Az istentisztelet elején énekelhető a 47-es ének: https://enekek.lutheran.hu/enek047.htm
Az istentisztelet végén énekelhető az 53-as ének: https://enekek.lutheran.hu/enek053.htm
(Mindkettő meg is hallgatható az oldal tetején található szürke sáv segítségével)
Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Ámen.
Énekeljetek az Úrnak új éneket,
mert csodákat tett, és jobbja szabadulást szerzett!
Nyilvánvalóvá lett minden nép előtt,
hogy az Úr hatalmas Megváltó.
Feltárta igazságát a nemzetek előtt,
hűséggel és szeretettel emlékezett meg népéről.
A világ népei mindenütt látták,
hogy miként szabadítja meg őket.
Ujjongjatok az Úr előtt szerte a földön,
örvendjetek és vigadjatok zsoltárt zengve!
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen volt kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké.
Énekeljetek az Úrnak új éneket,
mert csodákat tett, és jobbja szabadulást szerzett!
Imádkozzunk! Menny és föld Teremtője, magasztal minden alkotásod. Minket se hagyj némán állni teremtményeid között, amelyek magasztalnak téged, hanem tedd életünket csodálatos hatalmad és jóságod dicséretévé az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.
A mai nap, a húsvét utáni negyedik (Cantate) vasárnap igehirdetési igéjét ApCsel 16,24b–34-ből olvasom:
„a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott: Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! Ekkor az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.”
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Mi ad szabadságot? Fontos kérdés ez, amikor bizonytalanok vagyunk, hogy mit tehetünk meg. Mi szabja meg a határokat? Az előírások? A közhangulat? A járvány állapotáról szóló hírek? Saját óvatosságunk? Min múlik a szabadságunk?
A mai igénk, ez az újszövetségi történet azt hirdeti meg, hogy a szabadság nemcsak a falak leomlásán múlik. Nemcsak az ajtók kinyílásán múlik. Szeretnénk, ha ilyen egyszerű lenne.
Egyházunk egy kicsit olyan helyzetben van, mint Pál és Szilász a filippi börtönben, miután a földrengés következtében kinyíltak az ajtók, lehullottak a bilincsek, mégis ott maradtak. „Minden szabad nekem, de nem minden használ.” (1Kor 10,23)
Csodálatosan tanúskodik ez a történet arról, hogy Istennek nem jelent akadályt a zárt ajtó. Arról, hogy a Jézusba vetett hit szabaddá tesz. De arról is, hogy mindez nem feltétlenül úgy történik, ahogy először gondolnánk. A történetet hallgatva, azt hiszem, mindannyian el tudtunk képzelni egy olyan rövid befejezést, ami szerint az ajtók kinyílása után azonnal megszöknek a rabok. Azt hiszem, mindannyian elképzelünk a járványnak egy olyan csodálatos befejezést, hogy Isten szabadító csodája révén egyik pillanatról a másikra bármit megtehetünk. Pál és Szilász gondol a börtönőr megmenekülésére is, és mi is gondolunk a többi emberre is. Ez árnyalja az elsőre talán olyan egyszerűnek tűnő szabadságot.
Ha megfigyeljük az események folytatását, a kialakuló párbeszédet, akkor pedig az is kérdésessé válik, hogy az-e a rab, akit börtönbe zártak, és az-e a szabad, akinél az ajtó kulcsai vannak. Arról beszél ez a történet, hogy van valami másféle, rejtett, igazi szabadság, a foglyoké, ami után a börtönőr vágyódik. Az a szabadság, ami minden keresztény embernek megadatik, így a mi kincsünk is. Az a szabadság, ami felül tud emelkedni a körülmények kalodáján.
Mi ad ilyen szabadságot?
