Az igehirdetés alapigéje: „Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről! Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.” (Mt 27,39–43)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ezek a gúnyolódó szavak sérthetik a fülünket, hiszen a mi reménységünket, Jézus Krisztust gyalázzák. Mégis önellentmondásos módon rámutatnak az ő személyének titkára. Segítenek nekünk abban, hogy Jézus szenvedésének és halálának eseménysorában felfigyeljünk az okra és a célra, meglássuk az értelmét Jézus sorsának és a mi sorsunknak.
A sokaság gúnyolódása először is rámutat Jézus szenvedésének a mélységére. Nemcsak testi fájdalmat kellett kiállnia, hanem szavakkal is kínozták. Mint ahogyan nekünk is gyakran szavak okozzák a legmélyebb sebeket. Annyiszor tulajdonítunk egymásnak rossz szándékot. Annyiszor mondunk le egymásról. Mindez a gonoszság fegyverévé válik, amit egymás ellen fordítunk. Jézus a gúnyt és vádat is vállalta értünk. Némán elviselte, hogy félreértik őt, félremagyarázzák szavait és tetteit. Amikor bántó szavaktól szenvedünk, nem vagyunk egyedül, ott van, vállalja ezt a kiszolgáltatott helyzetet a mi Urunk.
A sokaság gúnyolódása másodszor azt jelenti, hogy a vádak visszahullanak az azt kimondókra. Nagypénteken újabb és újabb ítéletek hangzottak el a vélt erkölcsi felsőbbrendűség magasából Jézusra: így beszélt vele a nagytanács, Pilátus és Heródes is. A keresztnél a főpapok és a többiek is kivetkőznek magukból, gyalázzák Jézust, így kiderül, hogy valójában ők az istenkáromlók. Visszahull rájuk a vád. Jézus keresztje bennünket is szembesít annyi másokra, Istenre és emberekre szórt vádunkkal, és elcsendesít bennünket.
A sokaság gúnyolódása harmadszor arra mutat rá, hogy Jézus szenvedésében Isten ígérete teljesült, az ő mentő akarata valósult meg. Hiszen több száz évvel korábban ezt írták meg a 22. zsoltárban: „gyaláznak az emberek, és megvet a nép. Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: Az ÚRra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte!” Mélységesen emberinek tűnnek tehát a gúny szavai, és a passió minden más részlete. Mégis az ígéret beteljesülésére nézve kiderül, hogy mindezt Isten eltervezte és ő maga tette értünk. Mi is észre vehetjük Isten ígéreteinek a teljesülését, az ő cselekvését még csapások ellenére is a hétköznapjainkban, de különösen is Jézus keresztjére tekintve.
A sokaság gúnyolódása negyedszer azt jelenti, mekkora értetlenséggel tekintettek Jézusra. Ha van hatalma, azt várnák tőle, hogy rögtön megmutatja azt, és leszáll a keresztről. Csak evilági szabadulást várnak. Ma is milyen sokan tartják a keresztet csak idejétmúlt történelmi emléknek, pedig az a bűnbocsánat és élet forrása. Ott van ebben a szemléletben a világ minden rövid lejáratú reménysége. Csak az azonnali, látható, könnyű, felületes eredményt értékelik. És aki ezt nem kapja meg, az gúnyt és szidalmat szór.
Egyesek talán még az utolsó pillanatokban is várták a látványos messiási jelet, mert Istennek így kell megmutatnia a hatalmát. Ősi vallásos beidegződések és reménységek Jézussal együtt haltak meg a kereszten. Mert Isten úgy döntött, nem a csodák emberfeletti pillanataiban akar találkozni és együtt lenni az emberrel, hanem ott, ahol az ember valójában él: csodák nélküli, bűnökkel teli, halálos végű életének útján. Jézus ezért utasítja el a jelkívánást, és ezért nem száll le a keresztről. A keresztre tekintő hit ellentétes a vallásos csodahittel.
A sokaság gúnyolódása végül pedig rámutat Jézus győzelmére. Hiszen ez kísértést jelentett Jézus számára, hogy térjen le a megváltás útjáról.
„Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.” Emögött az a gondolkodás áll, hogy az ember ereje arra való, hogy önmagát mentse, érvényesítse. Isten gondolkodása más. Mások és önmaga megmentése közül az elsőt választja. Ennek a döntésnek a súlya nehezedett rá Jézusra Gecsemáné-kertbeli imádságában. És ez a nehéz út bontakozhat ki minden Krisztus-tanítvány előtt.
Jézus legyőzte az önmentés kísértését. Legyőzte a hamis reménységek, könnyű megoldások kísértését. Győzelmet aratott azzal, hogy vállalta a testi és lelki szenvedés nehézségét. Zenghet a gúny, ott lehet szemünk előtt a vereség látszata, a kereszten Jézus mégis győzelmet szerzett: nekünk. Ámen.