőségekkel szembesülünk, és mi magunk döntünk, hogy az elágazó utak közül melyikre lépünk rá. Luther Márton így ír az első parancsolatról: „Akire, amire szívedet hagyod és bízod, valójában az a te istened. Ha olyan a szíved, hogy csupa jót remél Istentől, különösen nyomorúság és ínség idején, akkor az egy igaz Isten a te istened. Viszont ha valami máson csüng, inkább vár attól jót és segítséget, mint Istentől, s nem fut Hozzá, hanem menekül Tőle, amikor rossz dolga van: akkor valami más, hamis istened van.” Azaz valakinek mindenképpen szolgálnunk kell. A nagy céljaink, félelmeink eluralkodnak rajtunk, a rajongásunk maga alá tud rendelni minden mást, vagy az élő Istenhez fűző hit tud a tetteinken, érzéseinken uralkodó erővé válni. Önállóságra törekszünk, de be kell vallanunk, hogy nincs gazdátlan ember. Luther egyik hasonlata szerint az ember a maga vélt szabad akaratával egy olyan kocsi elé fogott ló, amelynek a bakján vagy az Isten, vagy a Sátán a kocsis, aki a gyeplőt tartja.
A tékozló fiú úgy érezhette, hogy az apai ház fojtogató légköréből a szabadság felé indult el. Végre azt tehette, amit akart. Azt hihette, hogy a legnagyobb ellentétek közül, az élet döntő kérdésében a jót választotta. De aztán rá kellett döbbennie, hogy így jutott igazán rabságba. A saját tetteinek, bizalmatlanságának, menekülésének szolgájává vált. Kedves Testvérek! Annyi minden hiteget azzal, hogy egészen szabaddá tudunk válni. Méghozzá úgy, ha bármit elkövethetek, ha végre elszakíthatom a kényelmetlen kötöttségeket, ha odavághatok bármit a másik embernek, ha szabadon dönthetek a magzatom életéről, a droghasználatról. Pedig éppen ezek a nagyon szabadnak hitt tettek válhatnak aztán a rabtartóimmá. Ahogyan Jézus mondja: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája.” (Jn 8,34) Vagy ahogyan az egyik énekünkben énekeljük: „Ha rajtam erőt vesznek, s rabszolgájukká tesznek bűnös, önző indulatok…” A kereszténység tehát nem valami vállalt nehéz kötöttség a kötetlen élettel szemben, nem alkalmazkodni vagy viselkedni tudás, hanem a belátása annak, hogy szabadításra szorulok. Ágoston ókori egyházatya írja: „A gonosz szolga akkor is, midőn uralkodik. Nem egy embernek a szolgája, hanem ami még súlyosabb, annyi úrnak, amennyi a bűne. Ezekről mondja a Szentírás: »Akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.« ”
Kedves Testvérek! A függetlenségünkbe vetett hit cáfolata nagyon lehangoló hír lehet. Szabadság vagy szolgaság. Ez a legnagyobb ellentét, az élet döntő kérdése. Ha ebből csak a szolgaság maradhat, akkor már könnyen legyintünk, hogy a többi körülmény teljesen mindegy. Nagy ellentétről ír Pál apostol ebben az igeszakaszban, de szerinte az élet fő kérdése nem az, hogy rabok legyünk vagy szabadok, hanem azon múlik minden, hogy minek a szolgálatában állunk. Élet és halál, tisztátalanság és igazság ellentétéről beszél, azaz egészen radikálisan csak két, egymással egészen ellentétes lehetőséggel számol: a bűn szolgálata és Isten szolgálata. Ahogyan az Luthernek a kocsi elé fogott lóról szóló hasonlatából is kihallható. Kedves Testvérek! Olyan sokszínűnek festik le a világunkat, hogy mennyiféle út van. Isten igéje szerint csak kétféle. Nincs semleges terület a bűn és Krisztus között, nincs köztes megoldás. Nem a szabadság és a szolgaság a legnagyobb ellentét, hanem Isten szolgálata vagy a bűn szolgálata. Ez az élet döntő kérdése. Bizonyos értelemben mégis van szó szabadságról. A bűn rabságában élni azt jelenti, hogy elszakadok, szabaddá válok az igazságtól, a reménytől, Isten erejétől. Az Istenhez való kötöttség, az ő szolgálata pedig azt jelenti, hogy szabaddá válok a kényszerpályáimtól, a bűn rabságából, mindentől, ami fogva tartott. Ahogyan egy énekünkben énekeljük: „Nem vagy önmagad rabja már.”
Ez döntő kérdés, hogy Isten és a bűn közül melyiknek a szolgálatában és melyiktől szabadon élek. Hogy mennyire nagy a különbség, azt Pál apostol úgy érzékelteti, hogy a gyümölcsökről, következményekről ír. Tehát hogy merre tart ez a kétféle út. Itt hangzik el az a jól ismert mondat, hogy a bűn zsoldja a halál. A bűn tehát profitéhes. Kizsákmányolja, zsoldosává teszi az embert. Minden bizalmatlanságnak és minden önzésnek szigorú tarifája van. Soha sincs ingyen, hogyha szabad folyást engedünk az indulatainknak. Ezt a számlát valakinek ki kell egyenlítenie, a zsold az mindenképpen jár. De folytatódik a mondat: „Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Isten nem fizet zsoldot. Az ő szolgálatában nem bért, hanem ajándékot kapunk. Mert ami az ő útjának végén következik, azt nem tudnánk kiérdemelni. Csak Krisztus Jézusért, a mi Urunkért lehet a miénk az örök élet. Halál vagy élet: ez a legnagyobb ellentét. Ez a döntő kérdés.
Az ellentétek sorát Pál apostol még eggyel tovább fűzi. A szolgaság és szabadság, a bűn szolgálata és Isten szolgálata, halál és élet után fel kell még figyelnünk két jelentéktelennek tűnő szó ellentétére: egykor és most. Ezzel szólít meg minket egészen személyesen: egykor a bűn szolgái voltatok, most Isten szolgái lettetek. Szeretjük azt hinni, hogy régen minden jobb volt, szeretjük nosztalgiába ringatni magunkat. Ez az ige pont az ellenkezőjét hirdeti: egykor a halál felé tartott az életutatok, de most, most már az örök élet felé. Ami elválasztja egymástól az igazi nagy ellentétpárt, a döntő fordulat mögöttünk van, már megtörtént. Szörnyű következményeket sorol fel a bűn szolgaságával kapcsolatban Pál apostol, de mindet múlt időben, mint ami csak korábban volt a miénk. Mi történt az egykor és a most között? Az, ami az egész Római levél fő témája: az evangélium, a Krisztus Jézusról szóló örömhír hirdetése és meghallása. Ez választja el egymástól a legnagyobb ellentétpárt, ez a döntő. „A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (10,17) Nem azért állít fel tehát Pál apostol ellentétpárokat számunkra, hogy a cég új termékét válasszuk a hagyományos mosópor helyett. Nem döntésre akar rávenni. Hanem meghirdeti számunkra, hogy a legnagyobb küzdelem már eldőlt. Azzal, hogy meghallottuk az evangéliumot, Isten szolgálatába kerültünk.
Kedves Testvérek! Úgy tűnhet, hogy a legnagyobb ellentét, az élet döntő kérdése szabadság és szolgaság között dől el. Isten azzal szólít meg minket, hogy a bűn szolgálata és Isten szolgálata, halál és élet, egykor és most között húzódik a legfontosabb határvonal. A legnagyobb ellentét, az élet döntő kérdése már eldőlt, a mi javunkra. Ámen.