Istentiszteleti helyek a mai templom építése előtt
A hagyomány szerint Luther Márton szellemében először 1522-ben Kristóf szerzetes prédikált Sopronban, a Fő téri, egykor ferences – a mai bencés templomban. A város plébániatemplomába, a Szent Mihály templomba, Gerengel Simon személyében 1565-ben hívtak állandó evangélikus prédikátort, az ő nevéhez fűződik a soproni evangélikus gyülekezet megszervezése. De nemcsak itt volt evangélikus igehirdetés, hanem a Szent György utcai templomot, az azóta lebontott Szent Erzsébet templomot, a Szentlélek templomot és a Szent Jakab kápolnát is az evangélikusok használták akkor. Előbbiekben németül, utóbbiakban magyarul hangzott az ige.
A XVI. század utolsó harmadában e templomok nagyobbrészt üresen álltak, ugyanis bécsi nyomásra a város elbocsátotta az evangélikus prédikátorokat és tanítókat. A hívek huszonkét éven át a szomszédos Sopronnyékre (Neckenmarkt, Ausztria) és Németkeresztúrra (Deutschkreutz, Ausztria) jártak át istentiszteletre. A bécsi béke után, egészen a pozsonyi hűtlenségi per időpontjáig (1606-1673) ismét birtokukba vehették a Szent Mihály templomot. Az épületnek ez idő alatt tisztességgel gondját is viselték. Előbb a padokat újították meg, majd 1647 és 1651 között a teljes épületet helyreállították. Az oltárok nagyobb részét feleslegesnek tartották, így ezeket eltávolították. Ebben az időben, a Szent Mihály templomban felváltva tartottak katolikus misét, ill. evangélikus istentiszteletet.
A Szent Mihály templomot – amelyhez különösen ragaszkodtak az evangélikusok – 1674 februárjában végleg át kellett adni az ellenreformáció nyomására a katolikusoknak. Ekkor előbb Lackner Kristóf polgármester háza, az ún. Tábornok-ház (Fő tér 7.), majd az Eggenberg palota (Szent György utca 12.) udvarában tartottuk istentiszteleteinket. Utóbbi épületben ma is látható az emeleti loggia mellvédjébe épített díszes kő-szószék illetve az eső elleni védekezésben segítséget nyújtó kovácsoltvas karikák. Ebben az időben a „Nasse Lutheraner” „ázott lutheránusok” gúnynevet kapták eleink, mivel szabad ég alatt tartották istentiszteleteiket, az eső elleni védekezésként pedig gyakran ponyvát feszítettek az udvar fölé. Ennek az időszaknak az emlékére évente egyszer, augusztus 20-án ma is emlékező istentiszteletet tartunk az Eggenberg-ház udvarán.
1676-ban, megközelítőleg a ma is álló templom helyén, épült gyülekezetünk első saját istentiszteleti helye, egy fa imaház. Az épület azonban még ugyanebben az évben az egész városra kiterjedő tűz martalékává vált. 1677-ben azonban egy újabb fatemplomot építettek fel eleink, melyet 1722-ig folyamatosan használták is. Az egykori leírások szerint szerény külseje volt, belül azonban szép oltára volt, és orgonával is rendelkezett. A keresztelő kút és a drága csillárok a mai templomunkat is díszítik.
Az első, félig-meddig szilárd anyagokból épített „kőtemplom”-ot 1722-23-ban a korábbi fa imaház helyén emelték. A templom keleten az előtte lévő lakóházzal épült egybe, sötét, rosszul megvilágított terében kétezer hívő fért el. Bővítésére több terv is készült, az épület hátrányos adottságain azonban – úgy tűnt – alig lehet valamit segíteni. Időközben a fából épített karzatának és mennyezetének állapota is erősen megromlott, ezért 1781-ben a tervezett helyreállítás helyett új templom építését határozták el.
A mai templom
A gyülekezet még ebben az évben, azaz 1781-ben kérelmet nyújtott be új templom építésére, de választ csak egy évvel később kaptak. 1782 márciusában kezdték el bontani a régi templomot.
Az építkezés során egy sor nehéz műszaki feladatot kellett megoldani. Az alapozáshoz 182 erős égerfa cölöpöt kellett felhasználni. A hatalmas súlyokat hordozó kőoszlopok anyaga nem bizonyult megfelelőnek, ezért építkezés közben ki kellett azokat is cserélni. Mindezek ellenére a munkálatok gyorsan haladtak, hiszen ez év, azaz 1782. szeptember 14-én felkerült a két sarokkereszt a tetőszékre. A türelmi rendelet és a király által kiadott engedély szigorúan előírta, hogy a templomnak továbbra is házudvarban kell állnia, ajtaja nem nyílhatott utcára és tornya sem épülhetett. Az ajtókat, ablakokat az elkövetkező év tavaszán építették be, majd a berendezési tárgyakat és az orgonakarzatot is elkészítették. Az épületet 1784. január 1-jén szentelték fel.
Maga a templomépület azóta nem sokat változott. 1808-ban a bejáratok fa előépítményeit tűzveszély miatt eltávolították, majd kőből építették újjá. 1883-ban a fazsindely-fedést cseréppel váltották fel. 1854-ben Handler József (1796-1881) egyszerű sekrestyét épített a templomhoz.
