Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz? Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken. Egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz! (Jn 8,1-11)
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Történetünk a jeruzsálemi templomban játszódik. Előző nap ért véget a legvidámabb zsidó nagyünnep, a 8 napos lombsátor-ünnep, a fáklyatánccal és nagy vigalommal. Történetünk reggelén zarándokok ezrei indulnak haza falujukba, városukba, de előbb még búcsút vesznek egyetlen templomuktól, a jeruzsálemi templomtól.
Hatalmas a tömeg, és nagy az izgalom, mert itt van a názáreti Jézus is! Pedig a fővárosi farizeusok és írástudók mind gyűlölik, mindenki láthatja. Folyton vitatkoznak vele, mindent megtesznek, hogy rossz színben tüntessék fel. Pedig betegeket gyógyít, bűnösök térnek jó útra szavára, és úgy beszél az Örökkévalóról, mint mennyei Atyáról. Előző este különös szavakat kiáltott a gyülekezetnek: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.” Vajon most mit fog tenni? Mit fog mondani?
Jézus egyszerűen csak leül középen, és elkezd tanítani. A törvényt magyarázza. Zsúfolásig megtelt a templom, mégis csend van, mert Ő más, mint bármelyik tanító vagy írástudó. Az Ő szavainak ereje van!
De mi ez a mozgolódás? Valami történik! Írástudók és farizeusok jönnek nagy robajjal. Ki az velük? Kit hurcolnak? Egy asszonyt. Középre állítják, és az egyik hangosan azt mondja: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?”
Az asszony reszketve összeroskad. Tudja jól, hogy mit tett, és azt is, hogy aki paráználkodik, azt a törvény szerint meg kell ölni. Szégyent hozott a családjára, szégyent hozott a vőlegényére. Halál vár rá. Kövezés. Most már nincs mit tenni, véget ér fiatal élete.
A vádlók összehúzott szemmel, magasra emelt fővel néznek Jézusra. Vajon erre mit lép a názáreti? Ő is tudja, hogy halál jár az asszonynak. Ezt írja elő a törvény. Mózes törvénye! Az Örökkévaló törvénye! Meg kell kövezni. Nincs más lehetőség. Ha mást mond, hamis próféta! De ha ezt az asszonyt Jézus szavára megkövezik, akkor Jézus követői elpárolognak. Nem lesz többé különleges, nem lesz a bűnösök barátja.
Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Minden szem rászegeződik. Ezrek várják, mi lesz a válasza. Egy nő élete múlik azon, hogy mit mond. Ő pedig lehajol, és ír a földre. Lassan húzza ujját, minden sietség nélkül. Hiába faggatják, hiába kérdezgetik egyre feszültebben, Ő csak ír és ír a föld porába. Őt senki nem siettetheti, senki nem kényszerítheti. Ott gubbasztanak ketten, középen a földön: Jézus és a parázna asszony. Körülöttük morajlik a tömeg.
Aztán Jézus egyszer csak felegyenesedik, és így szól: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. És lehajolva tovább írt a földre. Micsoda? Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ? A vádlók arca eltorzul: Mindenki látja, hogy nem hoztuk ide a férfit, akivel ez a nő paráználkodott. Meg se említettük. Pedig a törvény kimondja, hogy neki is halál jár. Egyikünk sem vetheti rá az asszonyra az első követ.
Jézus előtt koldusok vagyunk mind, Testvéreim. Azt hisszük, jobbak vagyunk, többek vagyunk másoknál. Vagy legalább egyeseknél. Mert mi nem paráználkodunk, mi nem gyilkolunk, nem lopunk és csalunk, mi tisztességes állampolgárok és jó keresztények vagyunk. De Jézus szava összedönti szépen felépített kirakatunkat. „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” Nem paráználkodunk, csak gondolatban. Talán nem válunk el, de nem is teszünk meg mindent társunk boldogságáért. Nem gyilkolunk, csak szavakkal, és gyűlölködünk, ha valaki nem úgy cselekszik, ahogyan az nekünk tetszik. Nem lopunk és csalunk, csak akkor, amikor úgy érezzük, hogy jogosan tesszük, és egyébként is mindenki ezt csinálja. Mi tisztességes állampolgárok és jó keresztények vagyunk, kivéve, amikor elfelejtkezünk erről. És mégis ráhajítjuk a követ egymásra. Jézus szavára azonban kiderül, hogy koldusok vagyunk mindnyájan.
