Akkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: "Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?"Jézus ezt mondta nekik: "Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak. Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitép a ruhából, és még csúnyább szakadás támad. Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad." Mt 9,34-35
Mi a különbség a két felfogás között, a böjtölés és Jézus életöröme között? Első látásra annyi, hogy aki böjtöl, az jobban meg tudja fékezni testét. És mivel kultúránk- elméleti szinten legalábbis- nem hedonista, vagyis az önmérsékletet nagyobb erényként fogadja el, mint a tobzódást, így azt mondhatjuk, hogy erkölcsileg magasabb szinten áll az, aki böjtöl. És ez lehet, hogy alapjában véve így is van. Mégis, mindig igaz ez? Engem arra emlékeztet, mint amikor valaki olvasta, hogy a vízivás mennyire egészséges - nosza, rögtön fel is hajtott ötliternyit, és belehalt. Nem lehet mindig teljes bizonyossággal rámutatni egyik vagy másik külsőségre: ez az igazi, a helyes. Ne feledjük: Hitler jólfésült volt, Einstein kócos. Mégis, melyiket tartjuk ma pozitívabb figurának?
Ne essünk tehát abba a hibába, hogy első ránézés alapján tartunk egy szokást jobbnak a másiknál. Ne higgyük el János tanítványainak, hogy a böjt mindig és mindenáron jobb, mint az ünnepi étkezés.
Hol a hiba? Miért vállalják Jézus tanítványai tudatosan az evést-ivást, szemben a vallásilag elvárt önsanyargatással? Fricskát akarnak adni azoknak, akik a vallásosság hősi tetteit várnák el tőle? Szilveszteri poénról van szó?
Szerintem aki azt hiszi, a böjt mindig és minden helyzetben jobb, mélyebb, mint az életöröm, az nem érti meg a böjt lényegét. Olyan, mintha eleve alacsonyabb szintűnek nyilvánítanánk azokat műveket, amelyek humorral születtek, mint a komoly arcúakat. Elfelejtik, hogy a komoly ellentéte nem a vidám, hanem a komolytalan, a sekélyes. Igenis van, amikor a derű, a vidámság éppolyan mély és értékes, mint a komoly arc. Ahogyan Karinthy Frigyes mondta: humorban nem ismerek tréfát. Ugyanígy: az, hogy a böjt lényege az Istennel való kapcsolat, nem azt jelenti, hogy a böjt hiánya egyben az Istennel való kapcsolat megszűntét kell, hogy jelentse.
Miről szól a böjt? Arról az alapvető élményről, hogy valami eltörött. Arról, hogy hiányos az életünk, és ezt a hiányt ábrázoljuk ki azzal, hogy étkezésünkben, szokásainkban rés támad- nem eszünk valamit, nem teszünk valamit, amit egyébként igen. A böjt nem edzőmérkőzés szokásainkkal, hanem annak a belátása, hogy elvesztettünk valamit.
Ennek a böjtnek nagyon nagy ereje van: saját töredékességünknek, bűneinknek felismeréséből származik. Ezzel szembenézni nagyobb dolog, mint lemondani egy ételről, amit egyébként szeretünk. Aki sekélyességében nem mer szembenézni saját életének töredékességével, nagy tragédiának néz elébe. Tudták ezt János tanítványai is, akik szembenéztek saját bűneikkel, ezért is merítkeztek alá. Számukra az, ahogy valaki nem böjtöl, tényleg gyanús: azt jelenti, hogy nem gondolt bele életének sötétjébe, hogy nem tartott igazi bűnbánatot. A maguk szempontjából joggal kérdezik hát Jézus tanítványait: ti miért nem böjtöltök? Igen, ha idáig eljutnánk gondolatainkban - és bárcsak minél többen eljutnának! - akkor kevesebben töltenék a mai estét pityókásan, és többen a Kyrie eleison, az Uram irgalmazz! hangulatában. Nem a trombitaszóval, nem a pezsgősüveggel van bajom, hanem azzal, ami sok ember számára e mögött áll: azzal, ha nem tekintünk bele az elmúlt évbe, nem bánjuk meg azt, amit elrontottunk és helyre már soha nem tehetjük. Fájdalmas látni, ahogyan emberek önmagukat megvakítva kerülik a szembenézést saját életükkel. Igen, kellene a böjt.
Jézus tanítványai mégsem böjtölnek. De nem azért, mert vakok lennének, és nem látnák saját maguk és a világ elveszettségét. Sokkal inkább azért, mert túllátnak rajta. Mert tudják, Jézussal helyreállt az a kapcsolat, amelynek elvesztését fájdalmasan átéljük, amelynek hiányát szimbolizálja a böjt. Bár tudják az igazságot, hogy az ember Istent elveszítve él, tudnak egy még nagyobb igazságról, nevezetesen arról, hogy ennek ellenére őket nem veszítette el az Isten.
Jézus a bűnbánók, az élettől megsavanyodottak, a böjtölők között magára mutat: miért hiszitek, hogy Istentől messze vagytok, amikor itt vagyok közöttetek? Miért sírna a násznép, ha egyszer közöttük a vőlegény?
Igen, ahol mások csak tragédiát látnak, ami miatt illő böjtölni, ott Jézus tanítványai Isten jelenlétét, a testté lett Igét látják. Amikor panaszkodni lehet, akkor hálát adni is. Amikor a diák panaszkodik a túl sok tanulnivaló miatt, akkor valójában azt mondja: nem vagyok gyermekmunkára kényszerítve. Ha azt mondom, nincs elég időm a gyerekeimre és a munkámra, akkor azt is mondhatom: vannak gyerekeim és van munkám. Amikor valakinek nyolcvanévesen a lába fáj, akkor elmondhatja: Isten legalább nyolcvan évet adott neki.
Van miért boldognak, vidámnak lenni! Még akkor is, amikor azt hisszük, panaszkodni kellene. Ha akarunk, hát nyomjunk ma este csákót a fejünkre és trombitát a szájunkba, engedjük meg magunknak, hogy derűsek legyünk, Lehet, hogy más ezt összekeveri azzal a felelőtlenséggel, amely nem tud bűnről és bűnbánatról. Azoknak el lehet magyarázni, ahogy Jézus elmagyarázta János tanítványainak: ez a derű nem alatta van a bűnbánatnak, hanem fölötte! Tud az ember elveszettségéről, de sokkal inkább tud megtaláltságáról! Tudom, lesz még böjt - ebben az elkövetkező évben is és életünkben is. Tudom, hogy néha fáj az Isten-hiány, hogy néha összegörnyedünk bűneink miatt. Komolyan kell vennünk ezeket a napokat. De éppoly komolyan kell vennünk a mai nap örömét: azt, hogy az év utolsó estéjén szabad ünnepelni, szabad másokkal együtt vidámnak lenni. Nem azért, mert felületesek vagyunk, hanem éppen azért, mert tudunk a legmélyebb csodáról: Isten jelenlétéről Krisztusban. Ámen.
Hegedűs Attila