Az igehirdetés alapigéje: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik.” (5Móz 8,2–3)
Keresztyén gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A felolvasott Ige szerint Izráel népe történelmének jelentős szakaszához érkezett: véget ért a 40 esztendős pusztai vándorlás ideje és megérkeztek az ígéret földjének a határához. Az élet ilyen jelentős fordulópontján jó megállni egy időre és mielőtt továbbmenne az ember, visszapillantani, végigtekinteni az utat, amelyen idáig érkezett! Ezért mondja Mózes: „Emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened!” (5Móz 8,2)
Van miről emlékezni! 40 esztendő még egy nép életében is nagy idő! Hát még az a 40 esztendő, ott a pusztában! A Vörös-tengeren való átkeléstől kezdve a különböző csapásokon át. És mégis kegyelemteljes út az ígéret földje határáig, és minden, ami ezen az úton történt, örök időre szóló isteni kijelentéssé vált az egész világ számára! Van hát mire emlékezni!
Mai Igénk az emlékezésre szólít fel bennünket. Nem feltétlenül 40 esztendőre, mondjuk csak egyre. 1 év nem hosszú idő egy ember életében, de van mire emlékezni benne! Milyen rövid egy év, lassan megint itt van húsvét! Milyen gyors iramban múlnak a napok és mégis milyen sok minden történik benne! Például megbetegedett valaki, vagy meggyógyult; állást kapott vagy cserélt; megházasodott vagy sírhoz kísért valakit; megvigasztalódott vagy elkeseredett; élete célját megtalálta vagy elvesztette; fölfrissült vagy elfáradt; reményteljesebbé vagy reménytelenebbé vált! Ki tudná fölsorolni mindazt, ami történt?
Egy bizonyos: különös szövedék az élet és annak csak egyetlen évnyi szakasza is, a legkülönbözőbb szálakból összeszőve. Vannak közte egészen fekete szálak, van fehér és itt-ott megcsillan olykor egy-egy arany szál is a többi között! Van hát mire emlékezni!
Tehát: „Emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened!” Ebben a mondatban most hadd fordítsam meg a szavak rendjét, így: „Emlékezzél meg arról, hogy az Úr hordozott téged az úton!” Tehát nem véletlenül alakultak úgy az események, ahogyan éppen alakultak, hanem az Úr akaratából! Minden apró és nagy esemény csak egy szála annak a bizonyos szövedéknek, amelyet nagy, örök terv szerint maga az élő Isten sző, és ami sokszor azért látszik értelmetlennek, mert még nincs befejezve a minta, amin a mennyei Mester dolgozik.
Tehát Ő, a hatalmas és kegyelmes Isten hordozott téged is, engem is egész eddigi utunkon! Érezzük?, mennyi gyöngédség, lehajló szeretet, féltő gondosság van ebben a szóban: hordozott?!
Az is benne van, hogy sokat eltűrt! Megbocsátott! Rengetegszer megvigasztalt, fölemelt, vezetett: Ő szőtte tovább életem szövetét! Milyen jó annak, aki úgy tud megemlékezni egy útról - akármilyen volt is az az út -, hogy az Úr hordozta őt rajta. El tudod-e fogadni, hogy téged is az Úr gondozott? Veled is csak az történt, amit Ő akart! Te is az általa kiszabott úton jutottál idáig. Isten kezéből el tudod-e fogadni mindazt, ami történt?
Izráel népének ott, az ígéret földje határán nem is az volt a problémája, hogy az Úr vezette-e őket, vagy nem - hiszen sok kézzelfogható bizonyítékát látták az Úr vezérlő tevékenységének -, hanem inkább az, hogy miért vezette őket a pusztába, miért kellett ennyit bolyonganiuk, szenvedniük, nélkülözniük, miért nem lehetett egyszerűbben, könnyebben megjárni ezt az utat Egyiptomból Kánaánig?
Vajon nem ez a kérdésünk nekünk is: a miért? Miért kellett nekem ezen az úton mennem, miért kellett velem mindannak megtörténnie, ami történt? Miért? Nos, nagyon jó az, amikor a „miért” ilyen élesen odarajzolódik az események fölé. Csak azt ne feledjük, hogy kétféle miért van: isteni és emberi miért. Mi visszafelé nézünk és keressük az okokat.
Így sóhajt sok ember: Mit vétettem, hogy így bánik velem az Isten? Hát ezt érdemeltem én? Igazságos volt az, ami velem történt? Ez az emberi miért.
