Az elején és a végén énekelhető:
334. ének https://enekek.lutheran.hu/enek334.htm
263. ének https://enekek.lutheran.hu/enek263.htm
(Az utóbbi meg is hallgatható az oldal tetején található szürke sáv segítségével.)
Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Ámen.
Az Úr kegyelme betölti a földet, igéjével alkotta a mennyet,
és minden seregét Lelke erejével.
Vigadjatok az Úrban, ti igazak,
az igaz ajkán szépen zeng a dicséret.
Adjatok hálát az Úrnak citeraszóval,
tízhúrú lanttal dicsőítsétek!
Énekeljetek neki új éneket,
szépen zengjenek hangszereitek!
Mert az Úr beszéde igaz,
és mindent hűségesen cselekszik.
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen volt kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké.
Az Úr kegyelme betölti a földet, igéjével alkotta a mennyet,
és minden seregét Lelke erejével.
Imádkozzunk! Mindenható, örök Isten, aki feltámasztottad a halálból nyájad jó Pásztorát! Kérünk, tarts meg bennünket juhai között; őrizz minden tévelygéstől, és add, hogy híven kövessük őt a földön, hogy egykor örök életének is részesei lehessünk a mennyben, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.
A mai nap, a húsvét utáni második vasárnap igehirdetési igéjét ApCsel 20,25–31-ből olvasom:
„És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.”
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Pásztorról és nyájról, élő közösségről hallunk ebben a mai igénkben. Talán úgy érezhetjük, ez nem nekünk szól, hiszen már több mint egy hónapja nem tudunk istentiszteletet és más gyülekezeti alkalmakat tartani, nem tudunk találkozni. Nem tudjuk megtapasztalni azt, hogy egy nyáj vagyunk, hogy van pásztorunk. Egészen szétszóródtunk. Mégis igaz ránk is, ebben a helyzetünkben is az örömhír, az a vigasztalás, amit ebből az igéből kihallhatunk pásztorról és nyájról.
Hiszen szó van ebben az igében pásztorolásról. Szó van Pál apostolról, az ő szolgálatáról, hogy hogyan hirdette az Isten igéjét Efezusban, hogy hogyan gondozta őket, hogyan volt valóban pásztoruk. És szó van aztán különböző őrzőkről, vezetőkről itt, ebben az efezusi gyülekezetben, akikre rábízza Pál ezt a szolgálatot, továbbadja nekik ezt a pásztori szolgálatot. Visszatekint tehát az egyik oldalról arra, hogy ő mit tett, és inti őket, hogy ők mit tegyenek. De ezt a kétféle szót összeköti a pásztori szolgálat. Ezt gyakorolta Pál apostol, és erre hívja a gyülekezet vezetőit. Nagyon érdekes megfigyelnünk ebben az igénkben azt, hogy ez a történet egy búcsú. Elbúcsúzik Pál apostol az efezusi gyülekezet vezetőitől, úgy, hogy meg van róla győződve, nem találkoznak már ezután. Elbúcsúzik tőlük, mégis meg van győződve arról, hogy nem maradnak pásztor nélkül. Meg van győződve arról, hogy ha távol is kell maradniuk egymástól, hogyha a kényszerű szétszakítottság ideje következik is, akkor is folyamatos lesz a pásztorolás.
Csodálatos örömhír ez nekünk ebben az időben, amikor távol kell lennünk a templomtól, távol kell lennünk a gyülekezet közösségétől, az istentiszteleti alkalmaktól. Csodálatos vigasztalás ez nekünk, hogy a kényszerű szétszakítottság idején is van, lehet pásztorunk. Mert hiszen pásztori szolgálatról Pál apostollal kapcsolatban, az efezusi gyülekezet vezetőivel kapcsolatban, de végső soron mégsem őket hirdeti ez a mai igénk. Mégsem Pál apostol a pásztor, és nem is az efezusi gyülekezet vezetői. Hanem mindez az egyedüli jó Pásztorra mutat rá. Itt végig végső soron Jézus Krisztusról van szó. Mert egyedül ő az egyház Pásztora. Ő az egyetlen pásztorunk nekünk is. Ő az, aki cselekszik embereken keresztül, cselekszik igehirdetőkön, lelkigondozókon keresztül, cselekszik istentiszteleteken, emberi találkozásokon keresztül, cselekszik az igén és a szentségeken keresztül. Ő az, aki csodát tesz újra és újra velünk is. Tehát arról hallunk ebben a mai igénkben, hogy a pásztori szolgálatot ő végzi, Jézus Krisztus. Úgy, ahogyan Pál apostol a Galatákhoz írt levélben írja: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem”. (Gal 2,20) Az ő szolgálatán keresztül is és a mi életünkben is, hiszem, hogy sok igeszolgálaton keresztül Jézus volt az, aki elért minket, és gyakorolta ezt a pásztori szolgálatát felénk is, velünk is. Az ő nyájának vagyunk tehát a tagjai. Akkor is, hogyha távol kell lennünk egymástól. Így is, hiszen a legnagyobb pásztor ugyanúgy velünk van. Ugyanúgy az ő nyájába tartozunk tehát most is. És ugyanúgy elér bennünket most is a pásztorunk szava.
