Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap Ézs 48,12–19

Hallgass rám, Jákób! Izráel, akit elhívtam! Én vagyok az első, az utolsó is én vagyok! Hiszen az én kezem vetett alapot a földnek, az én jobbom feszítette ki az eget. Ha szólítom őket, mind előállnak. Gyűljetek össze mind, és hallgassatok ide! Ki mondta meg közülük azt, hogy akit az ÚR szeret, az hajtja végre akaratát Babilonban, és az szerez érvényt hatalmának a káldeusok között?! Én, én mondtam meg, aztán el is hívtam; vezetem őt, hogy útján sikerrel járjon. Jöjjetek ide hozzám, halljátok meg ezt! Régen sem beszéltem rejtélyesen, és mióta ez történik, én jelen vagyok. Most pedig az én Uram, az ÚR elküldött engem, és lelkét adta nekem. Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság. Annyi utódod lenne, mint tenger partján a homok, méhed gyümölcse annyi, mint a homokszemek: Nevét nem törölnék ki, és nem veszne ki előlem.