De még ha olyanok is vagyunk, mint a farizeusok és az írástudók voltak ebben a történetben, Jézus akkor is a megtérésünket, a megmenekülésünket akarja. Mert hiába vannak Jézusnak ellenségei, Ő még azokra is szeretettel tekint. Még értük is esedezik! Mindenkiben az elveszett, megmentésre szoruló embert látja. Nem nézi végig diadalittasan, ahogyan a vádlók sorban eloldalognak, nem élvezi ki győzelmét felettük, hanem végtelen tapintattal újra lehajol, és tovább ír a földre.
Testvéreim, mi ne menjünk el Jézus színe elől, mint az asszony vádlói! Maradjunk ott Vele! Nekünk is ott a helyünk a bűnös asszony mellett. Akkor is, ha bűneink titkosak és az emberek elől elrejthetőek. Hiszen Jézus a szívünkbe lát, a vesénkbe lát. Azt is tudja, amit még önmagunk előtt is takargatunk. Jól tudja, milyen gyakran vagyunk tanítványok helyett árulók, tagadók és Tőle elszakadók. Mégis ott gubbaszt velünk a földön, lehajolva hozzánk. Ezért jött a földre, ezért lett emberré, hogy lehajolhasson hozzánk.
Az asszony vádlói mind eltűntek. De ott maradt Jézus, az egyetlen bűntelen, akinek joga van elítélni őt és minket is. Igaza lenne, ha szóra se méltatna, igaza lenne, ha halálra, örök halálra ítélne! Mégis így szól: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
Értitek, Testvéreim, hogy mi történik? Kegyelem árad ránk! Irgalom árad ránk! Jézus előtt nincs semmink, amivel dicsekedhetnénk, csak a töméntelen bűnünk, ami átjár bennünket és elárasztja életünket. Ő mégis azt mondja: Nem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva ne vétkezz! Jézus új esélyt ad, és új életre hív. Olyan életre, amelyben Ő mindig ott van középen. Olyan életre, amelyben Jézust nem űzzük messze, életünk perifériájára. Jézus olyan életre hív, amelyben nem csak ott számítunk Rá, ahol a mi lehetőségeink már véget érnek, és nem csak akkor hívjuk, amikor mi már tehetetlenek vagyunk. Hanem Jézus olyan életre hív bennünket, amelyben Ő mindig ott van középen, a szavával, a tetteivel, mindent megváltoztató kereszthalálával és feltámadásával, Szentlelkének erejével.
Testvéreim, tudnotok kell, mindannyiunknak tudnunk kell, hogy Jézus nélkül a halálba megyünk, Jézus nélkül a pokol a jussunk, már itt a földön is. Ahogyan a házasságtörő asszony halált érdemelt Mózes törvénye szerint, úgy vagyunk méltók mi is a halálra bűneink miatt. Jézus viszont az élet és az üdvösség felé vezet minket. Ránk árasztja kegyelmét, bűnbocsánatot ajándékoz nekünk újra és újra, mert Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.
De tudnunk kell azt is, mindig emlékezzünk rá, hogy a ránk áradó kegyelemnek igen drága ára volt. Jézus szenvedése és kereszthalála. Ő szenvedte el a büntetést a házasságtörő asszony helyett, és ő szenvedte el a büntetést mindannyiunk helyett. Ezért mondhatja ki Jézus nekünk is: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” Ámen.