Hogyan pásztorol hát bennünket Jézus?
1. Pásztorol bennünket először is úgy, hogy nem hagyja, hogy elszakadjunk tőle, és nem hagyja, hogy elszakadjunk egymástól. Itt ebben az igénkben többféle veszélyről volt szó, amik fenyegetik a nyájat, de arról is hallottunk, hogy van, aki felvegye a küzdelmet ezekkel a veszélyekkel. Mi is talán sokféle veszélyt érzünk az életünkben. Nemcsak külső veszélyeket, hanem olyasmit is, ami a lelkünket fenyegeti. És érezzük talán, sok minden elválaszt bennünket Istentől és egymástól. És ami elválaszt, az elsősorban nem a fizikai távolság, hanem a bűneink, a reménytelenségünk, a félelmeink, az önzésünk, az aggodalmaink. Olyan pásztorunk van, aki felveszi mindezzel szemben a küzdelmet, és aki győzelmet is tud aratni. Ő meg tud óvni attól, hogy ezek elszakítsanak bennünket tőle, és meg tud óvni attól is, hogy mindez elszakítson bennünket a gyülekezet közösségétől, az egyháztól, Jézus nyájától. Mert meghirdeti ez a mai igénk a nyáj, a gyülekezet közösségét. És meghirdeti számunkra is, jó hírként.
Meghirdeti azt, hogy milyen drága kincs ez a gyülekezet. Beszél arról, hogy Jézus áron vette meg ezt a gyülekezetet. Azaz az életét áldozta azért, hogy neki népe legyen, hogy mi hozzá tartozhassunk, és egymáshoz tartozhassunk. És ez az időszak talán számunkra is egyértelművé teszi azt, milyen drága kincs a gyülekezet. Hogy nem az a természetes, hogy szólnak a harangok, hogy jöhetünk a templomba, hanem a természetes helyzet a szétszóródottságnak a helyzete. És Isten különleges csodája, különleges ajándéka az, hogyha adatnak idők, hogyha adatnak alkalmak, amikor mégis összegyűlhetünk. Amikor megtapasztalhatjuk azt, hogy együtt vagyunk, és együtt szólít meg minket az Isten szava. Az, hogy átélhetjük ezt, az bizony az Istennek a különleges csodája. Pedig mi eddig talán egészen természetesnek vettük. Eddig talán azt hittük, hogy ez mindig létezik, ez olyan alapvetés, amivel ráérünk majd máskor is élni. Nem. Ez Istennek a különleges kegyelme, ami ha van, akkor érdemes megragadnunk. Drága kincs tehát a közösség Istennel és a közösség egymással. Így pásztorol bennünket a mi Urunk, hogy megmutatja, ő mennyit áldozott ezért a közösségért, és megmutatja, hogy számunkra is drága kell, hogy legyen.
Hogyan pásztorol bennünket Jézus?
2. Úgy, hogy vezet minket. Vezet különböző eseményeken keresztül, mégis a cél felé. Ahogyan mondtam, ez az igénk egy búcsútörténet, ami arról szól, hogy Pál apostol útra kel. Nem működhet tovább ott, Kis-Ázsiában, a különböző görög nyelvű gyülekezetek között, hanem útra kell kelnie. Elmegy először is Jeruzsálembe, aztán utána Rómába. Ez az út számára nagyon fáradságos. Fogsággal, szenvedéssel, vádakkal jár. És végül a mártírhalált tartogatja számára. Pál apostol tudja ezt jól, mégis rálép erre az útra. Azért, mert ez az út mégis az Istenhez viszi. Azért, mert ez az út másokat is közel visz az Istenhez. Mert felhasználja az Úr ezt az ő útját arra, hogy hirdettesse az evangéliumot Rómában és máshol.
