Történet

Gyülekezettörténet

GyülekezettörténetA lutheri tanok nagyon hamar utat találtak a soproni polgársághoz, aminek oka főleg a város kétnyelvűsége, azaz a német nyelv használata volt. Az 1520-as évek elején egy Kristóf nevű ferences szerzetes már lutheri szellemben prédikált a városban, és az 1524-es „inkvizíciós per” fő vádlottjai is a lutheri iratok voltak, a Fő téren égették el őket.

A XVI. század közepére a város polgárságának túlnyomó része evangélikussá lett. Ebből a közösségből Gerengel Simon formált gyülekezetet 1565-ben, elsőként az országban. Eredetileg – mivel felesége soproni származású volt- rokonlátogatóba érkezett a városba, de felkérésre a Szent Mihály templomban prédikált, és ennek akkora hatása volt a soproniakra, hogy rögtön meghívták lelkészüknek. Gerengel Simon 1571-ig szolgált Sopronban. Az ő nevéhez fűződik egy Káté, illetve a hozzákapcsolódó imádságos–, és énekeskönyv kiadása.

A XVII. század elején a város nyolcezer főnyi lakosságának jó része, több, mint hétezer fő evangélikus volt. Lackner Kristóf polgármester vezette a várost, aki igazi reneszánsz emberként sokoldalúságáról volt híres. 1604-ben ő alapította a Soproni Nemes Tudósok Társaságát, aminek a célja a közösségben való művelődés lehetőségének megteremtése, illetve a külföldi ösztöndíjasok segítése volt. Az ő segítségével alakult meg 1606-ban az evangélikus latin iskola. Állandó imaterem céljára a gyülekezet 1674-ben Schubert János házát vette bérbe, ekkor épült a gyülekezet fatemploma is.

Lang Mátyás lelkész jelentősen bővítette a gyülekezet könyvtárát, majd halálakor a gyülekezet saját, szintén jelentős könyvtárát is megvásárolta.

Fontos megemlíteni a gyülekezet lelkészei közül Barth János Konrádot (1634-1692), aki Buda visszafoglalásáról írt könyvet, illetve Szowits Kristófot, aki az első fatemplom 1676-os leégése után közadakozásból épített második fatemplomot felszentelte. Az új templom orgonájának megépítésével Jacob Harrer bécsi orgonaépítő mestert bízták meg.

Torkos József lelkész avatta föl a gyülekezet 1784-ben felépült mai templomát. 35 évig volt a gyülekezet lelkésze, lelkészi munkája mellett széles tudományos műveltsége volt: az 1736-ban kiadott Újtestamentum-fordításhoz ő írt irodalomtörténeti jelentőségű előszót, emellett a természettudományok is érdekelték, a Líceumban fizikaszertárt állított föl.

1790-ben Kis János későbbi püspök, líceumi öregdiák megalakította az első Magyar Tudós Társaságot. Ifjúkori működésével elindította az önképzőköri hagyományokat a Líceumban. Levelezésben állt a XIX. század eleje irodalmának központjával, Kazinczy Ferenccel, ő volt az, aki Kazinczy figyelmébe ajánlotta, és ezzel gyakorlatilag bevezette a „hivatalos” irodalmi életbe Berzsenyi Dánielt.

A XIX. század közepének lelkészei közül ki kell emelni Kolbenmeyer Mórt, aki tüzes hangú, a szabadságarcot éltető, „Das freie Wort” című szónoklata miatt fogságot is szenvedett. Ő fordította először Arany János és Petőfi Sándor verseit német nyelvre.

A XIX. század végére a gyülekezeten belül, illetve amellett sok különböző egyesület működött: árvaházat, a gyámintézetet, a testvéregyesületet, leányegyesületet, olvasó- és ifjúsági egyesületet tartott fenn az egyház. Mellettük a különböző gyülekezeti bizottságok is nagyban segítették döntés-előkészítő munkájukkal az egyházközség vezetőségét és presbitériumát. Ezek egészen a XX. század közepéig, az államosításig igen aktívan működtek.

GyülekezettörténetA XX. század jelentős történelmi eseményei rajta hagyták jelüket a gyülekezeten is. Az I. világháborút követő trianoni békediktátummal szembeszállva a soproniak kiharcolták, hogy saját maguk dönthessenek hovatartozásukról. A város 1921. december 14-én szavazott a Magyarországhoz való tartozásról. Emiatt nyerte el a város a Civitas Fidelissima (Leghűségesebb Város) címet. A népszavazás végeredményét az evangélikus templom harangja hirdette ki a városban: Sopron Magyarország része maradt.

Hatalmas törést szenvedett a gyülekezet a második világháború alatt. Először is az 1944. december 6-i bombázás során több épülete, így a templom is súlyosan megsérült, az Evangélikus Tanítóképző épülete pedig teljesen megsemmisült.

