Az igehirdetés alapigéje: „Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet.” (Mt 2,1–3)
Nyugtalanság fogta el őket. Vagy ahogyan a katolikus fordításban olvassuk: megriadtak. Ezen a héten a napkeleti bölcsek történetével találkozunk, és arra figyelünk, hová vezette őket és a történet többi szereplőjét Isten. Nemcsak földrajzilag, hanem lélekben is nagy utat jártak be a bölcsek, a keresésen és a megtaláláson át a hódolatig, az örömig és az új úton való hazatérésig. Meddig jut el Heródes, meddig jutnak el a jeruzsálemiek? Mai igénk szerint a nyugtalanságig. Azért érdemes figyelnünk erre az összehasonlításra, mert Isten minket is vezet. Ahogyan volt a bölcsek számára csillaga, számunkra is vannak eszközei, amiknek a révén nemcsak útirányt, hanem reményt és erőt is kapunk. Vagy az történik velünk, ami az akkori környezettel, uralkodóval és alattvalóval egyaránt: Nyugtalanság fogta el őket.
Talán irigyeljük a bölcseket. Könnyű nekik, felettük ott ragyogott a csillag, vezette őket. De gondoljunk csak a jeruzsálemiekre. Ha felnéztek az égre, ugyanazt láthatták ők is. Néhány héttel ezelőtt jelent meg egy amerikai film: „Ne nézz fel!” – ez a címe. Nagyon elgondolkodtató alkotásnak tartom. Miközben az emberek nem hisznek a Föld felé tartó üstökösről beszélő tudósoknak, eszünkbe juthat akár a klímaváltozás, akár a koronavírus-járvány sok jelensége. De a legmegdöbbentőbb az, amikor már megjelenik az üstökös az égen, és a néző azt hinné, most már mindenki belátja az igazságot, mégis tömegek az utolsó pillanatig sem fogadják el a nyilvánvalót. Izgatottá válnak a híresztelések miatt, de nem tesznek semmit.
Nyugtalanság fogta el őket. A mai igénk szerint ebbe az állapotba került Heródes és a jeruzsálemiek. Az első kérdésünk az lehet ma este: Mi juttatta el őket idáig? Érdekes, hogy nem önmagában a különleges csillag. Sőt, még csak nem is csupán az a tény, hogy tudhatták, meg van írva, hogy eljön a Megváltó, és Betlehemben születik meg. Számukra ezek a megtapasztalható igazságok, amik a bölcsek számára mozdító erejűeknek bizonyultak, nem elegek ahhoz, hogy felzaklassák magukat. Viszont egyszer csak megjelennek náluk ezek a bölcsek, akiket mindez foglalkoztat, hatalmas útra vállalkoznak, betoppannak a városukba, és kérdeznek: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” Ugyanazzal az elkötelezettséggel, lázas felindultsággal, mint amivel az Énekek énekében kérdezi Jeruzsálem leányainak hitvese: „Láttad azt, akit lelkemből szeretek?” Miattuk fogja el őket a nyugtalanság. Hogy vannak emberek, akiket megmozdít a csillag látványa, megmozdít az ősi prófécia.
Kedves Testvérek! Hiszem, hogy ilyen nyugtalanságra van szüksége ennek a világnak. És erre olyan embereken keresztül vezetheti el őket Isten, akik megmozdulnak, és ilyen elkötelezetten keresnek. Akiken látják, hogy egy nagyobb Úrról tudnak, aki nincs messze, itt van már ebben a világban, és hiszik, hogy el lehet jutni hozzá, le lehet borulni előtte, és ez mindennél fontosabb, ezért érdemes útra kelni, érdemes áldozatokat hozni. Hiszem, hogy ez a terve velünk Istennek. Ezt akarja, hogy reformátusok, katolikusok, evangélikusok és más felekezetű keresztények olyanok legyünk Sopronban, hogy lássák rajtunk, ha ez az ügy ennyire lobog bennünk, akkor ők sem térhetnek napirendre fölötte. Akkor valóban lennie kell itt valaminek. És kedves testvérek! Micsoda erő volt abban, hogy a napkeleti bölcsek mindezt együtt tették, közös utat járva. Külön-külön talán csak csodabogaraknak tartották volna őket. Hiszem, hogy erre hív minket Isten, hogy a világ láthassa rajtunk, különböző felekezetű keresztényeken, hogy mégis egy irányba tartunk. És akkor ez a közös célunk nem lehet mellékes mások számára sem.
