Az igehirdetés alapigéje: „Egy farizeus arra kérte Jézust, hogy egyék nála. Ő bement a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudva, hogy Jézus a farizeus házának vendége, olajat vitt magával egy alabástromtartóban, megállt mögötte, a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente olajjal. Amikor pedig látta ezt a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: Ha ő próféta volna, tudná, ki és miféle asszony az, aki őt megérinti, mivel bűnös ez az asszony. Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: Simon, van valami mondanivalóm neked. Ő pedig így szólt: Mester, mondd! Jézus ezt mondta: Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Vajon melyikük szereti őt jobban? Simon így válaszolt: Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Ő pedig ezt mondta neki: Helyesen ítéltél. Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig drága olajjal kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. Az asszonynak pedig ezt mondta: Megbocsáttattak a te bűneid. Az asztalnál ülők erre kérdezgetni kezdték egymás között: Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja? Ő pedig így szólt az asszonyhoz: A te hited megtartott téged, menj el békességgel!” (Lk 7,36–50)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Sosem szerettem tartozni. Ha csak egy mód van rá, igyekszem elkerülni, hogy adósságba keveredjek. Kiszolgáltatottnak érzem magam, csökken a biztonságérzetem, ha adós vagyok valakinek.
Ennek az evangéliumi történetnek az egyik szereplője, a farizeus is ilyen adósságmentességre törekszik. Ilyen független, kényelmes helyzetre.
De legalább arra, hogy elmondhassa, kisebb az adóssága, mint ennek a bűnös nőnek. Csak az asszonynál kevésbé bűnös legyen! Ez elegendő alapot nyújt ahhoz a „jogához”, hogy a prófétahírben álló Jézust vendégül lássa és így vele közösséget vállaljon; az asszonynak viszont nincs „joga” egy ilyen közelséghez!
Mert vele szemben ott áll ez az eladósodott bűnös. Szerencsétlen, reménytelen helyzetű bűnös nő! Mivel is moshatná le magáról a szennyet!? Hiszen ― a történet alapján ― bűne nyilvánvaló mindenki előtt a városban, bármi is legyen az! Mivel is egyenlíthetné ki adósságát, amikor egy élet hajszolt munkájának keresete sem elég rá?
Jézus a példázattal Simon farizeust is adósnak mondja, bár nem tagadja a különbséget közte és az asszony között. De a lényeg az, hogy kiderül, hogy mindenki adós! Szinte mindegy, hogy 50 vagy 500 dénárral. Jézus rámutat, hogy Simon is adós. Csak éppen a bűn halálos betegségében az ő kórtünetei leplezhetőbbek, kevésbé feltűnőek, nem olyan fájdalmasak, mint önmagában szintén gyógyíthatatlan betegtársánál, aki tulajdonképpen egy sorban van vele. Hiszen ugyanoda tartoznak mind a ketten, s egyikük sem képes fizetni. Így aztán nem az összeg az érdekes, hanem a kiegyenlítetlen tartozás ténye, illetve hogy megkönyörülnek-e rajtunk. Jézus fölötte áll emberi különbözőségeinknek, kis és nagy bűn őt nem korlátozza, bármelyiknek adhat bocsánatot.
És így válik igazán fontossá az a meghatározás, amit ellenfelei vádként ragasztottak Jézusra: „Vámszedők és bűnösök barátja.” Ez a hír járta Jézusról. És talán csak ez a pár szó jutott el először azokhoz, akik hallottak róla: „Vámszedők és bűnösök barátja.”
És ez a sarkalatos kérdés a Jézushoz való viszonyban. Ezen múlik minden, hogy ezzel a hírrel mit kezdek. Botránynak tekintem, amihez semmi közöm, vagy evangéliumnak, örömhírnek, ami megmenti az életemet. A farizeus számára ez botrány. Ha bűnösök barátja, akkor nem elég óvatos, nem elég jó politikus. Ha mindenkivel szóba áll, akkor velem ne akarjon. Ha másnak is a Megváltója, akkor én inkább keresek magamnak egy másik megváltót.
„Vámszedők és bűnösök barátja.” Az asszony számára ez viszont olyan jó hír, amibe bele lehet kapaszkodni. Ami végre egy fogódzót jelent. Hite csak reménység, hogy Jézus talán őt sem veti meg. De ennek alapján elindul Jézushoz, és nem csalódik. Jézus elfogadja szeretetének kifejezését. A hit reménysége bizakodássá erősödik, és a bűnbánat könnyei az öröm könnyeivé lesznek. Ez a hit megkapja Jézustól a teljes bizonyosságot, azt a személyes kijelentést, hogy megbocsáttattak bűnei, és békességben mehet haza.
Krisztus bűnösöket szólít meg. Szava azonban különböző tartalmat hordoz. Bocsánatot nyer Tőle az a bűnös, aki Nála reméli a megoldást. De nem nyer bocsánatot az a bűnös, aki úgy gondolja, hogy elég az eddigi, szokásos kegyességi életgyakorlat, s ezért megvan Nélküle is! Nem az „önelégültséget” ostorozza vagy kifogásolja, hanem mindenütt a hamis reménységet. Ha úgy érzem, hogy van elég reményem nélküle is.
Pedig csak ő hozza el az igazi örömhírt, hogy van adósságelengedés. Hogy nem kell megmaradnia a megfizethetetlen tehernek. De ezzel a hírrel csak az tud kezdeni valamit, aki el meri fogadni, hogy van tartozása.
Kedves Testvérek! Nem szeretek tartozni senkinek. Próbálom elkerülni, hogy adósságba keveredjek. De rá kell döbbennem, hogy csak adósságom meglátásával, elfogadásával tudok megmenekülni. Ha el merem fogadni, hogy a vámszedők és bűnösök barátja az én Megváltóm. Ámen.