Kérjük, aki teheti, készítsen elő egy gyertyát vagy mécsest, és majd a felvétel jelzett pontjához érve gyújtsa meg.
Az elején és a végén énekelhető:
223. ének https://enekek.lutheran.hu/enek223.htm
388. ének https://enekek.lutheran.hu/enek388.htm
A felvétel elején és végén orgonál: Csizmadia Béla
A felvétel végén énekel: a nagytarcsai Jubilate énekkar és a Fóti Kántorképző Intézet Mandák Kórusa
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Halleluja! Ezekkel az ősi szavakkal szeretettel köszöntök mindenkit a soproni evangélikus templomból húsvét ünnepén. A nagyünnepen sem tartunk istentiszteletet, mégis együtt lehetünk, Isten jelenlétében.
Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Ámen.
Fölemelte jobbját az Úr, halleluja, az Úr hatalmasan munkálkodik, halleluja!
ol a tövised, halál, hol a te fullánkod? Halleluja!
Ujjongás és győzelmi ének hallatszik az igazak sátraiból, mert az Úr jobbja hatalmasan munkálkodott!
A kő, amelyet elvetettek az építők, íme, szegletkővé lett,
az Úr műve ez, és szerfölött csodálatos!
Ez a nap az Úr napja, amelyet ő maga szerzett,
hogy vigadozzunk és örvendezzünk!
Istenem vagy, ezért hálát adok neked,
Istenem, magasztallak téged, halleluja!
Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen volt kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké.
Fölemelte jobbját az Úr, halleluja, az Úr hatalmasan munkálkodik, halleluja!
Hol a tövised, halál, hol a te fullánkod? Halleluja!
Imádkozzunk! Urunk, Istenünk, aki szent Fiadat föltámasztottad a halálból, és ezzel bizonyossá tetted, hogy a bűn hatalmát megtörte, és a halál köteleit megoldotta! Kérünk, űzd ki belőlünk is a halál félelmét, és töltsd be szívünket az örök élet örömével, az élő Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.
Kedves Testvérek! Ősi húsvéti jelkép a gyertyafény. Fontos, hogy ilyen szimbólumok is erősítsék bennünk a húsvéti örömhírt. Ezért arra kérek mindenkit, aki ezen a felvételen keresztül kapcsolódik be a soproni evangélikusok húsvéti közösségébe, keressen egy gyertyát vagy mécsest, és most gyújtsa meg, hadd emlékeztessen legalább néhány percig, vagy még tovább mindannyiunkat a feltámadt Jézus Krisztusra, aki a világ világossága. Akkor is ereje van ennek a jelképnek, ha verőfényes napsütés van, vagy ha a lámpáink hatalmas fényerejükkel elnyomják egyetlen gyertya fényét.
Számomra különösen megrendítő a húsvét hajnali istentisztelet, aminek során a sötét templomba egyetlen égő gyertyával érkezik meg a világosság, amiről aztán meggyújtjuk a résztvevők mécseseit és az oltár gyertyáit is. Néhány akkor elhangzó mondatot idézek:
Több fényt! – kiáltott segítségért a sötét alagút elejére ért költő. De nem lelt több fényre. Ráborult a halál sötétsége. Pedig érdemes kiáltani – de nem mindegy, kihez. Jött valaki, akinek születésekor fényesség támadt a sötét mezőn. Valaki, akinek bölcsőjére különleges csillag sugara hullt. Egy ember, aki elmondhatta: én vagyok a világ világossága. S egy ember, akinek távozásakor, halálakor valóban sötét lett – teljes napfogyatkozás. Krisztus előlépett a sírból. Felkelt a nap, felragyogott a világ világossága. Az ő fényéből részesülhetünk ma mi is. A húsvéti gyertya, az élő és meleg fény jelképe megérkezett.
Húsvét ünnepének igehirdetési igéjét Jób 19,25–26-ból olvasom:
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent.
Ünneplő Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Jézus feltámadt, Jézus él. Nagyon fontos ez a hír.
De mit jelent számunkra, a mi sorsunkra milyen hatással van? Az én körülményeim, érzéseim, jövőm hogyan változik meg ettől?
Először is Jézus feltámadása legyőzi a kétségeinket. Annyi bennünk a kétség, a bizonytalanság. Irigyelhetjük Jóbot, hogy ilyen határozottsággal mondja ki ezeket a szavakat: „Tudom, hogy az én megváltóm él”. Mi mit tudunk? Azt sem, hogy egy hét vagy egy hónap múlva milyen szabályok határozzák meg az életünket. Azt sem, hogy pontosan hogyan keletkezett ez a járvány. Még abban sem vagyunk biztosak, hogy pontosan hány méter távolságot kell tartani. Vagy hogy egy kedves gesztussal, segítséggel nem sodorunk-e veszélybe valakit.