1. Az első, amit észrevehetünk, az ének. Nagyon érdekes ebben a történetben az, hogy Pál és Szilász a börtönben énekel. Látszólag indokolatlanul. Hiszen csupa rossz dolog történt velük, és mégis ők énekszóval dicsőítik az Istent. A mai napunk, a húsvét utáni 4. vasárnap Cantate, azaz az éneklés vasárnapja. Persze úgy gondolhatjuk, hogy ez a téma most nem időszerű. Hiszen zárva vannak a templom ajtajai, nem tudunk összegyűlni, hogy együtt, az istentiszteleten énekeljünk. Mégis, ezek között a körülmények között is érdemes és fontos az éneklésről hallanunk. Azt hallhatjuk ki ebből a történből, hogy még ott, a börtönben is, éjfélkor is, sebekkel küszködve is magasztalják az Isten nagyságos dolgait. Az Istent dicsérő ének tehát mindig időszerű. Akkor is, amikor kedvezőtlenek a körülmények. És azt láthatjuk, hogy ennek az éneknek ereje van.
Pál és Szilász nincs egyedül a börtönben, hanem az angyalokkal, „az üdvözültek mennyei seregével és a földön élő egész anyaszentegyházzal együtt hirdetik Isten szent nevének dicsőségét” – ahogyan az úrvacsorai liturgiában imádkozzuk.
Érdekes az is, hogy ez a magatartás, az, hogy ilyen körülmények között Pál és Szilász mégis énekel, ez a rabtársak érdeklődő csendes reakcióját váltja ki. Az éneküket a környezetük nem gúnyos zajongással, hanem áhítatos csenddel fogadja. Az ének hatására tehát a börtönt átjárta a békesség. Igenis van ereje, van hatása az éneknek.
Éspedig az, hogy mindig az Istennel való közösségbe állít bele. Őfelé fordít bennünket az Istent dicsérő ének. Ahogyan az egyik énekünkben énekeljük: „űzd el a sötét éj ködét, És vesd el minden félelmét!” (133,3) Meg tudja adni ezt a csodát az ének.
Pedig történhetett volna mindez másként. Pálék panaszkodhattak volna. Vagy könyörgéssel is fordulhattak volna Istenhez. Ők mégis magasztalták őt az énekkel. Az is megtörténhetett volna, hogy csak jajgatnak a sebeik miatt, vagy szitkozódnak, hangosan kiabálnak a börtönőrrel és követelik római polgárjoguk érvényesítését. Az is megtörténhetett volna, hogy a fogolytársak kigúnyolják az énekeseket. Az is megtörténhetett volna, hogy a börtönőr nem a rabokkal és a saját felelősségével foglalkozik, hanem a saját menekülését szervezi meg. – Ami itt történt, az egészen rendkívüli! És ezeknek a rendkívüli eseményeknek a kiindulópontja az, hogy énekeltek. Ezzel kezdődtek a rendkívüli események. Isten csodákkal válaszolhat a hívők énekben kifejezett istendicséretére
2. De érdemes tovább keresnünk a szabadság forrását, mert az éneklés talán inkább csak a jele ez elnyert szabadságnak. A történet közepén párbeszéd bontakozik ki Pálék és a börtönőr között, és ennek során olyan szavak hangzanak el, amik a menekülést, szabadulást eredményezik.
Hogy miről van szó, az talán onnan érthető meg a legjobban, amikor a börtönőr rájön, hogy a nyitott ajtók ellenére sem szöktek meg a rabok, és a lábuk elé borulva kérdezi őket: „Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek.” Az üdvözülni szó a Biblia egyik legfontosabb kifejezése. Szó szerint megszabadulást, veszélyes helyzetből megmenekülést jelent. Magában a börtönőr kérdéséből nem is derülne ki, hogy miféle szabadulásra vonatkozik. De a körülmények megmutatják: Megdöbben azon, hogy a rabok nem futnak, megragadva minden kínálkozó lehetőséget, nem a saját bőrüket mentik. Tehát valami nagyobb szabadságnak a birtokában vannak, amit ő is meg akar szerezni. Rádöbben, hogy nem Pál és Szilász, hanem valójában ő a rab, és szabadulásra van szüksége. Rabja a halálnak, a bűnnek. Nem tud kitörni ezeknek a börténéből. Mi ad ezektől szabadságot?
