Alkalmak a következő héten
| Időpont | Helyszín | Megjegyzés | |
|---|---|---|---|
|
|
baba-mama kör
|
klubszoba
|
Édesanyák és kisgyerekeik alkalma beszélgetéssel egy-egy téma kapcsán, énekléssel, bibliai történetekkel, bábozással, teázással, sütizéssel, játékkal és nevetéssel. Érdeklődni lehet: bmksopron@gmail.com |
|
|
bibliaóra
|
klubszoba
|
Egyórás alkalom bibliaolvasással, magyarázattal, beszélgetéssel, imádsággal. Ebben az évben János evangéliumát tanulmányozzuk. Minden korosztály számára. |
|
|
imaóra
|
klubszoba
|
Jézus ígéretében bízva gyűlünk össze: „Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19–20) Szeretettel hívjuk és várjuk a Testvéreket, hogy együtt gyakoroljuk a közbenjáró imádság szolgálatát, és megtapasztalhassuk a közösségi imádkozás erejét a gyülekezetben és személyes életünkben is. |
|
|
barkácskör
|
társalgó
|
A résztvevők ajándéktárgyakat, dísztárgyakat készítenek. Alkalmaik nagyon vidámak, fontos részük a beszélgetés. Kortól és nemtől függetlenül mindenkit szeretettel várnak! |
|
|
ifi
|
klubszoba
|
13 –18 éves fiataloknak, a klubszobában |
|
|
LutheRun – közös futás a Lővér Szálló buszmegállótól
|
|
A közösség élményét a sportban is átélhetjük. A közös célok és egymás bátorítása segíthet abban is, hogy beiktassuk a rendszeres mozgást a hétköznapjainkba, vagy újra felvegyük a már megkezdett futás fonalát. Mindenkit vár a friss levegő, a csapatszellem és egy kis mozgás. Havonta két szombaton 9 órakor a Lővér szálló buszmegállótól, havonta két csütörtökön 18 órakor a Hunyadi iskola futópályáján. |
|
|
KimeNő (női kör)
|
klubszoba
|
A soproni evangélikus gyülekezet női köre a 25 és 60 év közötti korosztálynak, ökumenikus nyitottsággal. Szeretettel várunk egy beszélgetésre, imára, sütire, teára havonta egy szombat este a gyülekezeti ház klubszobájában! A 18 órakor kezdődő alkalmainkon 20 óráig gyermekfelügyeletet biztosítunk, de örülünk, ha tovább is tudsz maradni! Hogy egy igazán NŐI közösséget teremtsünk egymásért, a gyülekezetért, magunkért! |
|
|
Figyelek rád (20 és 40 év közöttiek beszélgetőköre)
|
klubszoba
|
Figyelek rád címmel 2026 októberében új hétközi alkalom indul gyülekezetünkben a 20 és 40 év közöttieknek. Szeretettel várjuk azokat, akik szívesen teszik fel életük fordulópontjain kérdéseiket, hallgatják mások tapasztalatait és egy nyitott, elfogadó közösségben szeretnék mindezt megtenni. A hónap 1. és 3. hétfőjén 18 órakor találkozunk a gyülekezeti ház klubszobájában, az első két dátum: október 5. és 19. |
|
|
nőslénykör (férfi beszélgetőkör)
|
klubszoba
|
Húszas, harmincas, negyvenes éveikben járó nős férfiak, zömmel családapák gyűlnek össze havonta, hogy beszélgessenek házasságról, munkáról, Istenről, apai szerepről, közösségekről. |