Az igehirdetés alapigéje: „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” (1Pt 2,1–4)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Mit tudunk tenni magunkért, másokért? Mi az, amit érdemes megtennünk? Az elmúlt két hónapban, úgy gondolom, egészen másféle válaszokat adtunk ezekre a kérdésekre, mint akár egész korábbi életünk során, évtizedeken keresztül. Átalakult az időbeosztásunk, a fontossági sorrend. Sok tevékenység lehetetlenné vált. Felértékelődött orvosoknak, ápolóknak, idősek gondozóinak, de akár az élelmiszerbolti eladóknak, futároknak, kamionsofőröknek a munkája. Szülők jobban magukra maradtak a gyereknevelésben. Idősek meglátogatása vált nagyon veszélyessé. Sokszor nem tudtunk többet tenni másokért, mint felhívni őket telefonon.
Mit tudunk tenni magunkért, másokért? Mi az, amit érdemes megtennünk? Ezekre a kérdésekre a mai igénk egészen meglepő választ ad: „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat”. Persze, imádkozhatunk is, ezt tudjuk. De itt nem egyszerűen erről van szó. Hanem azzal szólít meg minket Isten igéje, hogy ez van mindenekelőtt, ez a legfontosabb tevékenység. Pedig ez a levél eredetileg nem karanténban élőknek íródott, hanem olyan embereknek, akiknek annyi más feladatuk és annyi más lehetőségük volt. Mégis az ige szerint az imádság kerül az első helyre.
A korlátozások életbe lépése óta talán azt tanultuk meg, hogy a kapcsolattartás nagyon fontos, és néha nagyon nehéz. Kapcsolódási lehetőséget kell keresnünk, időt kell szentelnünk a másikra. Egy XX. századi francia katolikus pap írja: „A szeretet önzetlen megállást parancsol. Ha szeretsz, időt kell szentelned annak, akit szeretsz. Imádkozni annyi, mint megállni, időt szentelni Istennek…”
Az imádság sokak számára talán csak valami szürke feladatnak tűnik. Pedig értékes ajándék, csodálatos lehetőség, nagy Úrtól kapott méltóság. Nem magától értetődő, hogy közvetlenül megszólíthatjuk a legnagyobb Urat, hiszen sokszor még azt az ismerősünket is csak közvetítőkön keresztül tudjuk elérni, akivel összevesztünk. Istenhez viszont közvetlenül fordulhatunk. Az imádság sokak számára talán pótcselekvésnek tűnik. Hogy ha már mást nem tudunk tenni, akkor ahelyett imádkozunk. Pedig nagyobb erővel bír, többet használ, mint sok fontoskodásunk, sok elengedhetetlennek tartott tevékenységünk. Isten csodálatos ígéretét hallhatjuk Ézsaiás könyvében: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.” (Ézs 65,24)
Az életünket egy útvesztőben, labirintusban éljük. Hol erre, hol arra fordulunk, keressük a továbbvezető utat, közelebbi vagy távolabbi célt, és annyiszor futunk zsákutcába, annyiszor érezzük azt, hogy nem tudunk tovább jutni. Mit tesz az imádság? Megnyit egy új dimenziót. Megmutatja, hogy felfelé van kiút! Az imádság felemel bennünket. Kiemel mindabból, ami talán már fojtogat, amivel nem tudunk megküzdeni, ami bezár, ami átláthatatlan, ami meghaladja az erőnket.
Az imádság felemel. Hogyan? Hová? Erről szól ez a mai igénk.
1. Az imádság felemel először is a gyülekezeti közösségbe. Kiemel a magányból, és összekapcsol azokkal, akiknek szintén van Istenük, akik szintén imádkoznak. Ahonnan ez a mai igénk az imádsághoz közelít, az alapvetően a gyülekezeti élet. Ahogyan különböző kifejezésekkel járja körül az imádságot, azzal az ige az istentisztelettel kapcsolatban rendelkezik, hogy minden emberért imádkozzanak az istentiszteleten. Ez a liturgiában főleg a szószéki szolgálat után az oltárnál elhangzó imádságban, az úgynevezett általános könyörgő imádságban valósul meg, ahol sokféle ügyet, emberi élethelyzetet viszünk Isten színe elé. Így lesz ez a mai istentiszteletünkön is. Ezt az összetartozást erősíti a Miatyánk-harang megszólalása, de minden más harangszó is, mert az mindig imádságra hív. Mégsem csupán liturgiai részletekben intézkedik ez a levél, hanem egy alapvető kérdésre válaszol: Mit tesz a gyülekezet? Elsősorban imádkozik. Azaz mi tesz közösséggé, mi kapcsol össze egy gyülekezetet? Főleg az imádság.
Sokak számára fájdalmas ez az időszak amiatt, hogy nem tudnak eljönni a templomba. Hatalmas vigasztalás azt hallanunk, hogy a gyülekezet legfontosabb funkciója, kohéziójának legfontosabb eleme nem szünetel. A gyülekezet örömének forrásaként az imádságot jelöli meg. Ezt semmi sem akadályozza, semmi sem veheti el tőlünk. Az imádság kiemel a magányból, kétségekből, bizonytalanságból, felemel a gyülekezet biztos közösségébe. Az imádság közösségbe emelő ereje most sem csorbult.
