Az igehirdetés alapigéje: „Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.” (Mt 4,1–11)
Egy meghívásnál nemcsak azt szoktuk megnézni, hogy mire kaptunk meghívót, hanem azt is, hogy kitől. Ki az, aki egy közös eseményre hív minket. Ha kapunk például egy esküvői meghívót, akkor azzal még nem sokat tudunk meg arról, milyen jellegű, minket mennyire érdeklő-érintő eseményre vagyunk hivatalosak, sokkal többet tudunk meg abból, hogy milyen nevek állnak a meghívóban. Nem mindegy, hogy ki az, aki ilyen eseményre hív minket.
Kedves Testvérek! A mai napon egy útra kapunk meghívást. Egy negyven napos folyamatot kezdett el Krisztus az egyházával, és velünk is el akarja kezdeni. Jézus nagypéntek és húsvét felé tartó útjának útitársául hív minket. Velünk akar együtt haladni a két ünnep felé tartva, hogy velünk együtt érkezhessék meg, hogy igazán Vele ünnepelhessünk. De erről az útról azon keresztül tudhatunk meg többet, ha azt ismerjük meg jobban, aki útitársul hív minket. A meghívó személyének jobb megismerésével láthatunk meg többet abból, amire meghívást kapunk. Ebben a mai igénkben erről a meghívásról, erről a húsvét felé tartó útról tudunk meg többet. Annak a személyén keresztül, aki elindul, és minket is útitársnak vár.
Mai igénk tehát az útján elinduló, meghívó Jézus személyéről beszél. De nagyon szokatlan módon teszi. Elsőre talán Bar-Kochba játékhoz hasonlíthatnánk. Kérdéseken keresztül és a kérdésekre adott elutasító válaszokon keresztül lesz fokozatosan, egyre világosabb a kép. Arra a kérdésre kapunk választ, hogy kicsoda nem Jézus. Hogy kivel nem azonos, milyen szerepet nem lehet ráerőltetni. És ezen keresztül lesz egyre egyértelműbb, hogy kicsoda ez a böjtölő, úton elinduló Jézus. És hogy merre tart, mit jelent az az út, amin elindul. Három kérdésre-kérésre adott válaszon keresztül tudjuk meg a választ.
A Kísértő első kérése nagyon egyszerű. A pusztában, negyven napi böjtölés után változtassa a köveket kenyerekké. Egyértelműnek látszik, hogy ezt a kérést nem tagadhatja meg Jézus. Hiszen Ő is tudja, hogy kenyérre szükség van. Később Ő maga tanítja tanítványait, hogy a mindennapi kenyérért imádkozzanak. De pontosan ezzel az egyszerűséggel van a probléma. A kérdés ennyire való leegyszerűsítésével. Mert ha ez lenne az alapja Jézus földi működésének, ha ez lenne a sarokpontja, hogy kenyeret varázsoljon, adjon az embernek, akkor azzal azt mondaná: ennyi a lényeg. Nem több. Hogy az embernek ennyire van csak szüksége. Az emberi élet annyiról szól, hogy legyen mit enni. Az embernek elég egy kenyérmessiás. Aki bármiből kenyeret varázsol. És ezt sokszor mi magunk is elhisszük magunkról. Hogy számunkra, mások számára a kenyér a megoldás. Az is elég. De Jézus jóval többre tartja az embert. Ellenemond ennek a leegyszerűsítő megoldásnak. Minket is ezzel szólít meg, hogy többre vagyunk hivatottak, mint hogy egy-egy jó falatot lessünk. Higgyük már el, hogy többre van szükségünk, mint egy kenyérmessiásra. És ő több is egy kenyérmessiásnál, többet is akar nekünk adni a kenyérnél. Ez az első, amit megtudunk Róla, több, mint egy kenyérmessiás. Olyan Urunk van, aki többet tud adni, mint amit mi remélnénk, és többre tart minket, mint amit mi elhinnénk magunkról.
