Tóth Károly
Az igehirdetés alapigéje:
„Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé. Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje. Jézus így válaszolt nekik: Vajon nem én választottalak ki titeket, a tizenkettőt?” (Jn 6,66–70a)
Ünneplő Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Kedves Konfirmandusok!
Miért vagytok ma itt? Ha arra kérnélek titeket, hogy válaszoljatok erre a kérdésre, hogy mi vezetett idáig, a konfirmációig titeket, akkor azt hiszem, sokféle választ hallanánk. Talán szülői unszolásról, régi szokáshoz való alkalmazkodásról, személyes érdeklődésről, közösségkeresésről, barátokhoz, osztálytársakhoz való csatlakozásról, kíváncsiságról beszélnétek. Én viszont azt hiszem, hogy mindezeknek a mélyén van valami más is. Valami titokzatos hajtóerő. Erről szól ez a bibliai ige is.
De ugyanez igaz nemcsak a konfirmandusokra, hanem mindannyiunkra, akik itt vagyunk most a templomban. Ezerféle okot tudnánk felsorolni, hogy milyen okból, ki miatt, milyen előtörténet után, milyen céllal jöttünk el ma erre az ünnepi istentiszteletre. Mégis úgy gondolom, van valami mélyebb, titokzatos oka is.
Ez az evangéliumi történet ugyanis egy csodáról szól. Arról a csodáról, hogy értetlenség, közöny, széthúzás közepette mégis valami megismerés, hit, megtalálás történik, és ebből közösség születik. Kedves Konfirmandusok! A ti történetetek is egy ilyen csodáról szól. Ami elkezdődött már évekkel ezelőtt a keresztségetekben, hittanórákon, istentiszteleteken, gyülekezeti alkalmakon, vagy amikor magatokban, titokban imádkoztatok, kértetek valamit Istentől, és amikor a szüleitekkel beszélgettetek ezekről, hogy miért tartották fontosnak, hogy meg legyetek keresztelve, hittanra járjatok, konfirmálkodjatok. És aztán ebben a most záruló, rendhagyó évben, a konfirmációi órákon, vagy amikor felolvastatok, énekeltetek az istentiszteleteken, a révfülöpi hétvégén és amikor a vizsgavideót készítettétek. Szóval mindezeken keresztül, amiket most felsoroltam, lehet, hogy észre sem vettétek, csoda történt veletek. Kincsre találtatok. Tényleg. Lehet, hogy még sokat kell vele foglalkoznotok ahhoz, hogy észre vegyétek, csillogóbb, értékesebb, mint bármi más. De akár hiszitek, akár nem: megvan a kincs!
A bibliai történetben arról van szó, hogy sokan elhagyják Jézust, elkerülik őt. Megkérdezi Jézus az ottmaradt tanítványokat: „Ti is el akartok menni?” És Péter olyan természetességgel válaszol: Hova mennénk, amikor itt, nálad van a legfontosabb, a legértékesebb, a kincs.
Na de miről beszélek. Mi ez? Ezt a kincseteket többféle módon írja körül ez a bibliai ige:
1. Hit és tudás. Egyrészt erről van szó. „hisszük és tudjuk” – ezt mondja Péter. Ez azért érdekes, mert ezt a két szót szembe szoktuk állítani egymással. Hogy mondjuk a hitre akkor lehet szükség, ha nem tudunk valamit. Pedig ez a két szó szorosan összetartozik és támogatja egymást. Erről szóltak azok a témák, amikkel a konfirmációi órákon foglalkoztunk, a megismerés és a hit egymást támogató hatásáról. Nagyon örültem például, hogy felvetettétek a világ keletkezésének a kérdését, hogy akkor a teremtés vagy az ősrobbanás és az evolúció története az igaz. Ezen a téren is a hit és a tudás támogatni tudják egymást. Az a megismerés, amiről Péter beszél, ugyanúgy, mint az a megismerés, ami a konfirmandusév során zajlott, Jézusról szól. Hogy minél közelebb kerüljünk ahhoz, hogy őbenne még több mindent kereshetünk, mint gondolnánk, hogy ő több embernél, több egy tanítómesternél, több egy régi történet hősénél. Sokkal több. Az Isten Szentje. Az ő megismerése hittel és tudással hatalmas távlatokat tár fel.