Az 1946-os kitelepítésben érte a gyülekezetet a legnagyobb veszteség: alapvetően németnyelvű gyülekezet lévén a gyülekezet nagy részét, mintegy kétharmadát kitelepítették. 1946 áprilisában az előrehozott konfirmációi ünnepségről már tudták a résztvevők, hogy legtöbbjüknek ez egyben a soproni templomtól való búcsút is jelenti majd. Pár héten belül a gyülekezet egy csapásra harmadára zsugorodott, a valaha körülbelül 13 ezer fős gyülekezet ma 3500 főt számlál.

Hasonló csapás érte a gyülekezetet anyagi téren is: rengeteg nagy értékű ingatlanját a gyülekezet tulajdonában lévő földekkel együtt államosították, így a valaha módos gyülekezet elveszítette mind a gazdasági egyensúlyához szükséges infrastruktúráját, mind gyülekezet-fenntartó tagságát. A gyülekezet megmaradt ingatlanjainak egy részét nem tudta fenntartani, ezért azt a város kezébe adta.

Az 1980-as évek közepén a gyülekezet temploma is életveszélyessé vált. Kiderült, hogy a háború után a megsérült templomot csak felületesen állították helyre, a tetőt tartó, párkány elmozdult, a templom tetejét az összeomlás fenyegette. Hosszú, kilencéves munka következett, aminek anyagi hátterét a magyarországi gyülekezetek és a külföldi (német és finn) testvérgyülekezetek segítségével sikerült előteremteni. Végül 1994-ban tudták újraszentelni a templomot.

A rendszerváltozás nagy változásokat hozott a gyülekezet életében is. 1992-ben újra egyházi fenntartású lett a Berzsenyi Dániel Gimnázium, 1996-ban pedig az Martos Flóra Egészségügyi Szakközépiskola Eötvös József Evangélikus Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium néven. A két középiskola országos egyházi fenntartású intézményként működik, de szoros a kapcsolatuk a gyülekezettel is: áhítatokat, ünnepségeket tartanak a templomban, és itt vannak a tanévkezdő és –záró istentiszteletek.

1996-ban a gyülekezet átvette a Hunyadi utcai általános iskolát, amely napjainkban Sopron legkeresettebb általános iskolája. A Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola 2006 szeptemberében egy óvodával bővült, mivel a gyülekezet egy Halász utcai ingatlan kárpótlási pénzéből megvette az önkormányzattól a Borsmonostori utcai tagóvodát, az óvodát pedig integrálta az iskolába. Ez azt jelenti, hogy ma Sopronban 3 éves kortól 18 éves korig evangélikus oktatási intézményben tanulhatnak a diákok.

A gyülekezet 2002-ben elkezdte az Evangélikus Nyugdíjasház építését az Eötvös József Gimnázium udvarán. Az építkezés anyagi alapját részben a Széchenyi-terv, részben a valaha a gyülekezet tulajdonában lévő, majd államosított Fabricius-ház kárpótlásából kapott összeg biztosította. Az épületet 2004. április 30-án szentelte föl Ittzés János püspök, a legfelső szint átadására 2006. szeptember 6-án kerülhetett sor. Ezzel úgy tűnik, teljessé vált a gyülekezet intézményrendszere.

A gyülekezetben két magyar nyelvű lelkész szolgál, mellettük pedig egy német lelkész látja el a német nyelvű szolgálatokat. Vasárnaponként reggel 8 és 10 órakor magyar, 9 órakor német istentiszteletet tartunk, emellett iskolaidőben 9 órakor gyermek-istentisztelet is van a gyülekezeti teremben.

Templomtörténet

Istentiszteleti helyek a mai templom építése előtt

A hagyomány szerint Luther Márton szellemében először 1522-ben Kristóf szerzetes prédikált Sopronban, a Fő téri, egykor ferences – a mai bencés templomban. A város plébániatemplomába, a Szent Mihály templomba, Gerengel Simon személyében 1565-ben hívtak állandó evangélikus prédikátort, az ő nevéhez fűződik a soproni evangélikus gyülekezet megszervezése. De nemcsak itt volt evangélikus igehirdetés, hanem a Szent György utcai templomot, az azóta lebontott Szent Erzsébet templomot, a Szentlélek templomot és a Szent Jakab kápolnát is az evangélikusok használták akkor. Előbbiekben németül, utóbbiakban magyarul hangzott az ige.