Nagyon érdekes ebben a történetünkben az is, hogy Pál apostol az efezus gyülekezet vezetőitől nem Efezusban búcsúzik el. Úton van, sietős az útja, és ezért megkéri arra levél útján, követ útján ezeket a gyülekezeti vezetőket, hogy menjenek el távolabbra, a tengerpartra, és majd ott tudnak találkozni, és el tudnak búcsúzni egymástól. Furcsa talán, hogy el kell menniük a városukból, furcsa, hogy egy másik helyre kell menniük, mégis ezt az utat felhasználja az Isten arra, hogy szóljon hozzájuk, hogy formálja őket, és hogy igenis a helyes cél felé irányítsa őket. Kedves Testvérek! Így cselekszik az Isten velünk is. Nagyon különös utakon vezet minket néha, sokszor a szenvedés útján is, sokszor a kétségek között. Mégis, hiszem, hogy a jó cél felé vezet bennünket is. Hallunk ebben az igében Isten akaratáról. Isten akarata az, „hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4). Ez a célja velünk is. Hiszem, hogy fel tud ennek a célnak az érdekében használni vargabetűket, fel tud ennek a célnak az érdekében használni szenvedést, fel tud ennek a célnak az érdekében használni csendes perceket. Hiszem, hogy Isten a mi életünkben is sok mindent felhasznál arra, hogy az egy, igazi cél felé vezessen bennünket.
Hogyan pásztorol minket Jézus?
3. Harmadszor kiderül ebből a mai igénkből az, hogy van erre a pásztorolásra egy különleges eszköze. Itt ebben az igénkben Pál apostol arra inti az efezusi gyülekezet vezetőit, hogy legyenek őrzők. Az őrzőknek sok mindenre kell talán figyelniük, és mi is úgy gondoljuk, hogy az életünkben nagyon sokféle külső hírhez, jelhez kell igazodnunk ahhoz, hogy kitalálhassuk, mi az, amitől óvakodnunk kell, merre kell elindulnunk, mit kell cselekednünk. Mégis az őrzőknek elsősorban egy valamire kell figyelniük. Úgy, ahogyan Habakuk prófétánál olvassuk: „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” (Hab 2,1) Kedves Testvérek! Igazodnánk mi sok mindenhez. De elsősorban az Isten szavához, az ő üzenetéhez kell igazodnunk. Ezt akarja felhasználni arra, hogy vezessen, hogy pásztoroljon minket. Nem vagyunk mi sem az Isten szava nélkül. Nekünk is adta az ő igéjét, így mi is őrzők lehetünk. Nekünk is adta az ő igéjét, ezért bennünket is pásztorolni tud ezen keresztül.
Pál apostol ebben az igében azt hirdeti, hogy az ő kezéhez nem tapad vér. Hogy mentes attól, hogy bárkinek is a vére az ő kezéhez tapadna. Hogy miért beszél erről? Azért, mert ez összefügg ezzel a témával. Azt mondja, azért mentes másoknak a vérétől, mert ő hirdette az Isten teljes akaratát. Ugyanis az őrzőknek az a feladata, hogy továbbadják az Isten üzenetét. Az a felelősségük, hogy ebből ne vegyenek el semmit, és ne is tegyenek hozzá semmit. Ha ezt megteszik, akkor ők a saját felelősségüket teljesítették. Ahogyan Ezékiel prófétánál olvassuk: „De ha te figyelmezteted a bűnöst, és ő mégsem tér meg bűnéből és bűnös útjáról, akkor ő meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet.” (Ez 3,19) Isten azt akarja, hogy megmeneküljön a másik ember is, megmeneküljek én is. Ebben eszköze az ige. Ránk bízta, és azt akarja, hogy ebből ne vegyünk el semmit, és ne is tegyünk hozzá semmit. Hanem a maga teljességében adjuk tovább. Nekünk is adta az ő igéjét. Nekünk is adta azt a felelősséget, hogy vigyázzunk rá. Ezért van szó ebben a mai igénkben farkasokról, fonák beszédekről, tévedésekről és ferdítésekről, azért, hogy ezeket elkerüljük. Mert a legnagyobb veszély az nem kívülről fenyeget bennünket. A legnagyobb veszély nem a külső körülményekkel kapcsolatos, hanem azzal, hogy jól megőrizzük-e azt az igét, azt az üzenetet, amit a mi Urunk ránk bízott. Hogy nem felejtünk-e el abból valamit. Nem toldunk-e hozzá mást. Mert ez az Isten eszköze arra, hogy a helyes irányba vezessen, hogy jól, jó legelőre pásztoroljon minket. Nekünk van pásztorunk, és ő ezt az igét használja föl arra, hogy vezessen bennünket. Nagy kincs az ige, és ezért érdemes vigyáznunk erre, mert ez a mi Urunk pásztoroló szava.
Kedves Testvérek! Pásztorról és nyájról hallunk ebben a mai igénkben. Igenis, hozzánk is szól ennek az örömhíre. Van pásztorunk, van nyájunk. Most is. Most is közösséghez tartozunk, most is pásztorol bennünket a mi Urunk. A kényszerű szétszakítottság idején is, így is meg tudja valósítani az ő akaratát, így is el tud bennünket vezetni a jó célhoz. Ámen.