2. Mi az a kincs, amire rátaláltatok? Másrészt a közösség. Érdekes, hogy Péter ezt mondja: „Mi hisszük és tudjuk”. Sem hinni sem tudni nem lehet egyedül. Ahhoz közösség kell. Sokan gondolják azt, hogy külön, Istennel el tudják rendezni a dolgaikat, aztán ez a hit folyamatosan elszürkül, elszegényedik, elveszti a lendületet adó erejét. A közösség őrizni és éleszteni tudja a hitet. Remélem, hogy a konfirmandusév ajándéka volt néhány barátság, vagy legalább hogy néhányakat egy kicsit jobban megismerhettetek, egy kicsit szorosabb kapcsolat alakult ki. De ennél többről van szó. Ti Jézushoz tartoztok. A konfirmáció ebben erősít meg titeket. És aki Jézushoz tartozik, az soha sem kell, hogy egyedül maradjon. Egyrészt Jézus jelenléte, a vele való kapcsolat miatt, másrészt mert Jézus mindig ad emberi közösséget, társakat is. Ebben a gyülekezetben, a keresztény egyházban sohasem lesztek idegenek, itt mindig otthonra találhattok. Nem vagytok egyedül, közösséget kaptatok!
3. Mi az a kincs, amire rátaláltatok? Harmadrészt az élet. Ezt mondja Péter Jézusról: „Örök élet beszéde van nálad.” Ezt is szembe szokták állítani egymással: vallásosnak lenni, hinni, vagy élni az életet. Pedig az igazi élet, ami nem csak tartalmas, színes, élményekkel teli, hanem ezen felül még nem is múlik el, az egyedül Jézusnál van. Ennek a bibliai történetnek az elején arról hallunk, hogy sokan nem hajlandók tovább hallgatni Jézust, elhagyják őt. Miért? Azért, mert azt mondja magáról, hogy ő az élet kenyere: „ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van”. Ezt sokan nem hajlandók elfogadni, hogy Jézusnál van az igazi élet. És erre mondja Péter: „Örök élet beszéde van nálad.” A kereszténység nem az élet megtagadását jelenti, hanem éppen az élet kiteljesedését, az igazi, elvehetetlen életet. Jézus ígérete ezt az ő testéhez és véréhez kapcsolja. Ezért fontos, hogy ma úrvacsorát vesztek.
Kedves Konfirmandusok! Gyakorlom még egy kicsit ezt a megszólítást, mert már nem sokáig hívhatlak titeket így. Tehát Kedves Konfirmandusok! Vegyétek észre, kincsre találtatok!
De nemcsak a konfirmandusoknak, hanem mindannyiunknak szól ez az örömhír, akik együtt ünnepeljük az istentiszteletet, akiket megszólít Isten igéje, akik Istennel közösségben vagyunk most együtt. A miénk, mindannyiunké ez a kincs. Ez a kincs pedig Jézus Krisztus. A benne való hit és a róla szóló ismeret. A vele való kapcsolat és az általa teremtett emberi közösség. És a nála lévő, nekünk szánt igazi, teljes élet.
Ezért vagyunk ma itt. A kincsre találás csodáját ünnepeljük. A sokféle emberi okon keresztül annak a vágya munkálkodik bennünk, hogy valami messze többet tapasztaljunk meg, valami messze többet találjunk, mint amit mi tudunk megalkotni, mint ami szemmel látható ebből a világból. Nem jöttünk hiába. Kincsünk van. Ámen.