Gyengénlátóknak

Soproni Evangélikus Egyházközség

9400 Sopron, Színház utca 27. • • 06-99/523-002

Legkedvesebb verseink

"...az azért jót tesz a napnak, ha van helye benne a versnek, mások lesznek a fényviszonyok, szépen meglassulhat a nap, persze nem a verstõl, hanem az olvasójától, de hát ha vers nincs, olvasó sincs."

(Esterházy Péter)

Utassy József: Fákat altat a szél

Fákat altat a szél,
álmos lombú fákat.
S én most ébredek rá:
nagyon szerethetlek,
ha már a sálam is
integet utánad.

Kosztolányi Dezsõ: Apám a koporsóban

Apám, teremtõm, istenem,
míly semmi vagy
és én milyen istentelen.
Mert az, aki apátalan
a földgolyón,
Isten nélkül, magába van.
A messzeségbõl rám mered
szigoru-szép
s nagyon-nagyon ismert fejed.
Hol vagy? Felelj hát, merre vagy?
Hol a szived
s agyad, a fényes ember-agy?
Erõs, lehetsz ily gyönge te,
hogy így heversz,
minden férfiak gyöngye, te.
Még hallalak, mint zivatart,
te óriás,
ki nemzett engem és akart.
Tanítottál itt az uton,
lásd, a halált,
azt is tetõled tanulom.
Arcomra húzva közönyöm,
az életet
s e leckét is megköszönöm.
Fölöttem téli szél visit,
kriptánk felé
elõrelépek egy kicsit.
Nyugodtan járulok oda,
hisz ami vár,
csak ennyi lesz és nem csoda.
Te én vagyok és te vagy ott.
Most elhiszem,
most már tudom, hogy meghalok.
Apám, teremtõm, istenem,
míly semmi vagy,
és én milyen istentelen.

 

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idõ
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

Bádatos dapok

(részlet Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen címû verses meseregényébõl)

Hideg dovebber dzsípõs szele jő,
Biatta bost bidded bező kopár,
Oda az egyhe, őszies idő,
S elbúlt a Gyár.
Deb tudob, bilyen erős akarat
Lelkesít, hogy daloljod bég a száj,
Bégis dalolok, bitt a badarak,
Bert hát buszáj.
Bost búcsú déked, trillázó patak,
Ti rózsák, badarak, te tarka rét,
Búcsú déktek, artikulált szavak,
Áldott beszéd!
Zöld gyep, árgyas erdõ, búcsú déked,
Búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,
Begtört szívvel sebbi bást deb kérek,
Csak hogy - hapci!!!

Dsida Jenő: Krisztus

Krisztusom, én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei -

Pilinszky János: Fabula

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.
Elvetõdött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az elsõ házba, amit meglátott.
Már a falát is megszerette,
a kõmûvesek simogatását,
de az ablak megállította.
A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta õket,
mint ez a tisztaszívû állat.
Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.
Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

József Attila: Az Isten itt állt a hátam mögött...

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..................................
..................................
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erõ, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hûség van jelen
az üres ûrben tántorgó világon.

Pilinszky János: Itt és most

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fû. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerûen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.