Az igehirdetés alapigéje: „Az ÚR így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd ezt mondta az ÚR: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.” (2Móz 33,17–23)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Most már a saját szememmel látom. Ez végre eloszlat minden kétséget, minden félelmet, minden kilátástalanságot. Közvetlenül megtapasztalom, látom az Istent. Az istenkereső emberben újra és újra feléled ez a vágy, hogy ennyire egyértelmű legyen végre a sorsom, a hitem, a reményem. Hogy minden a helyére kerüljön. Hogy lássam az Istent. Annyi minden burkolózik ködbe körülöttem. Annyi mindennel vesződöm kilátástalanul. Sokféle kérdés kavarog bennem, de az igazi válasz Isten maga lenne. Ha végre szemtől szemben láthatnám azt, aki kezében tartja a sorsomat.
Kedves Testvérek! Akár meg is botránkozhatnánk ebben az ószövetségi történetben Mózes bátorságán. Hogy mer ilyet kérni? Micsoda szemtelen, tolakodó kíváncsiskodás ez? Pedig legyünk őszinték: ez a mi kérésünk. Akár legyinthetünk is Mózes kérésére: Miért pont Istent akarja látni? Annyi alapvetőbb, húsbavágóbb ügyünk van, anyagi, családi, lelki problémák. Pedig legyünk őszinték: ez a mi kérésünk. Annyi éhségünk és vágyunk mélyén Isten közelségére sóvárgunk. Őrá van szükségünk. Hiába gondoljuk annyi mindenki és annyi minden másról, hogy megoldja az életünket.
És ebben a mai igénkben van válasz erre a kérésre. Isten nem küldi el Mózest vakmerősége miatt. És nemcsak őt, hanem minket, valamennyiünket szólít meg: Kedves testvérek: van hely a kősziklán, van hely Isten hegyén! Ide lehet még állni a sziklára sokaknak. Isten mellett van hely arra, hogy meglássuk őt. Kiderül, hogyan lehet meglátni az Istent. A válasz talán meglepő. Hátulról.
Mit jelent ez, hogy csak hátulról láthatjuk meg őt? Egyrészt azt is jelenti, hogy az emberi felfogóképesség kevés ahhoz, hogy a maga teljességében tapasztalhassuk meg Istent. Az, hogy csak hátulról láthatjuk őt, ezt a töredékes ismeretet jelenti. Ahogyan Pál apostol írja: „Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.” Ez a tény óvatosságra int minket azzal szemben, hogy ítéletet mondjunk Isten fölött. Hiszen ezen a földön csak részlegesen ismerhetjük őt, csak töredékesen érthetjük meg az akaratát. Hát akkor hogyan is lázadozhatnánk ellene, ha nem is érthetjük egészen?
Hátulról meglátni Istent azt is jelenti, hogy időben visszatekintve vehetjük észre a működését. Annyi értelmetlennek látszó esemény ér minket, de közülük néhányról utólag megértjük, hogy Isten gondviselésének eszközei voltak. Sokszor csak utólag tisztul ki a kép. Ahogyan Reményik Sándor írja:
,,A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben –
A színéből is –– valamit.”
Isten jelenlétét, azt, hogy kézenfogva vezet, igazán csak utólag vehetem észre. Csak így, visszatekintve látszik igazán, hogy annyi esemény, sokszor csapás során a szerető Isten vezetett kézen fogva. Legfeljebb utólag látszik, hogy ezeket fel tudta használni az Isten eszközül arra, hogy formáljon, hogy felemeljen.
Hátulról meglátni Istent azt is jelenti, hogy a jelenben sokszor ellentétes vagy egészen szerény látszat alatt tapasztalható meg. Nem teljes dicsőségében jelenik meg, hanem alázatosan. Ennek a jele Jézus Krisztus keresztje. Aki látni akarja az Istent, nézzen a keresztre. Ott látható igazán, de csak hátulról, ellentétes látszat alatt. Mert a dicsőség helyett csak a megalázottság látszik, a győzelem helyett a vereség, az élet helyett a halál. De ez csak a látszat. És Isten ma is így jön hozzánk: az igehirdetés emberi szavain keresztül. Szerény látszat alatt, de ma is megmutatja magát. Ma, közöttünk megismétlődik a Sínai-hegyi csoda.
Hátulról meglátni Istent még valamit jelent: hatalmas vigasztalást. Ha valamiről vagy valakiről azt mondják, hogy az Isten háta mögött van, akkor azzal a teljes reménytelenséget, elfelejtettséget akarják kifejezni. Kányádi Sándor megrendítően írja versében:
„előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak”
Ennek a mai igénknek pontosan ez az üzenete: az Isten háta mögött vagyunk. De ez azt jelenti, hogy ő előttünk jár! Hogy ő maga teszi járhatóvá előttünk az utat. Az ő tervei, az ő szeretete, az ő gondoskodása mindig megelőznek. Mózes nem puszta kíváncsiságból szerette volna meglátni Isten dicsőségét. Csak akkor látta értelmét a további vándorlásnak, ha velük megy az Úr. Erről akart meggyőződni, hogy jelen van és vezeti őket. És ezt mutatta meg Isten azzal, hogy kegyelmező és irgalmazó Istenként mutatkozott be, és a hátát fordította Mózes felé. Mert már készítette az utat népe előtt. Ilyen vigasztalást jelent az Isten háta, elég lesz az út végén szemtől szemben látnunk.
Kedves Testvérek! Minket szólít meg Isten: „Van itt hely nálam, állj a kősziklára!” Nemcsak Mózes előtt, hanem előttünk is elvonul. És megláthatjuk őt – hátulról. Ahogyan János evangélista írja: „Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.” A mi Istenünk titok. De feltárt, kinyilatkoztatott titok. Ha Jézusra nézek, látom az Istent. Ámen.