Az igehirdetés alapigéje: „Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők. Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem. Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt. Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét! Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette, mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked. Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét. A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét. Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának. Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.” (Mk 6,14–29)
Ki áll a háttérben? Gyakran felmerül bennünk ez a kérdés egy-egy hétköznapi apróság esetén, vagy a világ sorsának alakulásával kapcsolatban is. Persze könnyen tévedünk ezzel kapcsolatban, amikor egyszerű emberi gesztusok mögött fondorlatos tervet gyanítunk, vagy ha a világ sokféle rezdülésének irányítását mind egyetlen láthatatlan háttérhatalomnak tulajdonítjuk.
Ki áll a háttérben? Sodró ereje van ennek a felolvasott történetnek. Valami ellenálhatatlan erővel hajtja az eseményeket a tragikus végkifejlet felé, a sokféle emberi jellem és döntés valamiért egyetlen drámai irányba rendeződik benne. Ezért felmerülhet bennünk a kérdés: Ki mozgatja a szálakat?
Az előtérben egy király áll, aki dönt életről és halálról, házasságok létrejöttéről és megszűnéséről, lakomáról és kivégzésről. Pontosabban Heródes Antipás nem is király, hanem negyedes fejedelem, akit később a Római birodalom éppen azért fosztott meg tisztségétől, mert királyi címre törekedett. Bár a táncoló lánynak hirtelen odaígéri országa felét, valójában erre nincs joga. Ő hozná a döntéseket? Inkább úgy tűnik, valaki másnak az akarata érvényesül.
A táncoló lány jövés-menéséből arra gondolhatunk, hogy az anyja, Heródiás ott áll az ajtó mögött, az ő terve valósul meg, nemcsak a kívánság kiválasztásában, hanem már Keresztelő János börtönbe vetésében, sőt, lehet, hogy a bizarr sógorházasság is az ő fondorlatának az eredménye volt. Heródes mintha az asszony bábjaként viselkedne.
Mégis ha jobban megnézzük, valami nagyobb erőt vehetünk észre a háttérben. A történetben tapasztalható sodró erő nem emberé, hanem a bűné. Mi szeretünk a bűnre úgy gondolni, mintha a mi szabad döntésünkön múlna, mikor teszünk rosszat, és mikor jót. Ezzel szemben ebben a történetben megdöbbentően látszik, hogyan tehet rabbá valakit a bűne: A házasságtörés továbbvezet a bűn leleplezőjének az elhallgattatásához, az önhitt ígérgetés a kivégzési parancs kiadásához. Mi is így jutunk el gyakran valami vétektől oda, hogy azt annak a letagadásával tetézzünk, majd még nagyobb bűnökkel próbáljuk elfedni a kezdeti botlást. A történetünkben nagyon érdekes az a pillanat, amikor Heródiás páratlan lehetőséghez jut: a fejedelem azt mondja, bármit megad. Egy biankó csekket ír alá. Milyen hatalmas célokat érhetett volna el ezzel Heródiás. Mégis inkább Keresztelő János fejét kéri. Miért? Mert annyira hajtja a gyűlölet, hogy muszáj engednie neki. A mi életünkben is vannak pillanatok, amikor utólag belátjuk, nem voltunk önmagunk. Pedig ezeken az alkalmakon kívül is olyan sokszor lesz úrrá rajtunk az önzés vagy a büszkeség.
A legérzékletesebben abban a pillanatban látszik a bűn hatalma, amikor a fejedelemnek a lány elmondja a kívánságát Keresztelő János megöléséről. Mi erre Heródes első reakciója? Elszomorodik. Ebből egyértelmű, hogy felébredt benne a lelkiismeret. És aztán úgy tűnik, mintha becsületesen cselekedne azzal, hogy betartja az adott szavát, pedig nem ez a helyzet. Egészen világos a különbség az élet és a halál között, egészen egyértelmű, hogy tisztességesebb az életet védeni, mint a szavahihetőséget. Heródesben viszont nincs elég alázat, hogy beismerje a gyengeségét, visszavonja az ígéretét. Olyan ünnepen, amikor más uralkodók amnesztiát hirdetnek, ő gyilkosává válik annak, akiről tudja, hogy ártatlan. Parancsot ad a kivégzésre, de valójában rabszolgaként engedelmeskedik.
