Az igehirdetés alapigéje: „Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.” (Mt 25,31–46)
Ünneplő Gyülekezet!
A Szeretetház 2004. április 30-i felszentelésén Ittzés János püspök úr hirdette az igét. S mondotta: Legyen ez az imádság, a béke, a nyugalom, a reménység, és a nagy útra való készülés háza, Isten Lelkének műhelye, és a szolgáló szeretet háza.
Olyan szívesen mondanám ujjongó örömmel: És az lett!
De távolról jött emberként nincs erre jogom. Sőt: ha közel volnék, ha nap mint nap itt töltenék néhány órát, vagy ha én is itt laknék Testvéreimmel – akkor sem volna jogom erre. Saját tapasztalataimat talán elmondhatnám, de csak az Úr Jézusnak van joga és hatalma ítéletet mondani.
Hogy megvalósult-e a felszenteléskor mondott áldás, vagy inkább úgy kellene fogalmaznom, hogy megvalósul-e folyamatosan – tegnap is és mai is és holnap is megvalósul-e az áldás, hogy legyen ez a ház az imádság, a béke, a nyugalom, a reménység és a nagy útra való készülés háza, Isten Lelkének műhelye és a szolgáló szeretet háza – ez egészen apró dolgokon múlik. Testvéreimen, akik most együtt vagyunk. Itt lakókon, itt dolgozókon, a vezetőkön, otthonlelkészen, a háttérben álló gyülekezeten és a látogató családtagokon. Jézus is ilyen apróságokra hívja fel a figyelmet: éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok. Egyedül voltam a szobámba, és bejöttetek hozzám, nehezen emeltem fel a kanalat, és megetettetek. Elfelejtettem már a játék szabályait, de nem nevettetek ki, nem látok már szemüveg nélkül, és elolvastátok nekem az aznapi igét. Újonnan kerültem az Otthonba, és leülhettem az asztalotokhoz.
Ilyen apró dolgokon múlik, hogy ez a ház a szolgáló szeretet háza lesz-e.
Ezt testvéreim jobban tudják.
Amit viszont jól tudok, s amit el akarok mondani, az Jézus akarata. Amit ebben a példázatban is kimondott: Jöjjetek, Atyám áldottai!
Nem azt mondja: Jöjjetek, ti szentek! S nem azt: Jöjjetek, akik elég jók voltatok. Hanem ezt: Atyám áldottai. Akiket tehát az Atya megáldott. Akikbe a jóságot, irgalmasságot, figyelmességet az Atya ültette. Nincs hát mivel dicsekednie senkinek. Hanem csak dicsőíteni a mennyei Atyát! Mert Ő adott minket egymásnak. Ő állított minket egymás mellé, hogy segítői, támaszai legyünk egymásnak.
Jöjjetek, Atyám áldottai! – Jöjjetek. Nos, ez több minden reménységünknél. Ittzés püspök úr áldásában így mondta: „a nagy útra való készülés háza”. S ez nem a halál vagy a haldoklás eufemikus megfogalmazása. Ez Jézus hívásának komolyan vétele: Jöjjetek, és örököljétek az Országot. Ez ugyanaz a szó, mint amikor a kezdet kezdetén megszólított: Kövess engem. Jöjjetek – mert Jézussal vagyunk úton. Van tehát út előttünk. Ameddig Jézus él – élek vele.
Ünnepre gyűltünk össze. A Fabricius Endre Szeretetotthon fennállásának 20 éves ünnepére. Jézusnak ez az akarta, hogy ünnepünk legyen. Most is – és örökké az Atya közösségében! Ámen.
Imádkozzunk!
Uram, azt köszönöm, hogy te mindent tudsz, és nagyobb vagy a szívünknél. Mert megvallom előtted, hogy nem mindenkor tudtam irgalmas lenni a te irgalmasságoddal. Nem mindig láttam meg embertársaim arcán a te arcodat. És olykor elfelejtettem, hogy nem a pillanatra, hanem az örökkévalóságra hívtál meg engem. Köszönöm, hogy te nagyobb vagy a szívemnél, és mindent tudsz. Vezess áldásaiddal a Te örömödbe! Ámen.