Az igehirdetés alapigéje: „Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.” (Mk 10,17–27)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ki üdvözülhet? Ezt a kérdést tették fel a megdöbbent tanítványok Mesterüknek.
Számunkra talán nem tűnik olyan égetőnek ez a téma. Annyi minden sürgősebbnek látszik. Sok apróbb feladatunk lefoglal. Pedig boldogok akarunk lenni, és végül is a boldogságot keressük sok-sok hétköznapi élményben, valahol abban bízunk, hogy teljesítményünkkel boldogságot szerzünk. De olyan törékeny az, amit elérünk belőle. Ha szembesülünk az élet mulandóságával és értékeink viszonylagosságával, akkor mi is ehhez a kérdéshez jutunk. Mert az üdvösség távlata nélkül minden megkérdőjeleződik. Sőt, az üdvösség nemcsak távlatot jelent, hanem már földi boldogságot is.
Ki üdvözülhet? Ha Jézusnak ezzel a gazdag emberrel való beszélgetése utáni tanítására gondolunk, vagy magunk elé idézzük a gazdag és Lázár történetét, akkor mintha igazuk lenne azoknak, akik erre a kérdésre azt felelik, hogy a szegények jutnak üdvösségre, azok, akik itt a földön nyomorogtak, akiknek itt a földön nem volt otthonuk, nem volt ruhájuk, akik a földön mindig sírtak és jajgattak. Számukra jön el a mennyei jóvátétel: megszűnik a gyötrődésük, kapnak kenyeret, menyegzői ruhát, lesz otthonuk, letörlik a könnyet a szemükről. De ez a felfogás nem igaz. Nincs szó a Bibliában sehol arról, hogy a gazdag ember a gazdagsága miatt nem üdvözül, sem arról, hogy a szegény a nélkülözése miatt jut üdvösségre. Istennek különösen fontosak a szegények, nélkülözők. De ez nem jelent automatizmust, vagy akár csak előjogot. Ami az üdvösség elnyerését illeti, teljes esélyegyenlőség van gazdag és szegény között. Azaz: a maguk erejét illetően mindketten esélytelenek. Mert a gazdagnak is, a szegénynek is lehetetlen, mivel magának az embereknek lehetetlen. Akár gazdag, akár szegény! Az üdvösségnek egészen más feltételei vannak. Nem a szegénység, és nem a gazdagság.
Ki üdvözülhet? Talán azok, akiknek a szívében ott él a vágy az örök élet után, az üdvösség után? Persze, érezzük, hogy ez fontos. Hiszen akinek nem számít az üdvösség, annak miért lenne része benne. De kinek a szívében nem él ez a vágy? Néha-néha, minden ember szívében felszakad a vágyakozás a mennyek országa után. Augustinus mondta, hogy nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Istenben. Minden ember szívében ott van az örök élet honvágya. Nem mindenki mondja ki. Talán van, aki magának sem fogalmazza meg, hogy mi hiányzik neki, de érzi, hogy valami magasabb rendű valóságra szorul rá. Ez a honvágy elemi erővel tört fel ennek a gazdag embernek a szívéből, amikor meghallotta, hogy Jézus azon a vidéken megy át, futott hozzá. De nem elégedett meg azzal, hogy megállt előtte, hanem olyan erős volt a vágy, hogy térdre kényszerítette, sőt nemcsak ilyen néma cselekedetben jutott kifejezésre, hanem szavakban is kitört: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Sokan irigyelhették volna sorsáért. Valószínűleg irigyelték is. Őbenne azonban volt valami kielégítetlen vágy. Minden gazdagsága ellenére is volt benne valami hiányérzet. — Ez kergette Jézushoz.
Ha ez a vágyakozás lenne a biztosítéka annak, hogy üdvösségre és örök életre jussunk, akkor ha senki más, ez a gazdag ember biztosan üdvösségre jutott volna, de a vágy nem elég. Hiszen azt olvassuk róla a történet folyamán, hogy elborult az arca, és szomorúan távozott. A vágy csak igazolása annak, hogy nekünk az égben van az igazi hazánk, de nem biztosítéka annak, hogy oda is jutunk. Ez a vágyakozás még nem útlevél és nem beutazási engedély a mennyek országába.