A mi életünkben is így uralkodik a bűn. Luther Márton hasonlata szerint az ember hátasló, akinek a nyergében mindig ül valaki, vagy Isten, vagy az ördög. Amikor a legszabadabbnak hisszük magunkat, talán akkor vagyunk a leginkább a bűn rabságában. A bűnnek ez a sodró ereje mindannyiunk életében jelen van. Érezzük azt az erőt, ami húz lefelé, az önzés felé, az erőszak felé, a gyűlölet felé. Valószínűleg ez az általános emberi tapasztalat az oka annak, hogy ez a történet a festészet kedvelt témájává vált.
Végzetesnek tűnik a bűn ereje, mégis megjelenik a történetben egy nagyobb hatalom: Isten igéje. Az ige ereje még a fejedelmi palotába is elér, Isten küldötte nem riad vissza attól, hogy az uralkodó vétkét is feltárja. És Isten igéje nem hagyja nyugodni Heródiást, nem tud semleges maradni vele szemben, ezért mozgósít mindent Keresztelő János ellen. Ahol Isten megszólal, ott mindenképpen történik valami. Az embernek valahogyan reagálnia kell. Hiszem, hogy az ige a mi életünkben is felkavarja az állóvizet. Isten beleszól a mi életünkbe is, és az vagy az életfolytatásunkat alakítja át, vagy elkezdjük védeni minden eszközzel a saját görbe útjainkat Isten akaratával szemben.
A történetünkben a legérdekesebb Heródes viszonyulása ahhoz az igéhez, ami Keresztelő Jánoson keresztül megszólal. Így olvassuk: „bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta.” Őt is nyugtalanítja Isten szava, mert ódzkodik az abból következő változástól. De vonzza is, mert érzi: abban van az igazi élet. Ez talán azt jelenti, hogy a palotában lejárt a börtönbe Keresztelő Jánoshoz, és ott hallgatta az uralkodó a rabot. Micsoda látvány lehetett! A fejedelem a torzonborz, teveszőr ruhájú börtöntöltelék szaván csüng! Zavarba jött, tehát ide is, oda is húzott. Ha valóban meghalljuk Isten nekünk szóló üzenetét, az minket sem hagy nyugodni, és legalább zavarba hoz minket. Kedves Testvérek! Isten igéjével találkozva legalább idáig el kell jutnunk, eddig a zavarig!
Isten igéjének elpusztíthatatlan hatalmát tanúsítja a történet befejezése, amikor János tanítványai a gyilkosság ellenére is eljönnek a holttestért. Aztán az is, amikor a próféta halála ellenére van új igehirdető, és ez a tovább hangzó ige emlékezteti a fejedelmet tetteire. A hírhozót ugyan megölhette, de Isten továbbra is szól. Isten igéje újra és újra keresztezi az életünk útját. Megpróbálhatjuk elhallgattatni, de ahogyan Jézus mondta jeruzsálemi bevonulásakor: akkor a kövek fognak kiáltani.
Ez a történet nem került volna bele Márk evangéliumába, ha nem szólna még ennél is többről. Jézusról, aki nem csupán hirdetője Isten igéjének, hanem maga a testté lett Ige. János véres feje őrá utal: „Ó, Krisztusfő, sok sebbel meggyötrött, vérező.” Ez a történet azt hirdeti, hogy Isten odaáll a sodró erejű bűn útjába. Kiszolgáltatja a szavát: előbb a hírnökét, végül önmagát. Isten hatalma látszólag a háttérbe szorul, mégis győz az intrika és gyűlölet fölött, mégis kimenti az embert a sodró áradatból. Így lehet ez a mi életünkben is. Ámen.