Videóáhítat – november 17.

Erős vár a mi Istenünk! Az evangélikus bibliaolvasó Útmutató november 17-ei újszövetségi igéjét olvasom, 2Tim 1,9-ből: „[Isten] szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.”



Szabadulásra van szükségünk. Sokszor érezzük így, hogy rabjai vagyunk a körülményeknek vagy más embereknek. És igyekszünk is talán levágni magunkról mindazt, ami gúzsba köt bennünket. A Biblia arról beszél, hogy az igazi rabságunk nem az, hogy engedelmeskednünk kell törvényeknek, vagy lekötelezettjei vagyunk valakiknek. Amik igazán rabságban tartanak minket, azok a saját tetteink, amikről tudjuk, vagy legalább sejtjük, hogy rosszak, mégis újra és újra elkövetjük őket. Hasonlóan azokhoz, akik függőséggel, szenvedélybetegséggel küzdenek. Ezekből a megrögzöttségeinkből nem tudunk szabadulni, hiába próbáljuk.

Mégis van szabadulás: Isten ajándékaként. Ezt jelenti a vele való közösség, ezt végzi a bibliaolvasás, igehallgatás, hogy túl tudjunk lépni önmagunkon. Ezt a szabadítást megadja nekünk a mi Urunk, mert ő ezért, a mi szabadságunkért tesz meg mindent, már korábban, mint hogy mi egyáltalán észrevettük volna ezt a rabságunkat. Ámen.



Isten velünk! Erős vár a mi Istenünk!