A bűn börtönéből való szabadulásnak csak egyetlen útja van, és ez a Krisztusban való hit. Ezt hirdeti meg számára Pál apostol és Szilász. Hogy minden más próbálkozás, minden más cselekedet hiábavaló. Csak a Krisztusban való tudja megadni ezt a nagyobb, ezt a drága szabadságot. És így szólal meg az evangélium, az Isten szabadításáról szóló örömhír. És ez az, ami változást hoz.
És itt érdemes figyelnünk ennek a történetnek az előzményeire. Hogy miért is került a börtönbe Pál apostol és Szilász. Eljutottak Filippi városába, azért, hogy ott is missziót folytassanak, hogy hirdessék az evangéliumot. És ennek a következtében gyülekezet is kezd ott formálódni, Filippiben. Viszont feszültség is keletkezik. Amiatt, hogy az evangélium alapján meggátolják egy szolgálólánynak a prófétai tevékenységét, és erre a szolgálólánynak a gazdái, mivel elesnek a keresetüktől, feljelentik Pált és Szilászt, és börtönbe juttatják őket. Mi történik itt tehát? Az, hogy kiderül, a hiszékenységet kihasználó vallásos üzlet és az evangélium ellentétben áll egymással, és ezek összeütköznek. Így történt ez nagyon sok esetben. Így történt ez az efezusi Artemisz-templom esetében is. Rá kellett jönniük, hogy az evangélium, az Isten kegyelméről szóló örömhír egészen átrendezi az életet. Átrendezi a vallásos életet és átrendezi a gazdasági életet is. Érdekeikre veszélyesnek tartják az evangéliumot, és emiatt küldik börtönbe Pált és Szilászt. Az evangéliumnak tehát ereje, megmozgat hatása van.
Erről az erőről, erről a megmozgató hatásról szól a történet vége is. Amikor szó esik nem csak a börtönőrről, hanem a háznépéről. Azaz arról, hogy nemcsak a börtönőr életében történik változás, hanem azoknak, az életében is, akik az ő családjához tartoznak, akik vele élnek egy háztartásban. Az evangéliumnak tehát továbbsugárzó ereje van.
Hogyha felmerül bennünk a kérdés, hogy mit tehetünk a többi emberért, mit tehetünk a házunk népéért, a ránk bízottakért, az ismerősökért? Ennek van a legnagyobb ereje, a legnagyobb hatása, ha hiszünk a Jézus Krisztusban. Ez a kulcs az egyéni szabadulással kapcsolatban is, és ez a kulcs a közösséggel kapcsolatban is.
3. Mi ad igazi szabadságot? Az ének és az evangélium után még tovább kell keresnünk a szabadság végső forrását.
Nagyon érdekes az a párbeszéd, amikor a börtönbe lépve a földrengés után megszólítja a börtönőr Pált és Szilászt, leborul előttük, és így szólítja meg őket: „Uraim!” Azt hallhatjuk ki ebből, hogy érzi, hogy itt valami különös dolog történt, és ezért Pálnak és Szilásznak akarja megadni a tiszteletet. Úgy érzi, ők lehetnek a mozgatórugói, ők lehetnek a kiváltói annak a földrengésnek, annak a szabadulásnak, ami itt megvalósul. És hogyan válaszol erre Pál és Szilász? Elkezdenek beszélni Jézus Krisztusról, az Úrról. Az egyetlen Úrról. Tehát azt mondják, nem ők az Urak, hanem egyedül Jézus. És ezzel, az ő szavaikkal színre lép az igazi főszereplő. Az a Jézus, aki vállalta az elfogatást, a szenvedést, a sír rabságát, azért, hogy nekünk megszerezze az igazi szabadságot. Mert hogyha hallunk erről a történetről, hogyha hallunk arról, hogy az apostol börtönbe került, akkor felmerülhet a kérdés: Hogyan történhetett ez? Hol van az az Úr Jézus, aki missziói útra küldte őt? És a történetből kiderül, hogy ott van, és igenis tud cselekedni.
