Rendszeres alkalmak

Színmagyarázat
Megnevezés Helyszín Gyakoriság Német
bibliaóra

Egyórás alkalom bibliaolvasással, magyarázattal, beszélgetéssel, imádsággal. Ebben az évben János evangéliumát tanulmányozzuk. Minden korosztály számára.

klubszoba
A tanév során minden szerdán 18 órakor
ifi

13 –18 éves fiataloknak.

ifiterem (Templom utca 12.)
A tanév során minden pénteken 18 órakor
női imaóra

Szeretettel hívjuk Nőtestvéreinket, hogy együtt gyakoroljuk a közbenjáró imádság szolgálatát, és megtapasztalhassuk a közösségi imádkozás erejét a gyülekezetben és személyes életünkben is.

klubszoba
A tanév során minden hónap 3. szerdáján 19 órakor
nőslénykör (férfi beszélgetőkör)

Húszas, harmincas, negyvenes éveikben járó nős férfiak, zömmel családapák gyűlnek össze havonta, hogy beszélgessenek házasságról, munkáról, Istenről, apai szerepről, közösségekről.

klubszoba
A tanév során minden hónap 2. hétfőjén 20 órakor
barkácskör

A résztvevők ajándéktárgyakat, dísztárgyakat készítenek. Alkalmaik nagyon vidámak, fontos részük a beszélgetés. Kortól és nemtől függetlenül mindenkit szeretettel várnak!

társalgó
A tanév során minden pénteken 15 órakor
baba-mama kör

Édesanyák és kisgyerekeik alkalma beszélgetéssel egy-egy téma kapcsán, énekléssel, bibliai történetekkel, bábozással, teázással, sütizéssel, játékkal és nevetéssel. Érdeklődni lehet: bmksopron@gmail.com

klubszoba
A tanév során minden hónap 1. és 3. szerdáján 10 órakor
fifi

Szeretettel várjuk az iskoláskorú gyerekeket. Az együttléteinket egy-egy bibliai történet köré építjük fel, amelyről beszélgetünk, gondolkodunk. Énekelünk, játszunk és kézműveskedünk is.

klubszoba
A tanév során minden hónap 2. szombatján 9.30-kor
bábcsoport

Bábkészítésre és bábjátékra hívjuk az iskolásokat.

klubszoba
A tanév során minden hónap 3. szombatján 10 órakor
Glaubensgesprächskreis
klubszoba
A tanév során minden hó két péntekén 15.30-kor
német
Kindergruppe

Játék, éneklés, bibliai történetek 7 és 13 év közöttieknek.

klubszoba
A tanév során havonta egy szerdán és egy szombaton
német