Az igehirdetés alapigéje: Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” (Jn 10,11–14)
Kedves Testvéreim!
Vajon hogyan ismerhetjük meg Jézus Krisztust? Milyen úton induljunk? Mi szolgálhat segítségünkre a megismerésében?
Hogy közelebb kerüljünk kérdésünk megválaszolásához, két ember fog bennünket segíteni. Xenophanész egy ókori görög bölcs és dr. Luther Márton, a középkor nagy teológusa.
Köztudott, hogy ókori görögöknek számos istenük volt és ezek az Istenek többnyire emberi tulajdonsággal voltak ellátva. Tehát külső-belső emberi tulajdonságokkal képzelték el az istent, isteneket. Xenophanész viszont, azt mondta, ha az állatoknak kezük lenne, a lovak ló-alakú, az ökrök ökör-alakú isteneket csinálnának.
A görögök és Xenophanész példáján megjegyezhetjük azt, hogy a valódi Isten sokszor a mi vallásos elképzeléseinket meg tudja haladni. Isten, aki Krisztusban jelenti ki magát, másabb lehet, mint az ember vallásos képzetei. Jézus eljövetelével, tetteivel, egész életével pásztorolni akar bennünket. Mert Jézus mélyebbre akar mutatni az emberi spekulációnál, a nyelv határainál.
Luther is foglalkozott az istenkérdéssel és ő azt mondja, hogy akit Istent keresi, annak nem az észre kell támaszkodnia, hanem bátran a hitre. A hitnek és a teológiának megvannak a saját kifejezési eszközei. Másképp mondva, megvan az a szakmai nyelvezete a hitnek, ami a hiten belül érthető meg. Ez a nyelvezet sokat segíthet a hitnek és tovább mutathat az ész határain. Az értelem hit nélkül megtréfálja az embert és nem biztos, hogy Istenhez vezeti. A hit által megvilágított értelem viszont már gyümölcsözőbb.
Ha például Jézus jó pásztor képében mutatkozik be, akkor ez már a hit nyelvezete. Nem az észé, az okoskodásé, vagy a bölcselkedésé. Mert ebben a képben olyan sok mindent elmond magáról Jézus. De vajon korunkban, mai emberként ráérzünk arra, hogy milyen egy pásztor? Megtapasztaljuk ennek a lelki értelmét is? Hisszük azt is, hogy életünk minden területéről gondoskodó pásztorról van szó? Vagy ahogy talán Luther kérdezné, használjuk a Szentírási képet, amibe el van helyezve mindez a gazdag tartalom? A Bibliai embernek nem kellet bemutatni a pásztorokat. A zsoltáros Isten a pásztorának mondja. Az Úr az én pásztorom. Isten otthon van a 23. Zsoltár ősi verseiben, Jézus otthon van János evangélista bizonyságtételében és önazonosan mutatkozik meg.
Nincs rálátásom, hogy hányan találkoztak már közölünk pásztorral, vagy kiknek meséltek otthon még az én dédszüleim világáról, ahol az emberek különös kapcsolatban voltak a természettel. Én azt érzem, – de javítsatok ki – hogy generációról generációra ismeretlenebb az a vadregényes világ, ahol pásztor és nyája farkasok portyázásainak van kitéve.
Nekem a pásztorok világáról valamikor sokat meséltek otthon, Nyíregyházán. Magamba szívtam családom idősebb tagjaitól azokat a történeteket, ahol feltárul dédszüleink nemzedékének kapcsolata az állattartással. / Egyszer egy családi kirándulás alkalmával találkoztam is egy pásztorral. Azt az érzést, amit ez a régi találkozás számomra jelent, és az ott látottakat, amik bennem összekapcsolódnak nagyszüleim történeteivel csodaként éltem meg. Erre / a pásztorra hallgatnak a juhok. Ha a karámba tereli a juhokat a pásztor, akkor oda mennek. Ha legelteti őket, köré gyűlnek. Pásztor és nyája kölcsönösen bíztak egymásban.
Jézus amikor azt mondja, hogy Ő a jó pásztor, akkor magyarázatot szeretne adni arról, hogy ki is ő. A Bibliában jó pásztor képében van megfogalmazva, hogy ki is Jézus Krisztus. A jó pásztor képe lehetőség Jézus természetét jobban megérteni. Mégis Jézus kijelentése, ha valami módon gyengének is tűnik, a hiba nem a képpel van, amit Jézus használ, hanem azzal talán, hogy kevés dolog köt bennünket a pásztorokhoz. Nincs valódi, tudásunk és tapasztalatunk a pásztorokról. Korunk fogalomkészletében egy örökség meghatározó elemei nem bírnak már magyarázó erővel, nagyszüleinkkel és a bibliai emberrel ellentétben. Tehát magyarázatra szorul pont a magyarázatért használt kép. Ilyen a jó pásztor, vele a pásztorbot, a magvető és még folytathatnám a felsorolást.
