„Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyből: Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével, és nem kímélték életüket mindhalálig.” Jel 12,10-11,1
Ahhoz képest, hogy az előbb csendes éjről énekeltünk, itt most hatalmas hangról ír a Jelenések szerzője. Szó sincs csendességről, szó sincs andalító zenéről: üdvrivalgásként írja le János mindazt, ami történik. Mi ez a váltás? Rossz az alapige, nem karácsonyra való...
De bizony ide való. Csak talán a hagyományaink, a megszokásaink, amelyek nehezen értetik meg velünk, hogy karácsony más, több, mint a béke és a szeretet családias hangulatú ünnepe.
Milyen a hang, amit János hall, azon kívül, hogy hangos? Nem sokat tudni róla, csak a szavakat írja le a szerző. Én mégis sejteni vélem: ama bizonyos orkánszerű hang embermilliók megkönnyebbült sóhajából áll össze, olyan hangokból, amit akkor adunk ki, amikor hatalmas félelemtől, görcstől szabadulunk meg. Emberek milliói könnyebbülnek meg, amikor meghallják az üzenetet: levettetett testvéreink vádlója.
Igaz, mi keresztyének sokszor tűnünk úgy, mint e világ vádlói: felemelt ujjal figyelmeztetjük a világot, ha erkölcstelen útra téved, ha rossz irányba mozdul. Sokan emiatt utálják a keresztyéneket, és sokan ezt várják tőlük, sőt olyan is akad, akire mindkettő igaz: várja, hogy az egyház szóljon, ítéletet hirdessen, s ha ezt megkapja, megsértődik. És az egyház is gyakran hiszi azt, hogy ez az elsődleges feladata: ítéletet hirdetni, vádolni az emberiséget. És észre sem vesszük, hogy a Bibliában a vádló a Sátán másik neve: ő az, aki vádlóként, ügyészként lép föl.
A vádló, az ítélkező az, aki mindenről és mindenről meg tudja mondani, hova tartozik, megvannak a skatulyái, ahova belenyomja az embert, ítélkezésének tárgyát, és onnan nem engedi ki sohasem. A vádló nem csak azt mondja rólad, bűnös vagy, hanem azt is, soha nem is lehetsz mást, nincs esélyed, megvan a saját sorsod, életed, s ezt kell viselned egy életen át. Táblára írva nyakadba akasztják történetedet, nincs mód kitörni az előítéletekből, nincs mód kitörni a mások által felállított falak közül.
Rajtad a bélyeg: jobboldali vagy, vagy baloldali, szadeszos vagy fideszes, magyar vagy nem-magyar, katolikus, vagy protestáns, fiatal vagy öreg, tanár vagy diák, apa vagy fiú. A vádló újra s újra megalkotja a skatulyákat, a szakadékokat az emberek között, s elhiteti velünk, hogy csak ezek alapján lehet egymásra nézni, s ezek alapján rá lehet sütni a bélyeget a másikra: bűnös vagy, elveszett vagy, és az is maradsz. Hiszen ez így igazságos: legyenek választóvonalak, legyen végre innen s onnan két partja a folyónak, meghúzott határa az igazságnak.
Ha a vádlónak igazat adunk, mindannyian joggal mondhatjuk, elvesztünk, nincs esélyünk: biztos, hogy meg lehet találni azt a paragrafust, ami alapján mi csak vádlottak, megvetettek lehetünk.
De a mai ige, és a mai nap azt üzeni: ennek a vádlónak semmi helye az Isten világában, ő az, aki elveszett! Amióta Isten emberré lett, ama bizonyos betlehemi éjszaka óta a legfontosabb szakadék szűnt meg: az Isten és az ember közötti szakadék. Amíg a Sátán vádolja az embert- látod, milyen vagy? hogy tudsz így élni?- addig Isten maga is felveszi az emberlét minden örömét és fájdalmát; amíg a Sátán fölülről, az ügyész magasságából néz az emberre, addig Isten szemmagasságból, mert melléáll, társává lesz. A vádló a múlthoz kötöz, az emberré lett Isten felszabadít a jövőre.
És itt, emberi magasságban megszűnnek a kategóriák, megszűnnek a kényszerű elvárások, megszűnnek a különbségek. Az egyik evangélista, Máté szerint távoli bölcsek jöttek Jézushoz, kiváltságosok, akiknek még a királyi udvarba is bejárásuk lehetett- a másik, Lukács szerint egyszerű, mezei pásztorok. A néphit egybekapcsolta őket, jelezvén, hogy azok a kategóriák, amelyek eddig fontosak voltak, megszűnnek a betlehemi jászol mellett.
Hát ezért van üdvrivalgás a mennyben, ezért van felszabadult öröm. Mert megszabadultunk a vádlótól, akinek egy célja van: elhitetni, hogy semminek nincs semmi értelme.
De az igének van egy nagyon fontos másik mozzanata is: a hang azt mondja: Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság. Miért, eddig nem volt az övé? Dehogyisnem. Csakhogy Krisztus megjelenésével, a vádló eltűnésével lett nyilvánvalóvá, hogy Isten igazsága éppen ilyen igazság: Isten országának csak torz és fordított karikatúrája az, amely csak a határokat ismeri, de nem ismeri a mindent átfogó szeretetet. Az igazság, amelyik csak kegyetlen tud lenni, nem igazság. És Istennek ez a igazsága, mely nem a bűnt látja kinagyítva, hanem az embert a maga egészében, ez erősebb a vádló egyszínű és cinikus, kegyetlen igazságánál. És ha valaki ennek alapján akar megítélni minket, nincs más dolgunk, mint Betlehemre mutatni: az Isten ott megmutatta, hogy mi a valódi igazság: ő nem elítél minket, hanem mellénk áll. Ámen.