Írások

Német nyelvű írásaink itt olvashatóak: Beiträge

Sorbarendezés
 

Mustármagból felügyelő – Beszélgetés Stinner Dávid felügyelővel 2018 tavaszán

Egy napsütötte tavaszi hétvégén ismét fiatalok zsivajától hangos a révfülöpi oktatási központ. Soproni ifisek töltik meg élettel a ház minden szegletét. Köztük egy hajdanvolt ifis, aki immáron gyülekezetünk felügyelőjeként kíséri a csapatot. Stinner Dávidot közös alkotás, számháború és elcsendesedés között kaptuk mikrofonvégre.

A zenével követni az igét – Beszélgetés Csizmadia Béla kántorral 2016 őszén

A lelkész az oltártól és a szószékről is Isten igéjét hirdeti. De a templomi élményeinkhez elengedhetetlen az orgona hangja is, amely sokszor segít érzelmileg is közel kerülnünk a hallott igehirdetéshez. templomunk kántora most egy beszélgetés keretében betekintést enged saját történetébe és szolgálatába is, amely által talán még jobban érteni tudjuk az istentiszteleten elhangzó műveket, az egyházzenét.

Lélektől lélekig, arctól arcig kellene mindannyiunknak haladni – Beszélgetés Pelikán András lelkésszel 2016 őszén

Miként tekint Pelikán András a lelkészre, a gyülekezetre – e kettő örömeire és kihívásaira? Beszélgetésünk során betekintést nyerhettem gondolataiba, amelyek már bőséges lelkészi tapasztalatain is alapulnak. Tíz éve avatták lelkésszé, szolgált a budai egyházmegyében, majd Nyáregyházán, és az elmúlt nyolc esztendőben a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközségben. Július elején kezdte lelkészi szolgálatát gyülekezetünkben Pelikán András, augusztus végén beiktatták parókusi hivatalába.

Mire jó a lelkész? – Interjú Tóth Károly lelkésszel 2014 őszén, soproni beiktatása alkalmából

Nagy ünnepre tekinthet vissza a soproni gyülekezet, sőt: mondhatni egy duplaünnepre. Hiszen szeptember 7-én nemcsak az új gyülekezeti ház felszentelésére került sor, hanem Tóth Károlyt is beiktatták parókus lelkészként. Ezzel véget ér egy majdnem egy esztendős megüresedési időszak Sopronban. Most igazán újult erővel néznek jövőjük elé a soproniak. Hogy milyen lehet vajon ez a jövő, milyen örömök és kihívások elé néznek, akár Sopronban, akár – általánosságban – az evangélikus egyházban, erre válaszol Tóth Károly lelkész.