Az igehirdetés alapigéje: „Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34)
Jézus szenvedésének és halálának eseménysora megrendítő. Megrendítő, hogy ilyesmi történhetett vele, de talán még inkább az, hogy szenvedéstörténetében ráismerhetünk saját indulatainkra, bűnünkre. Abban, ahogyan a főpapok féltékenyek voltak Jézusra, tartottak attól, hogy elveszi hatalmukat, hírnevüket, befolyásukat, de nem mertek nyíltan rátámadni, titokban, csellel akarták elfogni. Magunkra ismerhetünk Júdás árulásában, haszonlesésében, ahogyan elfogadta a harminc ezüstöt, de még számtalan oka lehetett Jézus elárulására, mint ahogy mi is újabb és újabb indokokat találunk arra, hogy elhatárolódjunk emberektől és ellenségünknek tekintsük őket. Magunkra ismerhetünk Péter fogadkozásában, aki azt hitte, mindhalálig kitart a Mester mellett. Magunkra ismerhetünk a tanítványokban, akik nem tudtak együtt virrasztani és imádkozni Jézussal, elfogásakor pedig elfutottak. Magunkra ismerhetünk Pilátus megalkuvásában, aki nem tartotta bűnösnek Jézust, mégsem mert igaz ítéletet hozni. Magunkra ismerhetünk a katonák, a tömeg és az egyik megfeszített gonosztevő gúnyolódásában.
Jézus kereszten elmondott hét szava közül az egyik értelmezi mindezeket az eseményeket, amikor azt mondja, „nem tudják, mit cselekszenek!” Ez nemcsak az ő kivégzésénél közreműködőkre igaz, hanem ránk, mindannyiunkra is jellemző. Nem tudjuk igazán, ki is az, akik ellen indulataink irányulnak. Bár büszkék vagyunk önállóságunkra és döntéseinkre, mégis egészen vakon tudunk vagdalkozni, képtelenek vagyunk felmérni szavaink és tetteink következményét. Mindig úgy gondoljuk, hogy jót akarunk, mégis újra és újra a pusztítás szolgálatába szegődünk.
De nemcsak ezt mondja Jézus a szenvedéséről, hanem azt is: „Atyám, bocsáss meg nekik”. Megdöbbentőek ezek a szavak azért is, mert ennyi bántás és indulat közepette szeretettel és megbocsátással fordult gyűlölői felé. A kivégzett általában átkozódni és fenyegetőzni szokott. Vagy esetleg bűnvallást tenni, hogy a szenvedése engesztelés legyen az általa elkövetett bűnökért. Jézus viszont az őt keresztre juttatókért imádkozik, értünk imádkozik. De ez nemcsak egy gesztus a részéről, hanem ezzel is értelmezi szenvedését és halálát. Magunkra ismerhetünk mindabban az okban, ami Jézus halálhoz vezetett. Mégis Isten bűnbocsátó kegyelmére ismerhetünk a kereszt céljában. A bűnbocsánat, amiért Jézus imádkozott, nemcsak a „Feszítsd meg!”-et kiáltókra vonatkozik, hanem mindannyiunkra. Pilátus előtt sokáig az volt a kérdés, hogy elbocsássa-e Jézust a fogságból, a vád alól. Jézus számára viszont az a cél, hogy elbocsásson minden embert a bűn rabságából, a kárhozat vádja alól. Erre van ugyanis szükségünk igazán. Nem méltó jutalomra vagy nagyobb lehetőségekre. Az indulatok és bűnök ugyanis nemcsak Jézus halálakor indítottak el megállíthatatlan áradatot, hanem a mi életünkben is olyan hömpölygő folyammá változnak, amikor a harag és a bűn következményei szűnni nem akaró sorban kapcsolódnak egymáshoz. Egyedül Isten tudja megszakítani ezt a láncolatot. Erre az ő kegyelmes közbeavatkozására ismerhetünk abban, ahogyan Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálembe. Ahogyan feltárja tanítványai előtt az árulás és a tagadás tényét, mégsem akadályozza meg azt. Isten bűnbocsánatára ismerhetünk abban, ahogyan Jézus a kenyérben és a borban önmagát adja a tanítványainak. Isten bűnbocsánatára ismerhetünk abban, ahogyan Jézus imádságban küszködik, hogy ne kelljen kiürítenie a szenvedés kelyhét, mégis belenyugszik az atyai akaratba. Isten bűnbocsánatára ismerhetünk abban, ahogyan Jézus eltéteti a kardot Péterrel. Isten bűnbocsánatára ismerhetünk abban, amilyen halálra szántan válaszol Jézus az őt faggató főpapoknak és Pilátusnak. Isten bűnbocsánatára ismerhetünk abban, ahogyan Jézus rátekintett az őt megtagadó Péterre. Isten bűnbocsánatára ismerhetünk Jézus kereszten elmondott szavaiban.
A bűnbocsánat a gyümölcse Jézus keresztfájának. Az okok között ráismerhetünk a mi bűneinkre. Mégis mindez azzal a céllal történt, hogy Jézus magára vegye bűneink következményét, elszenvedje helyettünk bűneink büntetését, így megtörje azt a kényszerpályát, amiből mi nem tudunk kitörni. Így teljesedett be Jézus szava az ő szenvedésében és halálában: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Ámen.