2. Az imádság felemel, másodszor egy tágabb közösségbe. Ebben a mai igeszakaszban többször is ismétlődik a „minden” kifejezés. Többször utal „minden emberre”. Tehát nemcsak a gyülekezet közösségébe emel fel az imádság, hanem egy tágabb körbe is.
Az imádság ereje úgy is megnyilvánul, hogy átformálja a meglévő emberi kapcsolatainkat. Ugyanis ha valakiért imádkozom, akkor már máshogy tekintek rá. Talán könnyebb valakinek a jelenlétét elviselni, mint imádkozni érte. De ha ezt meg tudom tenni, akkor már máshogy tekintek rá, máshogy cselekszem vele. Akiért imádkozom, közelebb kerül hozzám. Ezért nem szabad, hogy szűk maradjon az imádságom tárgyának a köre. Ezért hív erre minket ez a mai igénk, hogy imádkozzunk minden emberért. Ellenségeinkért, távoliakért, a legnehezebb esetekért. Ha valóban bárikért, mindenkiért tudok imádkozni, az felszámolja a bennem lévő gyűlöletet és közönyt.
Ezt a tágabb kört meglepő módon konkretizálja a Timóteushoz írt levél, amikor a királyokért és minden feljebbvalóért mondott imádságra kér. Ez nem valami szolgalelkű meghunyászkodást jelent, hanem azt, hogy Isten a forrása minden hatalomnak. Ő adhat bölcsességet a hatalmon lévőknek, ő használhatja fel őket eszközként arra, hogy jó irányba fordítsa a dolgok alakulását. „Hogy nyugodt és csendes életet élhessünk”. Mert ez is Isten ajándéka, és ő a leggyakrabban embereket használ fel, akár a tudtukon kívül is arra, hogy megajándékozzon bennünket. Luther Márton a Miatyánk negyedik kérésének magyarázatánál felsorolja, hogy mi minden tartozik a mindennapi kenyér fogalmába. Többek között ezeket írja: „tisztességes és hűséges felsőbbség, jó kormányzat, jó időjárás, béke, egészség, közrend”. Ezeket is Isten adja, és sokszor embereken keresztül adja. Az imádság tehát még a politikai nézeteimet is formálhatja, kormánypártiakkal és ellenzékiekkel szemben egyaránt, megszabadíthat a megkeseredéstől, félelemtől.
3. Az imádság még ennél is feljebb emel. Harmadszor az Isten akaratához emel, ahhoz formál bennünket. Ez a legfőbb célja, hogy belesimuljunk az Isten akaratába. Nem a saját kívánságlistánk teljesítése, hanem hogy Isten elé vigyük az ügyeinket, és felismerjük, ő mit akar. Ahogyan szintén Luther Márton írja: „Isten jó és kegyelmes akarata meglesz imádságunk nélkül is, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy bennünk is meglegyen.” Ezzel szembesít minket az oltárképünk is, Jézus Krisztussal, aki tusakodott az Atya akaratával, hogy kiürítse a szenvedések kelyhét, és az imádság során ki tudta mondani: „Legyen meg a te akaratod!”.
De mi ez az akarat? Az, „hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” Azaz nemcsak minket akar Isten minden ember felé fordítani, hanem ő maga is minden ember felé fordul.
Minden embert szem előtt tart, méghozzá úgy, hogy a legfőbb jó legyen mindenkié: az üdvösség. Azaz a halálon is átívelő boldogság, a szabadulás. Itt jutunk el ennek a mai igénknek a szíve közepéhez. Nincsenek korlátai és határai Isten üdvözítő szándékának. Az evangélium mindenkié. Mindenkinek szól az örömhír.
Ez a mondat arra is utal, hogy az embert meg kell menteni, nem képes rá magától. Istennek kell megmentenie. De ott az örömhír, hogy ezt nem akarja megtagadni tőlünk.
Sokak kérdése az, hogy mit akar velem Isten. Mi a terve velem?
Személyesen is megszólíthatlak téged: Kedves Testvérem! Akár évtizedek óta itthon vagy ebben a templomban, és már alig várod, hogy újra beléphess. Akár véletlennek tűnően hallod most ezeket a szavakat: Veled is ez a terve Istennek. Az üdvösség. Az, hogy véglegesen boldog legyél.
Ehhez az igazság megismerésén keresztül vezet az út. Nem igazságokról szól az ige, hanem egyetlen igazságról. Ez az igazság maga az Isten.
Ez az igénk nem pusztán az imádság erejét hirdeti, hanem Istenét. Nem az imában van a reményünk, hanem egyedül Istenben, akihez az imádság kapcsol, aki megparancsolta az imádságot, és aki jót áll szava hiteléért, teljesíti az imádsághoz fűzött ígéretét.
Kedves Testvérek! A következő hetekben talán újraindul az ország. Talán a következő hetekben egyre többfelé kell szaladnunk, egyre több tennivalónk lesz. Amikor újra egyre több lehetőség nyílik meg, akkor is a legfontosabbnak az imádságnak kell lennie. Mert az imádságnak hatalmas ereje van. Felemel a gyülekezet közösségébe, felemel a többi emberhez, formálja az emberi kapcsolatainkat, és felemel Istenhez, belesimít az ő szeretetteli akaratába, és hozzákapcsol az ő győzelméhez. Ámen.
Imádkozzunk! Uram, Istenem! Sokszor úgy érzem, magamra maradok. Köszönöm, hogy megtapasztalhatom, te mindig megszólítható vagy, imádkozhatom, ezért sohasem hagysz magamra. Ámen.