Élőben közvetítette a Kossuth Rádió
Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne. (Róm 13,11-14)
Keresztény Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
„Éreztem, hogy bűneim rabja vagyok, és panaszos szóval kiáltoztam: Mikor lesz vége ennek az örökös holnapra hagyatkozásnak? Miért nem most mindjárt? Miért nem szakajtja meg ez az óra életem gyalázatosságát?
Így sóhajtoztam s szívem a legkeserűbb bánat könnyeit sírta.
Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette:
Tolle, lege!
Tolle, lege!
Vedd, olvasd!
Vedd, olvasd!
Arcom pillanat alatt megváltozott, s lázasan kutattam emlékezetemben, van-e valami olyan játékfajta, amelyben a gyermekek ehhez hasonló éneket szoktak énekelni, de nem emlékeztem, hogy bármikor hallottam volna.
Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet.
E gondolat hatása alatt visszasiettem oda, ahol Alypius ült, mert odatettem az Apostol könyvét, mikor fölkeltem onnan. Fölkaptam, kinyitottam s egyetlen hang nélkül olvastam azt, amire tekintetem legelőször esett:
»Nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.« (Róm 13,13).
Nem akartam továbbolvasni. Nem is volt szükséges. Amint ugyanis a mondat végére értem, mintha a biztos megnyugvás fénye árasztotta volna el szívemet, a kételkedésnek utolsó árnyéka is eloszlott belőlem.
Magadhoz fordítottál ugyanis egészen.”
Kedves Testvérek! Ágoston, az ókori egyházatya így emlékezett vissza ezzel a Római levélbeli igénkkel való találkozására. 1630 évvel ezelőtt ez volt számára felébredésének alkalma. Bennünket is, mindannyiunkat, soproniakat, országszerte és a határokon túl a rádiót hallgatókat ezzel szólít meg most Isten ugyanezen az igén keresztül: Most van itt az alkalom. Most van itt az idő arra, hogy átéljük az Istennel való találkozást, hogy sorsunk megváltozzon! Különleges alkalmat, minőségi időt kapunk ajándékba.
Az időt gyakran ellenségnek tekintjük. Egy-egy születésnap, vagy az újra visszatérő advent emlékeztet az idő múlására. Úgy érezzük, versenyt futunk vele a sok teendőnkkel, és hogy a múlásával végérvényesen szegényebbek leszünk. Valóban ellenségünk a rohanó idő, ha nem jóra használjuk.
Francois Villon Haláltánc-balladájában Faludy György tolmácsolásában így hangzik a refrén:
„Tunyán henyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!”
A ballada versszakai egy-egy gyenge emberi életcélt jelenítenek meg, amivel a szereplők nem használták jól a kapott időt, ezért kétségbeesnek, amikor az elfogy. Van egy szereplője a balladának, aki nem aggódik emiatt, hanem hasznossá tud válni. Az idő múlásában nem maga a múlás, hanem az értelmetlen elmúlás, az igazi célok nélküli elmúlás a szomorú. Ha volt maradandó tartalma az előző advent óta eltelt évnek, akkor nem kell siratnunk. Isten ebben a mai igénkben az idő múlására figyelmeztet minket. De nem azért, hogy ijesztgessen, nem is azért, hogy a rövid ideig tartó leárazás marketingtrükkjével kényszerítsen. Isten az időt nem megszorításnak adja, hanem lehetőségnek, ajándéknak.
Ma különleges időt kapunk ajándékba Istentől, advent páratlan hangulatú időszakát. Érezzük, hogy ez a néhány nap egészen más, mint az év többi része. Világító díszek, vásárok, meghitt rendezvények, készülődés mutatja advent fontosságát. Sürgetnek bennünket a karácsonyi dalok, hogy minden kész legyen az ünnepre. De valójában miért különlegesek ezek a hetek, mire való ez az idő, mi adhatja meg azt a tartalmát, amitől nem értelmetlenül múlnak el, ha majd véget érnek az ünnepek?
Advent eljövetelt jelent. Tehát az Úr érkezését hirdeti. Ezt talán sokan tudjuk. De mit jelent az, hogy ő jön? Erre a kérdésre válaszol ez a mai igénk, hogy mit hoz az érkező Úr, hogy minek az ideje advent.
