Nem támadunk föl! Nincs ilyen képességünk.
De Istennek minden lehetséges! Jézus Krisztus már feltámadott!
Legyen örömmel tele ünneplésetek!
A fenti köszöntést írta tegnap az egyik lelkészkolléga a lelkészi levelező-listára. Megállított ez a gondolat. Rádöbbentett, hogy mennyire nem a mienk ez az ünnep, a feltámadás ünnepe. Nem mi csináljuk, ahogyan a feltámadást sem mi visszük véghez. A mai hajnalra már régóta sokan számítunk. Csütörtökön a liturgiában szereplő ifjakkal főpróbát tartottunk. Gyülekezetünk segítőkész asszonyai egy hete szerveződnek, hogy finom reggelivel fogadjanak minket istentiszteletünk után. Biztosak voltunk benne, hogy a mai ünnep ránk köszönt- hogy lesz feltámadás. Biztosak voltunk benne, mert tavaly is megünnepeltük, meg tavaly előtt is... A kétezer éves tapasztalat otthonossá tett bennünket feltámadás-témában.
Csakhogy a tanítványok annakidején nem ezt élték meg. Azok az asszonyok tényleg egy halott testhez mentek ki a sírhoz, nem az élő Jézust látni. Talán a tanítványok sem azért mentek, hogy meggyőződjenek az asszonyok szavainak hiteléről, hanem hogy megtalálják a bizonyítékot az ellenkezőjére. Nekik nem volt feltámadásuk- a tény hidegzuhanyként érte el őket. Nem voltak rá felkészülve. Nem az övék volt- nem tartották kezükbe, nem irányították az eseményeket. Egyszerűen megtörtént velük az, amire nem lehetett számítani.
Persze tudom, hogy voltak előzmények. Jézus utalt rá. De őszintén megvallva nekem sem esett volna le a tantusz, ha a tanítványok helyében vagyok- nem értettem volna a szavakat, amelyek a szenvedésről, a halálról és a feltámadásról szólnak. Az ő élményük az üres sírral egészen más, mint a mi előkészített ünneplésünk.
Ők mindenesetre tudták, hogy nekik nincs feltámadásuk- tudták, hogy a mai ézsaiási igeszakasz első fele mennyire igaz: "A halottak nem élnek, az árnyak nem támadnak föl, ezért büntetted meg és irtottad ki őket, még az emlékezetüket is eltörölted." És mennyire nem tulajdonuk az ige folytatása: "Életre kelnek hallottaid, föltámadnak a holttestek! Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok! Mert harmatod a világosság harmata, és a föld visszaadja az árnyakat."
Ha kimondom, van feltámadás, olyasmiről állítok biztosat, ami nem az én hatalmamban van- a hangsúly mégis lehet ugyanolyan, mintha azt mondanám: tudok autót vezetni. Ez utóbbi az enyém- és nagy a kísértés, hogy az előbbire is azt higgyem. Pedig nem az enyém- ajándék, ami akkor ér célba, ha nem vagyok rá fölkészülve, ha a "semmiből" ér el.
Alapállásunk nem a feltámadás, hanem a halál tapasztalata. A feltámadás a különös, soha meg nem érthető ajándék.