Jób életében is sok volt a bizonytalanság. Sőt, a csapások, amiket elszenvedett, olyan értelemben vigasztalhatnak minket, hogy a mi nehézségeink sokkal kisebbek. Az ő élete egészen összeomlott, vagyona, családja, minden, amiért dolgozott. És mégis ebben a teljes sötétségben ott világított ennek a meggyőződésének a fénye. A tudás, amiről itt Jób beszél nem tapasztalatok és a logikus gondolkodás útján létrejött ismeretet jelent, nem kutatás, tanulás vagy tapasztalat útján szerzett tudást. Hanem olyan meggyőződést, ami akkor is megmarad, ha a tapasztalat, az események mást sugallnak. Bármit mondanak neki mások, bármilyen gondolata támad neki magának, bármennyire úgy tűnik, hogy hallgat az Isten, minden látszattal szemben ragaszkodik ahhoz, hogy ő él. Ez a tudás Istenről számára nem elméleti kérdés, hanem sorskérdés, hiszen az egyetlen biztos pontról van szó.
Húsvét hajnalán az asszonyokban is volt bizonytalanság: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” És a többiekben, a félelemtől bezárkózó, Emmausba kullogó vagy halászni visszainduló tanítványokban mind annyi volt a kétség. És mégis, annak a valósága, hogy Jézus él, legyőzte a bizonytalanságukat, megválaszolta a kérdéseiket. Ez vált az ő életükben is az egyetlen biztos ponttá, a sötétben is világító gyertyává.
A húsvéti örömhír a mi életünkben is eloszlathatja a kétségeket. Ha semmit sem tudok, azt az egyet tudom és az elég, hogy az én Uram él!
Jézus él. Ennek a második következménye a vigasztalás. Nem csupán bizonyosságról, a kétségek eloszlásáról van tehát szó, hanem olyan fordulatról, ami el tudja űzni félelmeinket, szomorúságunkat, kilátástalanságunkat, ami jóra fordítja a sorsunkat. Jób ugyanis nem csak azt mondja Istenről, hogy él, hanem azt is, hogy megváltó. Azt nevezték megváltónak, aki visszaszerezte az elszegényedett rokon családi birtokát. Aki a gonoszul megölt ártatlan rokonért igazságot szolgáltatott. Aki a bajban lévőkön, az elhagyatottakon segít. Megváltónak nevezték tehát a legközelebbi rokont, akihez mindig odafordulhatott az ember. „Tudom, hogy az én megváltóm él.” Ez azt jelenti, hogy akit nem tudott legyőzni a halál, az az én megváltóm. Az én javamra fordítja ezt a legyőzhetetlenségét. Az én betegségemmel szemben, az én halálommal szemben áll valaki, az én megváltóm. Mert újra és újra nyilvánvalóvá teszi, hogy nem hagy magunkra minket. Nem lehetek elveszett, nem tudok elveszni. Mert őrajta múlik. Neki nem akadály a halál. Ezért nem létezik olyan helyzet, olyan fájdalom, olyan szomorúság, olyan bűn, amiben reménytelennek kellene lennem.
Az, hogy ő él, ezért nem csak valami tőlem független tény. Mert ahol Isten van, ahol Isten szóba áll az emberrel, ott élet van és az élet megmarad. Ennek a személyes, vigasztaló üzenetét közvetíti Jób szava: „utoljára megáll a por fölött”. Még a port sem hagyja magára, még azután is van velünk dolga, tud rajtunk segíteni, hogy a porból lett ember porrá lett. Az „utoljára” kifejezés azt jelenti, hogy a döntő szót ő mondja ki, nem a vádlók, nem a megbélyegzők, hanem a mi megváltónk.
Kedves Testvérek! Jézus él! Erre emlékeztet a húsvéti gyertya fénye. Az a fény, ami a környező sötétség ellenére is tud ragyogni, az a fény, ami meg tudja mutatni a kiutat. Ahol megszületik a húsvéti hit, azaz ahol Krisztus, az élő Isten úrrá lesz a hitetlenségén, ahol emberek az élő megváltóra néznek, ott változás történik. De nem egyszerűen a világnézet változik meg, hanem létrejön az egyetlen biztos pont, a kétségek ellenére való meggyőződés. És elnyerjük a vigasztalást, a félelmek megszűnését, a reményt. „Tudom, hogy az én megváltóm él.” Ámen.