Először is az üdvösség ideje. Ezt a ritkán használt szót bátran behelyettesíthetjük a boldogsággal, mert az üdvösség nem csak eljövendő, halál utáni, mennyországbeli létet jelent, hanem már most a reménytelenség, a magány és minden félelem elmúlását. Erre van szükségünk. Kedves Testvérek! Hát ez után sóhajtozunk nap mint nap, ez az, amit egy-egy teljesítendő feladathoz, elérendő célhoz kötünk, ha meggyógyulok ebből a betegségből, ha egyszer kifizetem a hitelt, ha elvégzem az iskolát, ha megszületik a gyermekem akkor fog oldódni minden görcs, akkor érzem majd azt, hogy biztonságban vagyok. Ezt nevezzük boldogságnak, ezt tűzzük ki magunk elé, ezt várjuk a következő teljesülő feltétel után.
De nem jön el, hiába hajszoljuk. És ebben az adventet meghirdető igénkben azt halljuk, hogy közel van hozzánk az üdvösség, közel van hozzánk a boldogság. Közelebb, mint gondolnánk. Az adventi vendég feltétel nélkül, kitűzött, teljesítendő célok nélkül hozza el. És csak ő hozhatja el. Várhatjuk mi, várjuk is a boldogságot elvektől, személyektől, döntésektől, életviteltől, pedig csak Jézus Krisztus jelenidejű adventje hozhatja el. Adventnek ugyanis három jelentése van: emlékezünk arra a páratlan eseményre, amit évszázadokon keresztül vártak, hogy kétezer évvel ezelőtt eljött a Megváltó, emberré lett az Isten. Másrészt jelenti azt, hogy titokzatos, rejtett módon most is jön hozzánk. Harmadrészt jelenti azt, hogy egyszer majd egészen nyilvánvalóan, dicsőségesen tér vissza. És ebből a három jelentésből hadd emeljem ki most a középsőt. Mert ha csak emlékezem a betlehemi történetre, és ha csak reménykedem, hogy egyszer majd véget vet Valaki az igazságtalanságnak, attól még nem kapok most boldogságot. Csak úgy lehet közel hozzám az üdvösség, ha Jézus adventje jelenidejű, ha egybeesik 2016 adventjével. Igehirdetésben, igeolvasásban, a keresztségben, az úrvacsorában igenis érkezik a várva várt Király. Ahogyan az evangéliumi igében hallottuk, hogy egy hétköznapi, szürke szamár hátán lovagolt be Jeruzsálembe, úgy most is emberi szavakat, ostyát, bort használ fel arra, hogy megvalósuljon a nagy találkozás. Nem egyszer majd, hanem már most. Gyönyörűen írja Luther Márton egyik karácsonyi énekében: „Úgy jött a földre szegényen / Hogy minket gazdaggá tegyen, Hogy mint mennyben az angyalok, / Már itt lehessünk boldogok.” Advent a jelenidejű, közeli üdvösség ideje.
Másodszor advent a nappal közeledésének ideje. Talán különösen is átérezzük ennek a fontosságát most, amikor már a délután közepén sötét van, amikor egymást követik az óraátállítás megszüntetésére vagy időzónaváltásra irányuló ötletek és kezdeményezések. Hiszen éltető erő számunkra a napsütés, nagyon rosszul érezzük magunkat nélküle. Az éjszaka félelmet kelt, nappal vállalhatatlan tetteket takarhat el. Fizikai, lelki, erkölcsi és ezerféle tapasztalatunkkal szemben szólal meg a mai igénk híradása: „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van.” Pedig úgy érezzük, hogy sötétben vagyunk, amitől nem látni Isten atyai arcát és amitől nem látni a többi ember arcán sem a jóindulatot, így mindenhol ellenséges indulatot sejtünk.
Hogy sötétben vagyunk, ahol nem tudni, mi vár ránk. Bárcsak vége lenne egyszer! Ahogy a zsoltáros írja: „Lelkem várja az Urat, / jobban, mint az őrök a reggelt, / mint az őrök a reggelt.” Advent azt hirdeti, hogy hiába tűnik úgy, hogy egyre csak nő a sötét. Hiába nevetnek az arcunkba a gonoszságot, mások megalázását büntetlenül elkövetők. Hiába érezzük azt, mintha egyre kevesebb lenne az erőnk. Igenis közeledik a világosság. Johann Hinrich Wichern evangélikus lelkész úgy találta ki árvaházi gyerekek számára az adventi koszorút, hogy az egyre több világító gyertya erre a növekvő fényességre utaljon. Mert csak ez adhat reményt. Ahogyan Kosztolányi Dezső írja: „Aranyos szárnyon repül a hajnal / ragyogó bárddal űzve az éjet… / …Tűnnek a rémek, messzire, halkan… / Itt van a hajnal! Itt van az élet!” Az emberiség története során annyi mozgalom hirdette magáról, hogy elhozza a fényt. Gyakran csak növelni tudták a sötétséget. Újra és újra meg kell tapasztalnunk, hogy csak sötétség van Krisztus eljövetele nélkül, aki ezt mondja magáról: „Én vagyok a világ világossága.” Advent azt jelenti: reggeledik.