A XVI. század utolsó harmadában e templomok nagyobbrészt üresen álltak, ugyanis bécsi nyomásra a város elbocsátotta az evangélikus prédikátorokat és tanítókat. A hívek huszonkét éven át a szomszédos Sopronnyékre (Neckenmarkt, Ausztria) és Németkeresztúrra (Deutschkreutz, Ausztria) jártak át istentiszteletre. A bécsi béke után, egészen a pozsonyi hűtlenségi per időpontjáig (1606-1673) ismét birtokukba vehették a Szent Mihály templomot. Az épületnek ez idő alatt tisztességgel gondját is viselték. Előbb a padokat újították meg, majd 1647 és 1651 között a teljes épületet helyreállították. Az oltárok nagyobb részét feleslegesnek tartották, így ezeket eltávolították. Ebben az időben, a Szent Mihály templomban felváltva tartottak katolikus misét, ill. evangélikus istentiszteletet.

A Szent Mihály templomot - amelyhez különösen ragaszkodtak az evangélikusok - 1674 februárjában végleg át kellett adni az ellenreformáció nyomására a katolikusoknak. Ekkor előbb Lackner Kristóf polgármester háza, az ún. Tábornok-ház (Fő tér 7.), majd az Eggenberg palota (Szent György utca 12.) udvarában tartottuk istentiszteleteinket. Utóbbi épületben ma is látható az emeleti loggia mellvédjébe épített díszes kő-szószék illetve az eső elleni védekezésben segítséget nyújtó kovácsoltvas karikák. Ebben az időben a „Nasse Lutheraner” „ázott lutheránusok” gúnynevet kapták eleink, mivel szabad ég alatt tartották istentiszteleteiket, az eső elleni védekezésként pedig gyakran ponyvát feszítettek az udvar fölé. Ennek az időszaknak az emlékére évente egyszer, augusztus 20-án ma is emlékező istentiszteletet tartunk az Eggenberg-ház udvarán.

1676-ban, megközelítőleg a ma is álló templom helyén, épült gyülekezetünk első saját istentiszteleti helye, egy fa imaház. Az épület azonban még ugyanebben az évben az egész városra kiterjedő tűz martalékává vált. 1677-ben azonban egy újabb fatemplomot építettek fel eleink, melyet 1722-ig folyamatosan használták is. Az egykori leírások szerint szerény külseje volt, belül azonban szép oltára volt, és orgonával is rendelkezett. A keresztelő kút és a drága csillárok a mai templomunkat is díszítik.

Az első, félig-meddig szilárd anyagokból épített „kőtemplom”-ot 1722-23-ban a korábbi fa imaház helyén emelték. A templom keleten az előtte lévő lakóházzal épült egybe, sötét, rosszul megvilágított terében kétezer hívő fért el. Bővítésére több terv is készült, az épület hátrányos adottságain azonban - úgy tűnt - alig lehet valamit segíteni. Időközben a fából épített karzatának és mennyezetének állapota is erősen megromlott, ezért 1781-ben a tervezett helyreállítás helyett új templom építését határozták el.

A mai templom

TemplomtörténetA gyülekezet még ebben az évben, azaz 1781-ben kérelmet nyújtott be új templom építésére, de választ csak egy évvel később kaptak. 1782 márciusában kezdték el bontani a régi templomot.

Az építkezés során egy sor nehéz műszaki feladatot kellett megoldani. Az alapozáshoz 182 erős égerfa cölöpöt kellett felhasználni. A hatalmas súlyokat hordozó kőoszlopok anyaga nem bizonyult megfelelőnek, ezért építkezés közben ki kellett azokat is cserélni. Mindezek ellenére a munkálatok gyorsan haladtak, hiszen ez év, azaz 1782. szeptember 14-én felkerült a két sarokkereszt a tetőszékre. A türelmi rendelet és a király által kiadott engedély szigorúan előírta, hogy a templomnak továbbra is házudvarban kell állnia, ajtaja nem nyílhatott utcára és tornya sem épülhetett. Az ajtókat, ablakokat az elkövetkező év tavaszán építették be, majd a berendezési tárgyakat és az orgonakarzatot is elkészítették. Az épületet 1784. január 1-jén szentelték fel.

Maga a templomépület azóta nem sokat változott. 1808-ban a bejáratok fa előépítményeit tűzveszély miatt eltávolították, majd kőből építették újjá. 1883-ban a fazsindely-fedést cseréppel váltották fel. 1854-ben Handler József (1796-1881) egyszerű sekrestyét épített a templomhoz.

Már az 1800-as évek előtt gondoltak a toronyépítésre, ennek pénzügyi lehetőségeit azonban csupán 1860 után sikerült megteremteni. A gyülekezet a bécsi Ludwig Försterrel (1797-1863) és a helybeli Handler Nándor építésszel (1836-1888) készíttetett terveket. Megvalósításra azonban, Försternek, a historizmus neves osztrák építészének korai olasz-reneszánsz ihletésű terve került. A torony alapkövét 1862-ben tették le, a kereszt 1863. október végén került fel az 52 m magasan elhelyezkedő csúcsra. A toronyszentelésre 1867. szeptember 14-én került sor.

