Gyengénlátóknak

Soproni Evangélikus Egyházközség

9400 Sopron, Színház utca 27. • • 06-99/523-002

Ifjúsági zenekar

Gyülekezetünk zenekara 2012 novemberében alakult.
Az alapító tagok azok a hangszeren játszó fiatalok, akik évek óta a gyülekezet ifjúsági köre által különböző egyházi rendezvényeken találkoztak hasonló formációval.
Kedvet kaptak, es azóta is töretlen a lelkesedésük.
Repertoárjukon természetesen az általuk kedvelt keresztény ifjúsági dalok és zenék szerepelnek.

A zenekar fiataljainak névsora:
Dénes Gergő (gitár)
Horváth Lili (ének, szintetizátor)
Mátis Dániel (trombita, ritmus hangszer)
Mátis Teodóra (ének, klarinét)

Felnőtt támogatást a következő személyekben leltek:
Gabnai Sándor (basszusgitár)
Körmendy Máté (ének, gitár)
Körmendy-Schlögl Nikoletta (ének)
Nagy-Stinner Ágnes (ének, fuvola)
Pfeiffer Ottó (ének, gitár, ritmus hangszer) – az idei tanévtől

Kezdetben kéthetente találkoztak, majd az idei hajnali húsvéti istentiszteletre készülve rendszeresítették a heti próbákat.

Második megmutatkozásuk a reformációi istentiszteleten volt.

Jelenleg hétfőként tartják próbáikat.

Mára már egy nagyon összeszokott társaságról beszélhetünk, ahol a szorgalmas munka mellett az állandó jó hangulat is mindig adott.

Várjuk azokat az énekelni tudó fiatalokat, akik szívesen része lennének közösségünknek!

A zenekar „szak”vezetői: Nagy-Stinner Ágnes, Körmendy Máté
Próbák ideje: hétfőként 17-18.30-ig
Helyszín: Sopron, Templom u. 12. fsz.3.