A Kísértő második kérése kevésbé tűnik alapvetőnek: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: »Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.«” Itt is kihallhatjuk a kérdésből, hogy a Kísértő nem keveset tud Jézusról. Nem egyszerűen tanítónak tartja, hanem tudja, hogy Ő Isten Fia, és hogy az emberekhez, az emberekért jött. De megint csak egy egyszerű megoldást mutat: Vakítsd el, kergesd ámulatba a népet és kezes bárányod lesz félelmében és rajongásában. Tudja, hogy Isten Fiaként ezt megteheti. Nagyon könnyen adhat ingyen látványosságot a népnek, nagyon könnyen megfoghatja őket egy csodával. Népszerű bűvészt, szemfényvesztőt faragott volna Jézusból, mondván, hogy így tudja könnyen megfogni az embereket. És Jézus ellenemond ennek az útnak, ennek a szerepnek is. Egészen más utat választ. Ahogyan Pál írja: „Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” Ez az, amit Jézus vállal a szemfényvesztő szerepével szemben. Önmaga teljes kiszolgáltatottságát. Emberré alázza magát, olyanná, mint akikhez küldetett. Ő maga indul el a szenvedés felé. Nemcsak sodródik, hanem Ő maga vállalja a passiót. És ide, a pusztába, a kísértésbe is ő maga megy bele, isteni akaratból. Hogy ő is átélje a kísértést, mint mi, megkísértett emberek. Ez a második, akit megtudhatunk a meghívó átadójáról. Hogy nem látványos meggyőzési technikákhoz folyamodik, hanem egészen közel akar jönni hozzánk. A látószögünkhöz, bajainkhoz, kísértéseinkhez, kiszolgáltatottságunkhoz, szenvedésünkhöz, halandóságunkhoz. Megkísértett és szenvedést vállaló Urunk van.
A harmadik kérésnél már nemigen takargatja szándékát a Kísértő. Csak azzal akarja Jézust lenyűgözni, amit adhat. Az egész világgal. De az árát már nagyon világosan fogalmazza meg: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” Egyszerű győzelmet kínál megint. Végeláthatatlan hatalmat, csak egy gyors döntésért cserébe. Csak egy kis irányváltás, semmi több. Itt már egészen egyértelművé válik, hogy az eddigi kísértések sem egyszerűen valami megoldási mód feletti vitáról, aprócseprő részletkérdésekről szóltak. Nem egyszerűen erkölcsi próbatételek. A kísértések mindig azt kérdezik, hogy kinek tartom Istent. A Kísértő arra akarta rávenni Jézust, hogy az Atya ellensége legyen, ne hallgasson az Atyára, ne bízzon benne, hanem ellentmondjon neki és főleg szembeszegüljön vele. Hogy kételkedjék a mennyei Atya szeretetében. Erről szólt minden. És amit most, harmaddiként kínál, az a világhatalom egy háttéralku áraként. Úgymond a győzelem, csak éppen olcsóbban. És ennek az útnak is ellenemond Jézus. Ellenemond az olcsó győzelemnek. Ellenemond az Atya akarata megtagadásának. Ellenemond a Kísértőnek, és bele mer simulni az Atya akaratába. És győz. Ezzel győz. „Angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.” Győzelem. Testvérek! Van győzelem a kilátástalan tépelődések, a hazugságörvények, a féligazságok, a kevésbe való beletörődés, a porhintés és az árulás fölött. Van győzelem. A mi Urunk győzelme! És ez a harmadik, amit megtudunk a minket útitársnak hívó Úrról. Hogy legyőzte a Kísértőt. Hogy nem ment bele háttéralkuba, merte vállalni a drága győzelmet, hogy rá merte bízni magát az Atya akaratára. Győztes Urunk van.
Hát Ő az a böjtölő Jézus, akitől a meghívást kapjuk. Ő az, aki útitársnak hív minket. A reménységeinket és önbecsülésünket felülmúló, nem pusztán kenyérmessiási szerepre vállalkozó Úr. A valóságos emberré alázkodó, kísértést, szenvedést felvállaló Úr. A Kísértőt és kísértést legyőző Úr.
Egy olyan böjti útra hív minket, ahol elhisszük magunkról, hogy többre van szükségünk, mint kenyérre, Isten igéje kell az igazi élethez. Olyan útra, ahol meglátjuk a velünk együtt vándorló Jézusról, hogy milyen közel jött hozzánk, hogy Ő is kísértést szenvedett, és a legmesszebb, a kereszthalálig hajlandó elmenni értünk. Olyan útra hív minket, aminek már itt megsejthetjük, láthatjuk a végét, Jézus győzelmét a Kísértő, a Gonosz fölött, és bele merünk kapaszkodni ebbe győzelembe, és abba az isteni akaratba, ami efelé a győzelem felé visz minket is.
Isten adja, hogy tisztábban lássuk, kicsoda az az Úr Jézus, aki ezt a meghívást adja. És Isten adja, hogy valóban útitársai lehessünk húsvét felé. Ámen.
Imádkozzunk!
Istenem, aki szeretet vagy, tisztíts meg engem Jézus vérével minden tisztátalanságtól, amely tőled elválaszt engem, és azután költözzél szívembe, hódíts el magamtól, és szabadíts meg mindentől, ami alkalmatlanná tesz a szolgálatra, hogy hitben, szeretetben és türelemben mindig neked hódoljak, és örökké tied legyek, Jézus Krisztus, a te Fiad, a mi Urunk által. Ámen.