Már az 1800-as évek előtt gondoltak a toronyépítésre, ennek pénzügyi lehetőségeit azonban csupán 1860 után sikerült megteremteni. A gyülekezet a bécsi Ludwig Försterrel (1797-1863) és a helybeli Handler Nándor építésszel (1836-1888) készíttetett terveket. Megvalósításra azonban, Försternek, a historizmus neves osztrák építészének korai olasz-reneszánsz ihletésű terve került. A torony alapkövét 1862-ben tették le, a kereszt 1863. október végén került fel az 52 m magasan elhelyezkedő csúcsra. A toronyszentelésre 1867. szeptember 14-én került sor.
Négy harangunk a soproni Seltenhofer Frigyes harangöntő és tűzoltófecskendő gyártó üzemében készült. Hozzásegített a harangok létesítéséhez az a kb. 25,0 q (50 Zentner) ágyúfém, I. Ferenc József kegyajándéka (Gnadengeschenk), ami a kiadások harmadát fedezte. Ezek közül a harangok közül az I. világháború során az orgonasípokkal együtt három darabot, a két legnagyobbat (az 1-est és a 2-est ) valamint a legkisebbet, a 4-est, be kellett szolgáltatni. Így válhatott az 1 db megmaradt harangunk, a 3-as, az 1921-es népszavazás örömteli eredményét bejelentő „Hűség harang”-jává. Sopron magyar maradt. Elvitt harangjainkat csak 1922-ben, ill. 1926-ban, és a II. világháborúban újból elvitt 4-es harangot, 1948-ban sikerült pótolni.
1. harang: 1,82m; 3441kg; ao Hősök harangja
2. harang: 1,45m; 1651kg; cis’ Béke harang
3. harang: 1,35m; 1170kg; e’ Hűség harang
4. harang: 0,95m; 445kg; a’ Miatyánk harang
Említésre méltó, ritka megoldás, hogy a harangokat nem a harangtér ablakain keresztül, hanem a torony földszintjéről, annak tengelyében, az arra kialakított nyíláson szállították fel működési helyükre.
A templombelsőben kevés építészeti díszítőelemet találunk. A tér vonzó-erejét igazából a tartószerkezet, az alátámasztás és lefedés szigorú, tiszta rendje adja. A teremszerű megoldás az e korban épült klasszicizáló késő barokk és kora klasszicista protestáns templomok általános sajátossága. A templomunk hangsúlyosan hosszanti szerkesztésében és a lefedés tudatos egységesítésében azonban a középkori templomépítészet, pontosabban a gyülekezet által hosszú időn keresztül használt Szent Mihály templom belső kialakításának erőteljes hatását is felfedezhetjük. Hasonló kettősség mutatható ki az építészeti részletek – így például a vállkővel megemelt toszkán oszlopfejezet – kialakításában is. Tehát a belső tér, antik és középkor művészeti eredményeit ötvözi magában, így egészében a historizáló klasszicizmus igen korai, jellegzetes alkotásának tekinthető.
A templom berendezésének stílusa sokkal inkább a barokk művészethez kötődik. Ez annak köszönhető, hogy az eredetileg tervezett kora klasszicista oltár nem került kivitelezésre, a gyülekezet a Bécs melletti Kahlenbergből, a feloszlatott Kamalduli Remeteség templomának 1730-ból származó barokk oltárát vásárolta meg, és állította fel. A hatalmas oltár a középhajó teljes felületét betölti. Magas talapzatán korinthoszi fejezetű oszlopok és pillérek állnak, ezek szeszélyes vonalú, áttört mennyezetet hordoznak. A kompozíciót Mihály arkangyal szobra koronázza. Az oszlopok között álló, két nagyméretű szobor Péter és Pál apostolt ábrázolja. Az oltárképet, „Krisztus az OIajfák hegyén”, Fischer Vince festette 1805-ben.
A klasszicizáló későbarokk szószéket a templom építésével egyidőben, Lang János soproni asztalos készítette. Az egyszerű, volutás díszű padok ugyancsak egyidősek a templommal.
A román stílusú keresztelő kutat viszont a második fatemplomból örököltük. Félgömbalakú medencéje négyes oszlopköteg-lábon nyugszik. Krausz Jakab soproni kőfaragó készítette 1677-ben. A vörösrézlemezből készült fedél későbbi keltezésű.
Az 1676-77-es években Bécsben készült aranyozott bronz csillárok szintén a második fatemplomból kerültek ide. Soproni kötődésű családok ajándékai. A középső csillárt Gálffy Ádám ajándékozta.
A templom első orgonája még az előző templomból került az új épületbe. 1884-ben ez az orgona Csurgóra került, a soproniak pedig a híres német Walcker cégnél rendeltek új hangszert. A nagyméretű, széphangú orgonának Hauser Károly tervezett finom rajzú homlokzatot. 1944-48-ban a pécsi Angster cég újította fel és bővítette az orgonát. A közelmúltban újbóli átépítésre került sor. A templomban gyakran rendezünk hangversenyt is. Az orgona három manuálja és pedálja 52 regiszteren osztozik, és 3860 síppal rendelkezik.