Négy harangunk a soproni Seltenhofer Frigyes harangöntő és tűzoltófecskendő gyártó üzemében készült. Hozzásegített a harangok létesítéséhez az a kb. 25,0 q (50 Zentner) ágyúfém, I. Ferenc József kegyajándéka (Gnadengeschenk), ami a kiadások harmadát fedezte. Ezek közül a harangok közül az I. világháború során az orgonasípokkal együtt három darabot, a két legnagyobbat (az 1-est és a 2-est ) valamint a legkisebbet, a 4-est, be kellett szolgáltatni. Így válhatott az 1 db megmaradt harangunk, a 3-as, az 1921-es népszavazás örömteli eredményét bejelentő „Hűség harang”-jává. Sopron magyar maradt. Elvitt harangjainkat csak 1922-ben, ill. 1926-ban, és a II. világháborúban újból elvitt 4-es harangot, 1948-ban sikerült pótolni.

1. harang: 1,82m; 3441kg; ao Hősök harangja
2. harang: 1,45m; 1651kg; cis’ Béke harang
3. harang: 1,35m; 1170kg; e’ Hűség harang
4. harang: 0,95m; 445kg; a’ Miatyánk harang

Említésre méltó ritka megoldás, hogy a harangokat nem a harangtér ablakain, hanem a torony földszintjéről, annak tengelyében, az arra kialakított nyíláson szállították fel működési helyükre.

A templombelsőben kevés építészeti díszítőelemet találunk. A tér vonzó-erejét igazából a tartószerkezet, az alátámasztás és lefedés szigorú, tiszta rendje adja. A teremszerű megoldás az e korban épült klasszicizáló késő barokk és kora klasszicista protestáns templomok általános sajátossága. A templomunk hangsúlyosan hosszanti szerkesztésében és a lefedés tudatos egységesítésében azonban a középkori templomépítészet, pontosabban a gyülekezet által hosszú időn keresztül használt Szent Mihály templom belső kialakításának erőteljes hatását is felfedezhetjük. Hasonló kettősség mutatható ki az építészeti részletek – így például a vállkővel megemelt toszkán oszlopfejezet – kialakításában is. Tehát a belső tér, antik és középkor művészeti eredményeit ötvözi magában, így egészében a historizáló klasszicizmus igen korai, jellegzetes alkotásának tekinthető.

A templom berendezésének stílusa sokkal inkább a barokk művészethez kötődik. Ez annak köszönhető, hogy az eredetileg tervezett kora klasszicista oltár nem került kivitelezésre, a gyülekezet a Bécs melletti Kahlenbergből, a feloszlatott Kamalduli Remeteség templomának 1730-ból származó barokk oltárát vásárolta meg, és állította fel. A hatalmas oltár a középhajó teljes felületét betölti. Magas talapzatán korinthoszi fejezetű oszlopok és pillérek állnak, ezek szeszélyes vonalú, áttört mennyezetet hordoznak. A kompozíciót Mihály arkangyal szobra koronázza. Az oszlopok között álló, két nagyméretű szobor Péter és Pál apostolt ábrázolja. Az oltárképet, „Krisztus az OIajfák hegyén”, Fischer Vince festette 1805-ben.

A klasszicizáló későbarokk szószéket a templom építésével egyidőben, Lang János soproni asztalos készítette. Az egyszerű, volutás díszű padok ugyancsak egyidősek a templommal.

A román stílusú keresztelő kutat viszont a második fatemplomból örököltük. Félgömbalakú medencéje négyes oszlopköteg-lábon nyugszik. Krausz Jakab soproni kőfaragó készítette 1677-ben. A vörösrézlemezből készült fedél későbbi keltezésű.

Az 1676-77-es években Bécsben készült aranyozott bronz csillárok szintén a második fatemplomból kerültek ide. Soproni kötődésű családok ajándékai. A középső csillárt Gálffy Ádám ajándékozta.

A templom első orgonája még az előző templomból került az új épületbe. 1884-ben ez az orgona Csurgóra került, a soproniak pedig a híres német Walcker cégnél rendeltek új hangszert. A nagyméretű, széphangú orgonának Hauser Károly tervezett finom rajzú homlokzatot. 1944-48-ban a pécsi Angster cég újította fel és bővítette az orgonát. A közelmúltban újbóli átépítésre került sor. A templomban gyakran rendezünk hangversenyt is. Az orgona három manuálja és pedálja 52 regiszteren osztozik, és 3860 síppal rendelkezik.