A lelkész az oltártól és a szószékről is Isten igéjét hirdeti. De a templomi élményeinkhez elengedhetetlen az orgona hangja is, amely sokszor segít érzelmileg is közel kerülnünk a hallott igehirdetéshez. templomunk kántora most egy beszélgetés keretében betekintést enged saját történetébe és szolgálatába is, amely által talán még jobban érteni tudjuk az istentiszteleten elhangzó műveket, az egyházzenét.
Hogyan kezdődött a zenei pályafutásod?
Kőszegen születtem, a zenetanulás is ott kezdődött. Második osztályos általános iskolás koromtól hegedülni tanultam a Kőszegi Zeneiskolában. Amikor a konfirmációmra került sor a kőszegi gyülekezetben, az akkori lelkész id. Szabó Lajos fia, ifjabb Szabó Lajos (később szintén lelkész lett, ma az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora) megkérdezte, hogy lenne-e kedvem kántorsághoz, orgonához. Én azt válaszoltam, hogy lenne kedvem, megpróbálhatjuk. Ekkor Lajos elkezdett velem foglalkozni a harmóniumon, majd egy kis idő múlva elküldött Fótra a kántorképzőbe, utána pedig az akkori kántor, Weinberger Károly kezdett tanítani engem az orgonára. Tehát az egész 12 éves koromban kezdődött, de két-három év múlva már a kőszegi istentiszteleteken is be-beugrottam a kántor helyett, miközben persze rendszeresen jártam Fótra, minden nyáron ott voltam. Eközben elvégeztem Szombathelyen a Gépipari Szakközépiskola gépgyártás-technológiai szakát, forgácsoló szakmunkás-bizonyítványt szereztem, majd Szegeden voltam sorkatona, utána pedig Budapesten a Bánki Donát Műszaki Főiskola üzemszervezői szakát végeztem el. A főiskola végén Fóton letettem a kántori oklevelet, én vagyok egyházunkban a 65. okleveles kántor.
Kik voltak akkoriban még Fóton a társaid?
Sok jó muzsikussal voltunk együtt, Mekis Ádámé például a 62-es oklevél, de akkoriban végzett Finta Gergely, aki ma Deák téri orgonista, Gálos Miklós fasori orgonista, vagy Kecskeméti Pál kiskőrösi kántor is.
Hogyan alakult az életed a tanulmányok befejezése után?
A főiskola után elmentem dolgozni Szombathelyre a Fakombinátba, majd Kőszegen is dolgoztam, de jött egy lehetőség, és az Evangélikus Egyház kiküldött engem Németországba, az észak-rajna-westfaliai Herfordba, ahol egy évet eltölthettem egyházzenét tanulva. Ez 1988–89-ben, pont a rendszerváltás idején volt, a kiutazásomhoz még engedélyt kellett kérnem az Állami Egyházügyi Hivataltól…
A fóti oklevéllel a kezedben tehát folyamatosan kántorizáltál Kőszegen. Hogyan kerültél Sopronba?
Miután hazajöttem Herfordból egy fél évig nem találtam állást, és szólt nekem Weltler Sándor, aki szintén akkoriban került Sopronba, hogy ha lenne hozzá kedvem, akkor itt egy kántori főállást fel tud ajánlani nekem. 1991-ben tehát elfogadtam a kántori állást és Sopronba költöztem és onnantól közel egy évtizedig folyamatosan végeztem a szolgálatot. 2000-ben Róth Márton lett a kántor 3-4 évig, majd utána ismét engem hívtak a gyülekezetbe. Ekkor azonban ez már csak mellékállás volt, nekem közben már voltak munkáim máshol. Dolgoztam a gumiipartól a faiparig sok helyen, zárakat szereltem, sok mindent csináltam mellette. De azóta minden hétvégén, ünnepnapokon és a csütörtöki istentiszteleteken is én kántorizálok.
A kántor életének sajátossága, hogy a hétvége és az ünnepnapok mindig munkával telnek, ami másnak a nagy pihenés az számodra sokszor a legfontosabb munka.
Igen, az ember hétköznap dolgozik a munkahelyén, esetleg túlórázni is kell, aztán szombaton jönnek az esküvők, hét közben temetések, vasárnap a délelőtt szintén szolgálattal telik. Itt az egyháznál az elmúlt tizenegy évben szinte szabadságot sem vettem ki. Eleinte még könnyebb volt, mert voltak segítők, Gárdainé (?) Edit néni vagy Asbóthné Erzsi néni besegített például ünnepek másnapján, hogy nekem is legyen egy kis pihenésem, és volt hogy más orgonálni tudók között is volt beosztás helyettesítésre, de mostanra egyedül maradtam.
