Az igehirdetés alapigéje: „Ahogyan tehát egy ember bűne lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára éltető megigazulássá. Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lesznek igazakká. Közben pedig eljött a törvény, hogy megnövekedjék a bűn. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem; hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálban, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” (Róm 5,18–21)
Ünneplő Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Kevesen ismerik a karácsonyfa eredetét.
A középkorban sok német városban és faluban december 24-én, Ádám és Éva napján fát állítottak fel a főtéren, amire almákat aggattak. A templom pedig ezen a napon zárva maradt. Ez emlékeztetett mindenkit a bűnesetre, a tiltott fa gyümölcséből való szakításra, aminek az lett a következménye, hogy az ember kikerült az Éden kertjéből, kerúbok és villogó lángpallos zárta el az élet fájához és Isten jelenlétéhez visszavezető utat.
Aztán másnap, karácsony első napján feltárult a templom ajtaja, és megünnepelték Krisztus születését. Fontos volt számukra az összefüggés az első ember bűnesete és Isten emberré létele között.
Ádám és Éva történetének jelképei a mi karácsonyfáinkon is ott vannak: A gömbök a jó és a rossz tudása fájának gyümölcsére emlékeztetnek, a füzér, a boa a kígyóra.
Meglepődhettek néhányan, hogy a mai ünnepi istentiszteleten az igehirdetési alapigében miért a bűneset ősi történetéről van szó. Távolinak tűnhet karácsony üzenetét Ádámnál és Évánál kezdeni. Pedig ez a két történet, az édenkerti és a betlehemi történet szorosan összefügg. Valóban Ádámnál és Évánál kell kezdeni karácsony megértését.
A két történet viszont nemcsak egymással függ össze. A felolvasott bibliai igében két személyről van szó, hogy az ő tettük hogyan hatott minden emberre. Ádámról és Krisztusról ír, és hogy érthető legyen az üzenet, az egy-egy személyre való utalásba be kell helyettesítenünk az ő nevüket. Viszont amikor arról a nagy sokaságról, minden emberről van szó, akikre hatott az ő történetük, ott a sokaságba viszont a saját nevünket helyettesíthetjük be. Sőt, Ádám helyére is behelyettesíthetjük magunkat. Mert a bűnbeesés története, az engedetlenség, kudarc, az Éden kert felé elzárt út története sajnos a mi történetünk is. Sokan tekintenek úgy rá, mint egy mesére, aminek van ugyan tanulsága, de alapvetően mégis csak kikapcsol a mindennapok fárasztó menetéből, a valóságból. Pedig ez egy újra és újra ismétlődő esemény, a mi történetünk. Minden személyes, családi, közösségi és társadalmi bajunknak ádámi gyökere van. Úgy ír Pál apostol a bűn és a halál uralmáról, hogy abban észre kell vennünk a saját rabságunkat. Mert ez a sötét hatalom érvényesül minden türelmetlen szavunkban, minden percben, amikor nem veszünk tudomást a másik bajáról, amikor Istentől függetlenül akarunk boldogulni. Rólunk szólnak a karácsonyfán az almára és kígyóra emlékeztető díszek.
És ehhez képest történt meg a nagy fordulat. Ez az ige nem azért beszél a bűn és a halál hatalmáról, hogy megtörje a karácsonyi örömünket. Ellenkezőleg: éppen azért, hogy igazán tudjunk örülni. Hogy tudjuk, mi az a sötétség, amiben világosságot gyújtott Jézus születése. Az apostol szerint az emberiség történetében két nagy világfordulat van. Az egyik az ember megjelenése a földön, a másik Isten megjelenése a földön. Az ember Ádámban jelent meg, Isten Jézus Krisztusban, a második Ádámban. Jézus születésével, életével, halálával és feltámadásával, egy új emberiséget teremt.
És ezt jól mutatja, hogy az időszámításunk viszonyítási pontja kétezer év elmúltával is Krisztus születése. És szintén fontos üzenete van annak, hogy a téli napforduló után ünnepeljük karácsonyt, és innentől elkezdenek hosszabbodni a nappalok, nő a világosság. Karácsony új időszámítást jelent az egész világ számára. De fontos hogy ne csak ilyen világtávlata legyen Krisztus születésének, hanem személyesen, az én életemben is fordulatot jelentsen.
Ez a mai igénk azt hirdeti meg, hogy mi az oka és a célja karácsonynak. Az oka az, hogy elromlott a világ és az ember. Karácsony célja, hogy mindaz rendbe jöjjön, ami elromlott. Sokszor úgy gondolunk az ünnepre, mint ami néhány napra feledteti a meglévő nehézségeket. Egy kicsit felfüggeszti a bajokkal való foglalkozást, hogy legalább addig úgy tehessünk, mintha nem lennének. Karácsony ennél sokkal többet jelent. A zárt ajtó megnyílását. Azt, hogy újra van út az örök élethez, az Istennel való közösséghez. Jézus születése nem feledteti, hanem felszámolja a bajokat.
Ezért nemcsak Ádám története a mi történetünk, hanem a karácsonyi történet is. A jól ismert evangéliumi tudósítás istállóról, angyalokról, pásztorokról nem mese. Ahogyan Ady Endre írja:
„Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…”
Nem csak valami szép történet, ami megérint minket. Mindez rólunk szól, velünk történik. Mi vagyunk Mária és József, akiknek nem volt hely a szálláson. Mi vagyunk a városon kívülre szorult pásztorok. Hozzánk jön el Jézus, a mi életünkbe.
Mit jelent ő a számunkra? Ajándékot. Ebben az igében Pál apostol szavaiból azt hallhatjuk ki, hogy nekünk magunktól csak Ádám tetteire futja. Mégis van igazság, kegyelem, örök élet. Akkor ez csak ajándék lehet.
Az igazi ajándék megváltoztat. Sokféle ajándékot kaphatunk karácsonykor, ami örömöt szerez, kiegészíti az életünket, bővíti a lehetőségeinket, egy kicsit megváltoztatja a körülményeinket. Az igazi ajándék viszont nem csak a körülményeket, hanem minket magunkat formál át. Amikor ez az igénk a megigazulás szót használja, akkor erről van szó: karácsonyi ajándékot kapunk Istentől, ami megváltoztat minket. Jézusban igazságot kapunk, ez azt jelenti, hogy Isten úgy tekint ránk, mint ártatlanokra, minden jóra méltókra, tisztákra, bűntelenekre. Nem mintha azok lennénk. Ő mégis így néz ránk. És ez indítja el a csodát. Azt, hogy elkezdünk erre a képre átformálódni. Nem csak karácsonyra válhatunk jobb emberré, hanem karácsony miatt a hétköznapokra is átformálódhatunk.
Erről írja a mai igénk: „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem”. Ez tehát egy minden felülmúló folyamat, ami meghaladja minden kétségbeesésünket és megszokásunkat, minden ünneplésünket és hétköznapunkat.
A karácsonyfa történeténél talán még kevesebben ismerik karácsony eredetét. Pedig ott van a mi életünkben, a mi kudarcainkban mindaz, ami szükségessé teszi, hogy Isten ne hagyjon magunkra minket. Ádám és Éva története, a bezáruló ajtó története a mi történetünk. Viszont nemcsak a szükség, hanem a változás, a fordulat is ott van a mi életünkben. A karácsonyi történet, a megnyíló menny a mi történetünk. Ámen.