Miért fogta el nyugtalanság Heródes királyt? Több évtizedes véreskezű uralkodás után talán abban bízott, a Messiásról szóló ígéretek meghiúsultak, és királysága állandósult. De most úgy érezhette, az ő vérrel szerzett hatalma veszélybe került. A nép attól tarthatott, az új király háborút jelent, úgyhogy nem kívántak jobbat Heródesnél, még magát a Messiást sem.
Nyugtalanság fogta el őket. Hát persze, hiszen a szívük mélyén ott van mindegyiküknek a vágy Isten után, bennük van a sejtés, hogy ő a teljesség, a megoldás, őrá van szükségük. De talán úgy gondolják, mindez csak képzelődés. De ha vannak, akik merik együtt űzni, hajtani ezt a célt, azzal ezt a belém fojtott nyugtalanságot ébresztik föl. „Hol van a zsidók királya, aki most született?” Nem azt kérdezik a bölcsek, szerintetek lehetséges-e. Nem azt kérdezik, szerintetek van-e jelentősége számunkra. Ez nem kérdés. Csak az, hogy hol, hogyan találjuk meg. Tehát nektek is keresnetek kellene, érdemes keresni!
Azt láthatjuk tehát, hogy Krisztus jelenléte megfordítja a világ szokásos rendjét. Ha ő megjelenik, akkor nem engedi, hogy beletörődjünk a megváltoztathatatlannak hitt valóságba, az igazságtalanságba, bűnbe, halálba. Nemcsak békességre van szükségünk, hanem nagyon is szükségünk van erre a nyugtalanságra, ami túlmutat a közvetlenül megtapasztalhatón.
Nyugtalanság fogta el őket. A második kérdésünk az lehet: Mihez vezethet ez a nyugtalanság? Elvezethet Isten igéjéhez. Eszükbe juthatott volna akár Bálám próféciája: „Csillag jön fel Jákóbból, jogar támad Izráelből.” (4Móz 24,17) és még számtalan messiási jövendölés. Így utólag visszatekintve látszik számunkra, hogy a nyugtalanságukra a válaszokat megtalálhatták volna Isten igéjében, ahogyan ez aztán a bölcsek útkeresésével történt. Kedves Testvérek! Bennünk is annyi a félelem, aggodalom, bizonytalanság. Aggódunk a jövő miatt, nem értjük, hogy egy-egy esemény miért történik velünk, bizalmatlanság ébred bennünk emberekkel szemben. Mindez könnyen rossz irányba, a gyűlölet, a reménytelenség felé sodorna bennünket. Pedig mindez hajtóerő lehetne a Szentírás felé, ahol igenis ott van a megoldás.
Mihez vezethet a nyugtalanság? Érdekes megfigyelnünk ebben a történetben azt, hogy a napkeleti bölcsek sok száz kilométeres utat tettek meg a jászolig. Mi a helyzet a jeruzsálemiekkel? Nyugtalanok amiatt, hogy a zsidók királya születéséről hallanak. 8 kilométer választotta el őket Betlehemtől. Mégsem olvasunk arról, hogy akár csak kíváncsiságból útra keltek volna. Kedves Testvérek! Hiszem, hogy mi is tetten érhetnénk Istent, ha hagynánk, hogy ez a nyugtalanság megmozdítson minket. Csodákat láthatnánk, ha utána járnánk annak, hogy gyenge embereknek van erejük, hogy hozzánk hasonlóaknak mégis van reménységük.
Hová vezethet ez a nyugtalanság? Egyedül Jézus Krisztushoz. Nem olvasunk arról, hogy bármi is képes lett volna megnyugtatni a jeruzsálemieket. Hát persze, hiszen nekik megváltóra volt szükségük. Ahogyan az ókori egyházatya, Ágoston írja: „Nyugtalan a mi szívünk, Urunk, amíg meg nem nyugszik benned.” Mi olyan sok mindenben keressük a békességet, a megoldást. Pedig egyedül Jézusban van. Ez az az igazság, ami összeköt minket. Sok mindenben különbözőek vagyunk, de ez, a legfontosabb végérvényesen összekapcsol minket, hogy nekünk együtt szól Jézus hívása: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Ad nekünk Isten nyugtalanságot, szükségünk van rá, hogy kimozdítson álmegoldásainkból, de mindezt azért teszi, hogy a teljes békességet önmagában nekünk adhassa. Ez nem csak hogy közös kincsünk, de csak együtt lehet a miénk. Ámen.