Harmadszor advent az ébredés ideje. Érdekes, hogy ebben az adventi igénkben nincs szó andalító hangulatról, hanem azzal szólít meg minket: „ideje már az álomból felébrednetek”. Tehát az a boldogtalanság, sötétség, amitől szabadulni szeretnénk, nem pusztán valami rajtunk kívülálló összeesküvés, hanem bennünk van, ránk jellemző állapot. Lelki értelemben vett alvás, amiből fel kellene ébrednünk. De érdemes is felébrednünk, mert olyan Úr közeledik, akiért érdemes az álomképeket feláldozni, érdemes a kényelmes kereteket feladni. Ez az ébredés a megtérést, a hitetlenségből hitre jutást jelenti. Érdekes, hogy ezzel Pál apostol nem valami istentelen pogányokat ostoroz, hanem ezt egy keresztény gyülekezetnek írja. Tehát aki úgy gondolja, hogy ismeri ő eléggé Istent, volt neki már elég meghitt adventje, annak is szüksége van újra és újra erre az ébredésre. A ma kezdődő egyházi év számunkra, evangélikusok számára egészen különleges, mert ennek során ünnepeljük a reformáció elindulásának 500. évfordulóját. Ugyanis ennek a számunkra és az egész világ számára meghatározó ébredési mozgalomnak a kezdőpontja az volt, amikor 1517-ben Luther Márton útjára indította 95 tételét. Az első tétel így szól:
„Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: »Térjetek meg!« – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen.” Egybecseng ez azzal, hogy a mai, adventet kezdő igénk betegágyon fekvőknek és úton lévőknek, magukat megtért kereszténynek vagy ateistának vallóknak egyformán szól: „ideje már az álomból felébrednetek”. Advent az ébredés ideje.
Negyedszer pedig advent az átöltözés ideje. Különös megfogalmazást használ ugyanis ez az igénk azzal kapcsolatban, hogy milyen változást hoz advent, mit jelent az ébredés: „Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit … Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust.” Az átöltözésről könnyen a köpönyegforgatás juthat az eszünkbe, amikor csak a külső változik meg, a belső nem. Itt nem erről van szó, hanem hogy a belső változást, az ébredést mindenképpen külső változás is követi. Tehát hogy nemcsak elméletben, nemcsak belső, lelki békességben, hanem a hétköznapi tettekben, életvitelben is igaz az, hogy aki kipróbálta, tudja, hogy Krisztust levetni nem érdemes, mert rátalált a legjobbra. Nem a köpönyeg fordul, hanem az egész ember, és vele a köpönyeg. Ez a ruhacsere végülis az egész ember kicserélődését jelképezi. Cseréről van itt szó, aminek a szükségességére Ágoston is rádöbbent, amikor isteni sugallatra ezt az igét olvasva magára ismert a dorbézolóban, részegeskedőben, bujálkodóban, kicsapongóban, viszálykodóban és irigyben. Ráébredt, hogy életmódjának és egész élettartalmának cseréjére van szükség. Hasonló cseréről más helyen is ír Pál apostol: „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” A golgotai kereszten Jézus felvette a mi ruhánkat, a bűn ruháját, ami – legyünk Ágostonhoz hasonlóan őszinték – minden hétköznapi viseletünk. Itt az ideje, hogy felvegyük az ő ruháját, az ünnepi, fehér ruhát. Csodálatos örömhír, hogy van más öltözék, mint ami szinte már eggyé vált velünk. Advent az átöltözés ideje.
Az időt gyakran ellenségnek tekintjük. De nem az, ha Krisztust magunkra öltve élünk. Ahogyan a mély víz is csak annak árt, aki nem tud úszni. Krisztusba öltözve értelmes célt kap az életünk, és akkor már nem hiába múlik, akkor nem úgy szállnak az évek, mint a percek. „Mikor lesz vége ennek az örökös holnapra hagyatkozásnak? Miért nem most mindjárt?” kérdezhetjük Ágostonnal. Válaszol ez a mai igénk: itt az alkalom sorsunk megváltozására, mert itt van az advent, azaz érkezik Jézus, és elhozza az üdvösség idejét, a nappal közeledésének az idejét, az ébredés idejét és az átöltözés idejét. Ámen.
Imádkozzunk! Uram, Istenem! Köszönöm, hogy újra elhoztad advent gyönyörű idejét. Kérlek, öltöztesd ünneplőbe, fehérbe a szívemet. Add, hogy átéljem, ez a te érkezésed ideje – számomra is. Jöjj el hozzám, és változtass meg, ébressz fel. Ámen.