Ott van Jézus, ennek a jele, hogy Pál és Szilász a körülmények ellenére tud énekelni. Ott van Jézus, ő vigasztalja a többi rabot az éneken keresztül. Ott van Jézus, akár egy földrengésben is. Ott van Jézus abban, hogy Pál rákiált a börtönőrre, hogy ne tegyen kárt magában. Ott van Jézus abban, ahogyan hirdeti a börtönőrnek az apostol a szabadulás lehetőségét. És ott van Jézus a keresztségben. Ott van Jézus, ennek a jele a történetet záró öröm.
Ebben a történetben tehát Isten van munkában van, és ő arat győzelmet, ő ajándékoz szabadságot. Ő az, aki szereti Pált és Szilászt, és ezért gondoskodik róluk. Ő az, aki szereti a többi rabot, és ő az, aki szereti ezt a börtönőrt is, aki egyelőre nem ismeri őt. De őt is meg akarja ajándékozni, méghozzá a legdrágábbal, az üdvösséggel. Ő az, aki szabadulást szerez a foglyoknak és a börtönőrnek egyaránt. Mi a szabadulás forrása? Egyedül Jézus Krisztus, egyedül a mi Urunk. „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17) Nekünk ilyen, szabadító Urunk van, aki nekünk is megadja a szabadság ajándékát.
Kedves Testvérem! Neked sem kell rabnak lenned. Neked is szól az örömhír, hogy nyitva vannak a börtönajtók. Neked is szól az örömhír, hogy van olyan kincs, van olyan szabadság, ami felülmúlja azt a sokféle körülményt, amiről talán úgy érezzük, hogy rabságban tart bennünket. Itt van, a mi életünkben is, a mi börtönünkben a mi Szabadítónk. És körülöttünk is, velünk is csodát tesz.
Mi ad szabadságot? Fontos kérdés ez számunkra is. Azt hirdeti meg a mai igénk, hogy Isten felhasználja az éneket, felhasználja az evangélium szavát, és felhasznál még sok különleges eszközt is arra, hogy nekünk ajándékozza ő maga a szabadulást. Mi nem csupán az ének erejében bízunk, nem csupán az evangélium erejében bízunk, hanem a szabadító Úrban bízunk. Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk, magasztalunk szívvel, szájjal, énekszóval, mert szent Fiad feltámasztásával bánatunkat örömre, félelmünket reménységre fordítod. Élő Megváltónkban bízva fordulunk hozzád kéréseinkkel.
Adj nekünk, Urunk, hálás szívet, hogy meg ne feledkezzünk ajándékaidról, el ne veszítsük reménységünket, meg ne fáradjunk a jó cselekvésében, hanem boldogan tanúskodjunk atyai szeretetedről szent neved dicsőségére!
Könyörgünk egyházadért. Adj híveidnek bátorságot a hitvallásban, erőt a szeretetben, kitartást a reménységben és hűséget a szolgálatban! Vigasztald népedet a megpróbáltatások között
Kérünk, formálj bennünket éneklő egyházzá. Add, hogy ezekben a hónapokban, amikor zárva maradnak a templom ajtajai, mégse némuljon el a téged magasztaló ének, hanem a te dicséreteden keresztül megtapasztaljuk szabadításod csodáját.
Könyörgünk azokért, akikben a maguk vagy mások szenvedése, az életükért való aggodalom, a betegség, a haláltól való félelem és a gyász elnémította az éneket. Add, hogy Krisztus feltámadásának öröme újra felszabadítsa őket az éneklésre!
Könyörgünk, támassz sokakban felelősséget az ínséget szenvedők iránt, bárhol élnek is a világon. Segíts, hogy soha ne menjünk el érzéketlenül mások gondja mellett, hanem – ahol csak tudunk – segítsünk testvéreinknek!
Hallgass meg minket, Urunk, és fogadd el könyörgésünket, hogy a földön küzdő egyházadnak és az üdvözültek seregének éneke egybecsengjen az angyalok énekével, szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akinek tanítása szerint együtt így imádkozunk:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
Végül fogadjátok az Úr áldását!
Isten népe! Az Úr áldjon meg, és őrizzen meg téged! Az Úr világosítsa meg az ő arcát terajtad, és könyörüljön rajtad! Az Úr fordítsa az ő arcát tefeléd, és adjon neked békességet! Ámen.