Talán a jó pásztor képének elvesztésével egy szeletet elvesztünk Isten ismeretéről is. A mai ember az életét a munkahelyeken, otthon melegében, és zsúfolt bevásárlóházakban, a fiatalabbak iskolafalak közt tölti, (miközben a jó pásztor messze végzi munkáját.) Valahogy, egy bizonyos ponton, úgy tűnik, a kapcsolat megszakadt. A pásztorkép egyik gazdagsága, hogy a pásztor vadregényes, hogy autentikus, hogy közeli kapcsolatban van a természettel. Sokszor az ilyen autentikus és archaikus kép inspirál bennünket elhagyni a kényelmes komfortzónát, hogy az ilyen értelemben autentikusabb, archaikusabb Pásztor és Úr felé lépjünk.
Ezektől a képektől inspirálva kiléphetünk a vallásgyakorlásunk kényelmes, ingerszegényebb világából és a bibliai tanulságtételt értékessebbé tehetjük magunk számára. Bár előismereteink talán töredékesek, egy hívő embernek érdemes gondolkodni, ízlelni ezeket a képeket, igehelyeket.
Az Isten megismerésén túl az életünk törékenysége is ráirányíthatja tekintetünket erre az igeversre. Valószínűleg velem együtt többen is úgy érezhetik, hogy most olyan időket élünk, amikor a jó pásztorról szóló jól ismert mondás különleges hangzást kapott. A farkas elszabadult, üvöltése nem hagy minket aludni éjszaka, és nappal sincs nyugtunk. Most már igazi farkasszezon van. De Krisztus szavai a farkasidőre is érvényesek: „Én vagyok a jó pásztor”. A farkas most sokféle néven szerepel, és sokféle alakban látjuk őt! Visszaélések, felelőtlenségek, háború, annak minden fenyegetésével és kísérő körülményével együtt: Éhség, hideg, hajléktalanság, kitelepítés, gyalázat, test és lélek rabsága. Most mindezektől a farkasoktól félünk, mert „a farkas elkapja és szétszórja a juhokat”. De Krisztus ismeri a félelmünket, az ember félelmét. Ezért mondja nekünk különösen: „Ne féljetek, én vagyok a jó pásztor”.
Minden rossz dolog mellett az is eszünkbe jut, hogy a farkas valahogy elért egy jó dolgot, nevezetesen, hogy úgy tűnik, felrázta ezt a nemzedéket magabiztosságából, büszkeségéből, tétlenségéből. (Yellowstone) A farkas üvöltése most sok juhot arra késztetett, hogy elkezdje keresni a pásztorát. A nemzetek között most feltűnő igény mutatkozik egy magasabb, mindenható védelemre. (felsorolás szer. mond.) Ez az igény napról napra növekszik. A világ most már érzékenyebb arra, hogy Istennek a legfőbb pártfogó megtisztelő pozícióját adja. Azt mondhatnánk tehát, hogy a jó pásztor evangéliumának lehetősége most növekszik.
De ezzel nem elégedhetünk meg teljesen. Van valami hamis nyugodtság abban, hogy Isten, mint a köz- és magántulajdon védelmezője, most a bajban kezd újra éppen elég jó lenni nekünk. Az emberi fogalmak szerinti, a zsebből funkcionálisan előkapott isten nem a Biblia Istene. A Szentírás Istene nem az elvesztett kényelem kipótlója. A jó pásztor nem olyan valaki, akit biztonsági őrként alkalmazhatunk, akit a nyakunkba akasztunk, mint egy amulettet.
Jézus ugyanis azt mondja: „Én vagyok a jó pásztor”. De ha jól hallottuk, pontosan az ellenkezőjét mondja annak, amit a nemzetek szeretnek hallani: Nem mi kaphatjuk meg őt, hanem ő akar minket. Nem mi rendelkezhetünk vele a magunk céljaira, hanem ő akar rendelkezni velünk. Egyáltalán nem a mi tulajdonunkról és annak védelméről van szó, hanem Krisztus tulajdonáról, arról, ami az övé. És nem véletlenül állítja magát világos ellentétbe a béressel, „akinek juhai nem az övéi”. Ő nem béres, ő a tulajdonos, és ezért nevezi a juhokat „sajátjának”. A béresnek saját élete többet ér, mint a rábízott állatoké, és ezért fut el, ha jön a farkas. A béresnek szinte joga az, hogy elfusson. De az a pásztor, „akinek a juhai az övéi”, nem fut el. Ő kész az élete kockáztatása árán is megvédeni azt, ami az övé. Ez jelenti azt: „Én vagyok a jó pásztor”, én vagyok a nyáj felelőse.
De miért kellünk ennek az Úrnak, ennek a Pásztornak? Mi tesz minket kívánatossá számára? Nem tudja, hogy mennyire terheltek vagyunk? De igen, tudja; ismeri az övéit, ismeri őket ízig-vérig, és mégis a nyomukban van. Nem az erőnk és nem a tökéletességünk csábítja őt, hanem fordítva, a szegénységünk, az elégtelenségünk, a képtelenségünk - a bűnünk. Ez készteti őt arra, hogy a mi pásztorunk legyen. Szokatlan pásztor! Nem az ő előnyére gondol, hanem a juhok elveszettségére. Ezért nincs ennek a pásztornak se nyugalma, se békéje, amíg meg nem találja a juhait. A világ pásztorai között nincs hozzá hasonló, mert ő a jó pásztor. Ámen!