Ki üdvözülhet? Talán azok, akik betöltik Isten törvényét? Talán azok, akik nem vétkeznek ezek ellen a paragrafusok ellen: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat?!” Talán azok üdvözülhetnek, akik elérik a polgári tisztesség bizonyos fokát? Amikor az a kérdés felmerült a gazdag ember előtt, hogy ő ezt a feltételt teljesítette-e, akkor ő igennel felelt. Maga mondta az Úrnak: Én mindezeket a parancsolatokat megtartottam ifjúságomtól fogva. Olyasvalaki térdel Jézus előtt, aki vallásos képességeinek határához jutott, úgy érzi, mindent megtett, amit megtehetett, és még mindig bizonytalan az örök élet felől. Testvéreim, a törvény formális betöltése, a tilalmak külső megtartása, akármilyen botránkoztatónak hangzik is, nem elég az üdvösséghez! Hiszen a gazdag ember mindezek ellenére üdvösség nélkül távozott el Jézus közeléből. Az evangélium ezen a ponton botrány és bolondság a világ számára. Nem a jó emberek üdvözülnek, nem a törvénytisztelő jut örök életre!
Akkor ki üdvözül? Jézus így válaszolt, hogy „Egy hiányosságod van még.” De ez az egy hiányosság nem egyszerűen gazdagsági, mennyiségi kérdés. Nem azt mondja ezzel Jézus, hogy mindezeken a feltételeken túl még egy apróság kellene. Nem a kegyesség fokozása az örök élet útja, hanem a Jézussal való teljes élet- és sorsközösség vállalása, a neki való teljes alávetettség, követés. Az egy hiányosság az, amit Jézus így mond: „kincsed lesz a mennyben; jöjj, és kövess engem.” Ez az egy valami, ami hiányzik ennek a gazdag, derék embernek, az maga Jézus. Hogy felismerje, a vele való találkozásban kincset talált. Hogy Krisztus adhat igazi gazdagságot. És hogy ez váljon az élete középpontjává. Hogy őt tartsa az igazi kincsnek. És ehhez kell az, hogy a vagyon második vagy sokadik helyre tudjon kerülni. Hogy ne a mulandó legyen a biztonságérzetének, reménységének a középpontja. Ezért része a követésnek ez a lemondás. Ha felismerem az igazi kincset, akkor átértékelődik minden, ami eddig olyan fontos volt.
Ez az evangéliumi történet egy gazdag emberről szól, mégsem a pénzkérdés áll a középpontjában, nem is a kegyesség és az érdemek fokozása, hanem a Jézussal való teljes élet- és sorsközösség, az ő követése. Hogy képes legyek feljebb emelni a tekintetemet az ideiglenes biztonságtudatot adó pótlékoknál, de a veszteségnél, fájdalomnál is. Hogy teljesen a megváltó Krisztus legyen az iránya, középpontja a reményemnek. Hogy az igazi kincset tartsam a kincsemnek.
Ki üdvözülhet? Az, aki képes erre a Krisztus-követésre.
És erre mondja azt Jézus, hogy ez a lépés, ez a tekintetfelemelés, átértékelés ez lehetetlen. Magunktól lehetetlen. És azt hiszem, ennek az élményét nagyon sokan átéltük már. Hogy mennyire képtelen vagyok akár örömnél, akár bánatnál magasabbra nézni. Olyan könnyen beleragadunk a hétköznapi események számolgatásba, hogy mi hoz, mi visz, hogy észre sem vesszük a nagyobb kincs igazi értékét. A gazdag ember sem ismeri fel Jézus hívásában a kincstalálás alkalmát, úgy érezte talán, hogy Jézus ki akarja fosztani őt, amikor a vagyona szétosztására hívja. Pedig éppen a legnagyobb kincset, önmagát akarta neki adni, amihez képest aztán magától törpül el a vagyon.
Erre a szemléletváltásra van szükségünk nekünk is. És ha erre törekszünk, az eljuttat a teve és a tű foka lehetetlen képéig: Magamtól lehetetlen. De Istennek lehetséges. Az emberek csődje nem jelenti Isten csődjét is. Istennél mindig van tovább!
És ez nem pusztán valami definíciószerű lehetőséget jelent. Nem egyszerűen Isten mindenhatóságának elvont igazságát. Hanem Isten cselekvésének az örömhírét. Hogy ő lehetővé teszi a lehetetlent az én életemben is. Nem egyszerűen lehetőséget ad, nem döntés elé állít, hanem ő emeli fel a tekintetemet.
Még lehet üdvössége ennek a történetbeli gazdag embernek is. A garancia pedig minderre nem az, hogy még meggondolhatja, még szétoszthatja a vagyonát, hanem az, hogy Isten cselekszik.
Ki üdvözülhet? Isten az, aki üdvözít. Ennek az örömhírét hirdeti meg ez a mai igénk. A tekintetfelemelést, a lehetetlent lehetővé tevő Úr cselekvését. Ámen.