Isten pedig előre néz, mert valami célt akar velünk elérni. Az Ő cselekedeteinek végső értelme nem hátul van, az okokban, hanem elöl, a célnál! Ő mindig valaminek az érdekében cselekszik! Ez az isteni miért! És erre az előretekintő miértre, erre a célt tudakoló kérdésre egészen határozott választ is ad az Isten Igéje. Olyan választ, amiben az egész emberi élet értelme megvilágosodik.
Az egyik célt így jelöli meg Igénk: azért volt a 40 esztendő minden nyomorúsága, hogy „nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben”. Nyilván nem az Istennek volt erre szüksége, hiszen Ő ismerte az Ő népe minden baját, érzelmét, szándékát, szívét-lelkét, hanem a népnek volt szüksége arra, hogy ismerje meg önmagát! Nagyon nehéz megismerni a szív rejtelmes mélységeit! Nem a másik emberét, azt még szinte hamarabb megismeri az ember, mint a sajátját!
A másik célja a pusztán átvezető útnak az, amit a 3. vers így fejez ki: „Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik.”
Izráelnek azt kellett megtanulnia, hogy Isten pusztán hatalma szavával akkor is fenn tudja tartani az embert, ha a természetes eszközök, mint a kenyér, teljességgel hiányoznak. Igen: a pusztában tanulja meg mindenki, hogy nemcsak kenyérrel él az ember! Tudtunkra akarja adni Isten, hogy az emberi létet nem lehet csupán emberi erőkkel végig élni!
Sőt: az emberi életet igazán emberi módon, emberhez méltó módon csak Istenre támaszkodva, Istennel számolva, Istennel közösségben és isteni segítséggel lehet végig élni. Aki fáradtan, kimerülten, saját emberi erejében csalódva kiált ezért a mennyei segítségért, keresi ezt a felülről alányúló kezet, az biztosan meg is találja!
Életünk során sok megpróbáltatáson megyünk keresztül. Lehetnek ezek apróbb bosszantó dolgok is. Amikor a dugóban dekkolunk. Amikor iskolásként lecsúszunk fél ponttal a jobb jegyről…
Vagy sajnos amikor kirúgnak a munkahelyünkről, és egyik pillanatról a másikra bizonytalanná válik minden.
Igen, azért veszi el néha Isten a “kenyeret”, a materiális fogóvégét az életnek, hogy kénytelen legyen az eddig csak kenyérben bízó ember megtanulni mintegy Isten kezéből élni, más szóval: hitből élni.
Életünk pusztai vándorlásának legdrágább, legforróbb pillanatai azok, amikor az ember rájön arra, hogy lám: nemcsak kenyérrel lehet élni, hanem valami mással is, ami pótolja a kenyeret, ami mindig a legjobbkor, sohasem későn, csodálatos gondviselés-szerűen úgy száll le az égből, mint annak idején a manna a pusztában! Ilyenkor az ember nagy áhítatos ámulatában elfelejt panaszkodni és megtanul hálát adni! Istennek az elmúlt 1 évben, de egész életünkben is az volt a másik célja, hogy megtanítson bennünket Őbenne, az Atyában még jobban bízni, reá még nagyobb súllyal támaszkodni, vele hálára késztető életközösségben élni!
Mai vasárnap Laetare vasárnapja. Ez nagyböjt 4. vasárnapjának megjelölése Ézs 66. fejezete alapján: „Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” Laetare vasárnapja a böjti időszak közepe. Az örvendezés vasárnapja. Örvendezés afölött, hogy Isten Jézus Krisztusban megváltott, és Krisztus szenvedésére emlékezve a böjti időszakot is ennek a hálának és örömnek kell áthatnia.
Isten a munkáját Jézus Krisztusban végzi el. Az egész egyházi év, az összes ünnepünk Jézus Krisztusról szólnak, az ő küldetésének a titkát tárják elénk. Jézus Krisztus küldetése a megváltás volt. A sok igehirdetés, tanítás, amely minden ember számára kincs, nagypéntek és húsvét nélkül értelmetlen lenne. Jézus Krisztus azonban értelmet adott mindennek.
Kedves Gyülekezet! Induljunk hát el Isten által számunkra kijelölt úton. Lélekben készüljünk nagypéntekre, majd húsvétre. Csakis ezek az események adnak értelmet életünknek! „Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan” Ámen
Imádkozzunk! Istenünk! Dicsérünk az áldásért, amit most szent igédben kaptunk. Add, hogy mint szívünkbe hullott drága mag gyökeret verjen bennünk, és gazdag gyümölcsöt hozzon életünkben. Segíts, hogy a hitben épülve erősen álljunk, a szeretetben gyarapodva közelebb kerüljünk egymáshoz, és az igazságban növekedve botlás nélkül éljünk. Ámen