Azt figyeltem meg az istentiszteleteken, hogy az orgona-előjátékoknál a barokk zeneirodalomból játszol mindig.
Én csak azt játszom, azokat szeretem. Régebben játszottam César Franckot is, másokat is, de amióta csak mellékfoglalkozásban tudok orgonálni nincs is időm annyit gyakorolni, a meglévő repertoárból játszom, és jól tudok blattolni is, tehát ezekből próbálok építkezni. Az egyháznál tulajdonképpen megvan a negyven éves munkaviszonyom a kőszegi és a soproni kántorságot összeadva, a rutin beleivódik az emberbe…
Vannak kedvenc darabok is?
Bachot kedvelem nagyon. Talán a d-moll toccatát nem annyira, nagyon elcsépelt, túl sokszor elhangzó mű, de a fantáziákat nagyon szeretem, a Vivaldi-Bach concertókat szintén játszottam, preludiumokat, fugákat úgyszintén. A Szentháromság-fugát is szerettem játszani; amikor főállásban voltam sok időm volt gyakorolni is, nem kellett más munkába rohannom, most más munka mellett már ez nagyon nehéz.
Szoktál zenét hallgatni?
Persze, hogyne. A tévében zenecsatornán, rádióban úgyszintén.
Ott is a barokkot keresed?
Az a kedvenc, de én mindenfajta zenét szeretek, talán a mai legújabb műfajokat, például a hip-hopot nem annyira, de a régi könnyűzenét, mint az Omegát vagy az Edda műveket is meghallgatom és tetszik is nekem. Ezekben a zenékben még volt összhangzat, a maiakban már kevés.
Istentiszteleten orgonálni több annál, mint néhány zeneműveket megszólaltatni.
Hogyne!
Hogyan tudsz kapcsolódni az istentisztelethez?
Mindig figyelemmel hallgatom az igét, az igehirdetést. A 8-as istentiszteleten például figyelem az ige hangulatát, üzenetét, és a 10-es istentiszteletre már aszerint választok prelúdiumot. Ha örvendezős vasárnap van, akkor hangosabbat, monumentálisabbat választok, ha szomorú az ige vagy éppen megdöbbentő, akkor pedig ahhoz illő művet választok. Próbálom a zenével követni az igét. Egy kántornak, úgy gondolom, ehhez is értenie kell, hogy mindig az igéhez kapcsolódóan adja az emóciókat, érzéseket, ráhangolja a híveket a témára. Sokan művészek az orgonán, de nem értenek ehhez, a kántornak tudnia kell kísérni a gyülekezet éneklését.
Hogyan lehet ezt megtanulni?
Rá kell érezni. Ez egy adottság. Én is sokat énekeltem régen a korálokat, Fóton is rengeteget énekeltünk. Ott megtanultam azt, hogy hogyan kell hangoznia egy gyülekezeti éneknek. Próbálom mindig úgy vezetni az éneket, úgy kísérni a gyülekezetet, hogy az úgy hangozzék, ahogy akkoriban megtanultam.
Az orgonapadon ülve, és közben az orgonán játszva mennyire hallatszik neked a gyülekezet éneke?
Hallani lehet. Sajnos a gyülekezetünk éneke nem annyira hangos, egy-két vezérhangot mindig jól hallok, de összességében még lehetne erőteljesebb az ének.
Hallgattál mostanában istentiszteletet lentről, úgy, hogy nem orgonáltál?
Ilyen nagyon régen volt. Az elmúlt években csak akkor nem én orgonáltam, ha nem tudtam itt lenni, de tavaly minden istentiszteleten játszottam. Persze, ismerem az orgona hangját a templompadokból is, hiszen orgonakoncerteken sokat hallgattam másokat játszani, de az istentiszteleteket az orgonától figyelem.
Szeretsz ott ülni az orgonapadon?
Igen, nekem ez egy nagyon jó dolog. Valamikor hobbim volt a zene, aztán a hegedű nem elégített ki, talán mert az csak egy szólamot játszik. Nekem az kevés volt, vágyakoztam a többszólamú zenére, és az orgona ezt tökéletesen megadta nekem. Érdekes, hogy bár ez a váltás nem magamtól jutott eszembe, végül meghatározta az egész életemet.
Pelikán András